A kiátkozott

1. Túlvilágról hív

László, László, édes párom,
Itt vagy-e még boldogságom?
Hallom hangod, szívem rezzen,
Ősi kűrtjel szólít engem.

Csillag fénye köddé válón,
Mért hagytál el édes László:
Mért nem ölelsz úgy, mint régen?
Tied vagyok, jöjj el értem.

Hallom hangod, itt szól bennem,
Túlvilágról hív most engem,
Indulnék már, bárhonnan szól,
Mennyországból, vagy pokolból.

Próza: Pogány szokás, bocsásd meg, Krisztusom!

(Édua leszúrja magát és a halott Lászlóra hanyatlik.)

2. Hallod-e a dalt?

Hallod-e a dalt ami Neked üzen?
Ismeretlen szíved már valahol vár.
Hallod-e a dalt kicsi édesem?
De jó a madárnak, hogy szabadon száll.

Hej!

Hallod-e a dalt ahogy viszi a szél?
Lennék inkább koldus, hogysem mint király.
Szerelmed koldusa édesem.
De jó a madárnak, hogy szabadon száll.

Hej!

Ha szívem szerint tehetnék,
Én máris hozzád sietnék,
Vágtatnék a pusztaságon át.
Megjövendölt szép reményem,
Nem tudom még merre jársz,
De remélem, hogy egyszer rám találsz.

Hallod-e a dalt ahogy viszi a szél?
Valahol a réteken rád talál.
Mennék utána de nem tehetem.
De jó a madárnak, hogy szabadon száll.

3. Esküdjetek!

Fülöp: Íme itt van királyotok, esküdjetek,
Esküdjetek papok és ti főemberek,
Szolgáljátok őt,
S a mindenható Isten dicsőségét!
Az anyaszentegyház, valamint a pápa őszentségét!

Szolgáljátok Istent és a szentegyházát.
Hogy elnyerjétek Őszentsége áldását,
Esküdjetek hát,
hogy minden rendelését megtartjátok,
Esküdjetek hát,
s Őszentsége áldást küldd majd rátok.

Papok kara: Legyen Magyarország Isten leghűbb népe,
Legyen Magyarország földjén szent a béke.

Nép: Legyen Magyarország Isten leghűbb népe,
Legyen Magyarország földjén szent a béke.

4. Próbálj meg szeretni

Izabella: Szolgálatra készen jó uram,
messze földről érkezem.
Szívedért cserébe jó uram,
fogadd el az én szívem.

Úgy szeretnék boldog lenni,
hű szerelemben,
kész vagyok, hogy melléd álljak,
szent kötelékben.

Próbálj meg szeretni,
Hozzám kedves lenni.

László: Lágy a hangod Izabella,
Szebb vagy mint a képen.
Osztozzunk hát sorsunkban,
légy a feleségem.

Összehoztak minket jó előre,
s közösek érdekeink.
Talán áldják majd a házasságunk
sikerült gyermekeink.

Próbállak szeretni,
Hozzád kedves lenni.

Együtt: (Mind a kettő a sajátját)

5. Kun László a király

Magasságos Isten, látom nem feledtél,

Köszönöm most Néked mindazt, amit tettél.

Szent az eskű, pápai áldás,

Szent királlyá vált aki méltó,

Új időkről szóljon az ének,

Trónra lépett vérem, Kun László.

Szép fiam már szent koronát hord,

Álmaimban fényben játszó,

Új időkről szóljon az ének,

Trónra lépett vérem Kun László.

Árpád vére általam immár,

Kun fiamban törvényosztó,

Új időkről szóljon az ének,

Trónra lépett vérem Kun László.

Reszkessen az mind, aki vétkes

Feltámadhat Isten kardja még!

6. Hallom hangod

Széles pusztaságnak népe élni akar,

Széles pusztaságon álmokat kerget a dal,

Félek, hogy rám nem talál,

Aki engem, szerelemmel vár.

Széles pusztaságon széllel szárnyalok én,

Széles pusztaságnak bánata mind az enyém,

Félek, hogy már nem segít,

Aki engem fel az égig repít.

Mily nagyravágyó a lélek,

Szállnék a csillagok felé,

Mért vonz a tűz, hogyