Aki meg akart gyógyulni
(Dino Buzatti: Hajtóvadászat öregekre c. novelláskötete hasonló címû novellájának ötletébõl színpadra átdolgozva. Európa könyvek. 1974.)

I.

(Mesélõ:) Pár kilométerre a várostól, a dombon, a nagy lepratelepet magas kõfal vette körül. Tetején az õrszemek fel-alá járkáltak. Akadt közöttük fennhéjázó, goromba, de többnyire megértõek voltak. Szürkületkor a leprások összeverõdtek a bástya aljánál, és kérdezgették a barátságosabb katonákat.

1.Leprás: - Gasparó! Mit látsz ma este? Van-e valami az úton?

Õr: - Á... csak egy szekér.

1.L - Azt mondod szekér?

2.L - És milyen az a szekér? És a királyi palota ki van világítva?

(A jelenet folyik tovább, halkan)

Ez így ment órákig, soha nem fáradtak bele, s bár a szabályzat tiltotta, a jólelkû õrök válaszoltak, gyakran nem létezõ dolgokat találtak ki, mert tudták, hogy minden hír kellemes szórakozást jelent ezeknek a bezártságra ítélt embereknek. A súlyos betegek, a haldoklók is részt vettek ezeken az összejöveteleken, a még jó erõben levõ leprások hozták õket ide.

Volt köztük egy fiatalember, nemes lovag, aki két hónapja került ide a lepratelepre. Nagyon szép férfi lehetett, már amennyire ki lehetett venni, mert a lepra elképesztõ gyorsasággal fertõzte meg. Rövid idõ alatt teljesen elcsúfította az arcát. Mseridonnak hívták.

Mseridon: - Hazudsz! Bárgyú meséket találsz ki már megint! Engem nem tudsz becsapni, én még jól emlékszem a külvilágra!

Leprások: /csitítják/ - Elrontod az esténket! Ha megsérted az õröket, nem fognak semmit mesélni nekünk a külvilágról!

Ms - Ó, micsoda szegénység! Hát ti ilyen sokra értékelitek a világnak ezt a nyomorult kis morzsáját, amit az õrök meséin keresztül kaptok?!

1.L - Meglátod, neked is ez lesz majd a minden, ha már sok éve itt élsz.

Ms - De én nem maradok itt! Az életet, ezt az egyszeri, csodálatos lehetõséget nem vesztegethetem ilyen tengõdésben!

2.L - Dehát hogyan akarsz szabadulni?

Ms - Ne dühösítsetek! Nem tudom! De akkor se maradok itt egy életen át!

(Folyik tovább az élet, kártyáznak, Ms dühösködik.)

S így ment ez mindennel, akármit csináltak, Mseridon lázadt a sorsa ellen és dühöngött tehetetlenségében. Mígnem egy este, amikor szokásos esti imádságra hívta össze õket a bölcs öreg Giacomo, a telep pátriárkája, különös gondolat ötlött a fejébe.

II.

(Körben ülnek, áhitatosan hallgatják. Mseridon külön ül, rosszkedvû.)

Giacomo: - "Történt, hogy mialatt az egyik városban tartózkodott, egy férfi ment hozzá, kit elborított a poklosság. Amikor Jézust meglátta, arcra borult és úgy könyörgött hozzá: Uram, hatalmadban áll, hogy ha akarod, megtisztíts engem. Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette és így szólt: Akarom. Tisztulj meg! S a poklosság azonnal elhagyta."

(Mseridon fölkapja a fejét, majd fölugrik, berohan a kunyhójába. Közben Giacomo tovább olvas, egyre halkabban, s a külsõ szín sötétbe kerül. Egyedül a kunyhóban van fény.)

Ms - Hogy nem jutott ez idáig eszembe! Pedig hányszor hallottam már gyermekkorom óta az evangéliumi történeteket a templomban! Imádkozni fogok és Isten meggyógyít! /meghökkenve elhallgat/ De hiszen õk is imádkoznak! ...miért nem gyógyulnak meg? /csend/ Ó, ezek a nyámnyila imádságok! Ha valóban hinnénk, nem így imádkoznánk! Valójában egész eddigi életemben vallásos voltam, mégse döbbentem még rá, hogy Isten létezik. /csend. Elbizonytalanodó szorongással:/ Létezik? Ha létezne, tudnánk ennyire megfeledkezni róla, nem törõdni a létével? Tudunk nem törõdni a gravitációval? Hátha csak mese ez a történet a leprással? /csend/ Akkor pedig az én életemnek vége. Rosszabb, mintha meghaltam volna. Aki nem él, legalább nem sóvárog az élet után. /szenvedéllyel/ Az nem lehet! Az élet, ez a csoda, ez a gyönyörûség, nem fúlhat ily borzalmas kudarcba! Megszülettem, s ez a tény bizonyítja, hogy boldogságra vagyok hivatva! Meg kell gyógyulnom! Mivel van élet, ezért van Isten és meg fog gyógyítani! /Már szinte átélve a jövõt, ujjongva/ Meg fogok gyógyulni!

III.

Másnap estefelé Mseridon nem ment a többiekkel a bástya aljába.

3.L - Miért nem jössz?

Ms - Barátaim, megértem, hogy nektek vigasztalást jelentenek az õr hírei. Ti már beletörõdtetek, hogy soha nem kerültök ki innét. De én...

2.L - Te?

Ms - Én meg fogok gyógyulni, nem mondtam le, én olyan... értsétek meg, én olyan akarok lenni, mint régen.

Ott ment el a többiekkel együtt Mseridon kunyhója elõtt az öreg Giacomo is. Már majdnem egy évszázada emésztette a lepra. Jóságáért, bölcsességéért mindenki tisztelte.

G - Mseridon, szegény fiú, én már majdnem száz év óta vagyok itt, és ezek közül, akiket itt találtam, vagy késõbb jöttek ide, senki sem került ki soha. Ilyen a mi betegségünk. De meglátod, itt is lehet élni. Van aki dolgozik, van aki szeret, van aki verset ír, van szabónk, van borbélyunk. Boldog is lehet az ember, vagy legalábbis nem sokkal boldogtalanabb, mint a kint élõk. Minden azon múlik, hogy beletörõdjünk. De jaj akkor, Mseridon, ha a lélek lázadozik és nem nyugszik bele a sorsába, ha a lehetetlen gyógyulásra vágyik, akkor az megmérgezi a szívet.

Ms - De nekem... nekem meg kell gyógyulnom, én gazdag vagyok, ha felmásznál a falakra, láthatnád a palotámat, két csillogó ezüsttornya van. Lent várnak rám a lovaim, a kutyáim, a vadászaim, és a fiatal kis rabszolgalányok is várják visszatérésemet. Érted, kedves bölcs öreg, én meg akarok gyógyulni!

G - Ó, ha a gyógyulás csak az akaraton múlna, nagyon egyszerû lenne a dolog. Többé-kevésbé mindenki meggyógyult volna.

Ms - De én ismerem a gyógyulás módját, amit a többiek nem.

G - Ó, gondolom, mindig akad egy-két csirkefogó, aki drága pénzért titkos és csodálatos kenõcsöket ajánl az újonnan érkezõknek. Én is beleestem ebbe a csapdába, amikor fiatal voltam.

Ms - Nem, én semmiféle kenõcsöt nem használok, csupán imádkozom.

G - Te Istenhez könyörögsz, hogy gyógyítson meg? És meg vagy gyõzõdve, hogy meg fogsz gyógyulni? De mit képzelsz? Mi mindannyian imádkozunk, nem múlik el egyetlen este sem anélkül, hogy ne fohászkodnánk Istenhez. Mégis, aki...

Ms /közbevág/ - Mind imádkoztok, ez igaz, de nem úgy, ahogy én. Ti esténként kimentek, hogy meghallgassátok az õr híreit, én ezalatt imádkozom. Ti kártyáztok, bütyköltök, olvastok, hevertek, ti úgy éltek körülbelül, mint a többi ember, én meg szüntelenül imádkozom. Még evés közben is, munka és tanulás közben is, a veletek való beszélgetés közben is. A ti imátok csak játék. Az igazi ima szüntelenül Isten jelenlétében létezés. Giacomo, te öreg és bölcs vagy, tudhatnád ezt.

Ekkor Giacomo imbolyogni kezdett, mintha elveszítené az egyensúlyát, és forró könnyek futottak végig a hamuszínû varon.

G - Igaz, igaz! A te korodban én is...

Ms - Tehát nem hiszed, hogy én...

G - Isten segítsen, mást nem tudok mondani, mint hogy a Mindenható adjon erõt neked!

/Giacomo apró ugrásokkal elindul a tömeg felé./

IV.

Mseridon bezárkózott a kunyhójába és imádkozott. Istenre összpontosított elmével harcolt a betegség ellen. Egyetlen olvasmánya az Evangélium volt.

/Közben zenei betét, s zajlik a lepratelep szokásos élete a háttérben, némán, félhomályban. A fény Mseridon kunyhójában észrevehetetlenül lassan növekszik, gyógyulásakor egy utolsó ugrással maximálisra vált./

Eleinte sorra csak Jézus gyógyításainak történeteit kereste. Imája telve volt önmagával, követelõzve próbálta Istent a maga akaratának szolgálatába állítani. Lassanként azonban egyre több dolog elgondolkoztatta.

Ms /olvas az Evangéliumból/ - "Egy hordágyon fekvõ bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: "Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bûneid!" .../Mt 9,1-7/ /fölkapja a fejét/ Milyen furcsa! Ha a farizeusok nem akadékoskodnak, talán meg se gyógyítja? A betegsége miatt hozták. Akkor miért a bûneivel foglalkozik? Miért fontos ez? /csend/ Bûn ... Vajon nekem is vannak bûneim?

/a zene fölerõsödik, jelezvén, hogy hónapok múlnak el. Azután újra elhalkul Ms beszéde kezdetekor./

Ms /olvas az Evangéliumból/ - "Aki meg akarja õrizni életét, az elveszíti. Aki azonban énértem elveszíti, az találja meg!" /elgondolkodik/ Én elvesztettem az életemet. De nem õérette, hanem egy szerencsétlen betegség folytán. Most pedig meg akarom nyerni az életemet, hogy újra egészséges, szabad, boldog lehessek. Ez baj? Nem szabad akarnom az életet? Ah, bolondság! A boldogságra vágyni nem bûn! /csend/ Mit jelent az, hogy elveszítem az életem, ha meg akarom tartani? /csend/ Talán a másik rész érthetõbb? Mit jelent az, hogy õérte veszítsem el az életemet?

/zene fölerõsödik, telnek a hónapok. Majd elhalkul.../

Ms /olvas az Evangéliumból/ - "Ne félj, te maroknyi nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. Csak adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Így készítsetek magatoknak kimeríthetetlen kincset a mennyben." /L 12,32k/ /elgondolkodik/ Ha így törõdök a szegényekkel, tönkremegyek, magam is ágrólszakadttá válok! /lázasan keres az Evangéliumban, majd elfanyalodva nézi a megtalált helyet/ Igen, itt van: "Éheztem és nem adtatok ennem!" /dühösen/ Mindent ilyen átkozottul húsbavágóan akar! Dehát annyi a szegény, mint a tenger vize! Az egész vagyonom csak egy morzsa lenne az éhezõk szájában! Nekem pedig a boldogságomat fogja biztosítani! Nem, nem tudom elveszíteni, még õérte sem!

/zene fölerõsödik, majd elhalkul/

Ms /olvas az Evangéliumból/ - "Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. ...Szeressétek ellenségeiteket!" /gyötrõdõn/ Így nem lehet élni. Ha senki nem tart tõlem, elvesztem az elõnyeimet az élet harcában. Minden érdekszövetség kivet magából, ha nem tekintem ellenségemnek az õ ellenségeit. /nyöszörögve/ Nem veszíthetem el az életemet, még õérte se!

/zene fölerõsödik, majd elhalkul/

Ms /olvas az Evangéliumból/ - "Az Úr lelke azért küldött, hogy fölszabadítsam az elnyomottakat, s hirdessem a raboknak a szabadulást." /szomorkásan/ Ugyancsak meggyûlne a bajom a hatalmasokkal, ha beleártanám magam a világban folyó elnyomásba. Ezek a hatalmas, embertelen erõk szétmorzsolnának. /indulatosan/ A börtöntöltelékek pedig megérdemlik a sorsukat. Még magam is gyanúba keverednék, ha ilyenekkel keresném a kapcsolatot. /hirtelen lecsillapodva, ismét szomorúan/ Persze, tudom: "Börtönben voltam és nem látogattatok meg!" /csend/ Úgyse érhetek el semmit, felesleges az áldozatvállalás.

/zene fölerõsödik, majd elhalkul/

Ms /olvas az Evangéliumból/ - "Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Mindenki szemében gyûlöletesek lesztek a nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül. Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint mestere. Ne féljetek hát tõlük! Tanításomat mondjátok el fényes nappal, hirdessétek a háztetõkrõl. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi többet nem tehetnek. Azokat, akik megvallanak engem az emberek elõtt, én is megvallom majd mennyei Atyám elõtt."/Mt 10,16..32/ /összetörve a felismerések súlya alatt/ Elveszteném tekintélyemet, jóhíremet, a világ nagyjainak jóindulatát, elveszteném befolyásomat, minden biztonságérzetemet. /csend/ Én félek. Sajnos nagyon félek. Nem kívánhat ilyet tõlem.

/zene fölerõsödik, majd elhalkul/

Ms /olvas az Evangéliumból/ - "Jöjjetek Atyám áldottai, vegyétek birtokba a nektek készített országot. Mert éheztem, és adtatok enni ..."/Mt 25/ /leteszi. Bûnbánóan:/ Nem szabad ilyen képmutatóan olvasnom az Isten szavát! Hiszen magamban szüntelenül a kibúvókat keresem és amint lehet megfeledkezem róla, hogy Isten úgy vár rám, mint én a gyógyulásra. Talán ezért nem gyógyultam még meg, mert akkor végleg elveszítene, elmenekülnék elõle. /újra fölveszi a könyvet/ "Beteg voltam és meglátogattatok." /elgondolkodik/ Hát igen, beteg is van itt bõven. /sóhajt/ Én is mennyire beteg vagyok. /meleg hangon/ Az öreg hogy bírja! Õ aztán tényleg törõdik mindenkivel! Még engem is hogy szeret, pedig én aztán kihúztam magamat mindenbõl. Ez az öreg... õ boldog ember...

/a zene fölerõsödik, ujjongó, majd elhalkul/

Ms - Vajon tényleg boldogság vár rám, ha el merem veszíteni az életemet õérte? Õérte... végül is ki az az Õ? /hirtelen megborzong, halk rémülettel:/ /A ZENE MEGSZAKAD!/

Õérte??? /dadogva:/ Teérted ? Hiszen Õ jelen van! /még rémültebben, szinte suttogva/ Hiszen Te itt vagy! Milyen félelmetes! /leborul!/ /hosszú-hosszú csend/ /leborulva, könyörgõ hangon:/ Istenem, hát nincs menekvés? Ha meg is gyógyulok, gyáva, irgalmatlan, erõszakos ember maradok? /hosszú-hosszú csend/ /Gyönyörûszép zene emelkedik ki lassan a csendbõl, amikor már egész erõsen szól, akkor Ms felugrik s örömmel, nagy elhatározás lendületében kiáltja/ Milyen csodálatosak a Te gondolataid, Uram!

V.

/A fény teljes a kunyhóban, a zene is teljes. Mseridon arca, keze teljesen tiszta, meggyógyult. Kilép a kunyhóból, a fény követi, a lepratelepet világosság árasztja el. A zene csak épp annyira halkul el, hogy a kiáltásokat és a mesélõt hallani lehessen./

Leprások: - Meggyógyult! Meggyógyult!

Nem tudták, sírjanak-e örömükben, vagy irigyeljék. Ujjongva körülhordozták. Immár szabad volt. Vitték, sodorták a kapuhoz, szaladtak az õrökért, hogy nézzék meg és engedjék ki.

A külsõ kapuhoz már csak az öreg Giacomo kísérhette ki. A kulcs megcsikordult a zárban s az õr kitárta a külsõ kaput.

Elétárult a világ a reményteljes hûvös reggeli napsütésben. Az erdõk, a zöld rétek, az éneklõ madarak, és ott a távolban fehérlett a város csillogó tornyaival, kertekkel szegélyezett teraszok, lobogó zászlók, hatalmas papírsárkányok, és ott lenn, ahová már nem lehet ellátni, ezernyi élet és lehetõség, nõk, mámor, fényûzés, kalandok, az udvar, az intrikák, hatalom és fegyverek - az ember birodalma!

Mseridon szíve-lelke belebódult a szabadság érzésébe. Az öreg Giacomo figyelte a fiatalember örömtõl sugárzó arcát. De csak egy pillanatig tartott, azután Mseridon visszafordult, a lepratelepet nézte és látszott az arcán, hogy erõsen vívódik.

/A zene megszakad/

Õr - Na gyerünk, fiatalember, menj már, mert nekem azonnal be kell csuknom a kaput! Remélem, nem fogsz könyörögtetni magadnak!

G - Mi bajod? Rosszul vagy?

Ms - Nem bírom ... Nem tudlak itthagyni benneteket! Segíts, öreg! Mi történt velem?!

G - Én tudtam! Tudtam, de nem mertem megmondani neked. Soha nem kérdezted magadtól, mi adta az erõt az imádkozáshoz? Gyõztél, meggyógyultál. Meggyógyultál, de már nem vagy az, aki valaha voltál. Miközben eltöltött a kegyelem, lassan-lassan, észrevétlenül kihalt belõled a magad életének szeretete. Egyre kevesebbet gondoltál a vágyott életre, és egyre többet ránk, akik vágyakozva kérdezgetjük minden este az õröket a külvilágról. Meggyógyultál, de mindaz, amiért te a gyógyulást áhítottad, egyre távolodott tõled. Én tudtam ezt. Azt hitted, legyõzöd Istent, pedig Õ gyõzött le téged. Boldoggá tett itt, a lassú halálnak ebben az iszonyú élõ temetõjében, és megadta neked azt a vágyat, hogy ezt a boldogságot a többiekkel is megismertesd. Így elvesztetted önzõ vágyaidat. Gazdag vagy, de nem érdekel már a pénz, fiatal vagy, de nem érdekelnek a nõk. Nemes voltál, most szent vagy: érted, hogy billen át a mérleg? Végre a miénk vagy, Mseridon! Egyedül ebben lelheted meg boldogságodat, hogy itt maradsz köztünk, s vigasztalsz bennünket, leprásokat... Õr, zárd be a kaput, mi visszajövünk!

/Az õr behúzza a kaput/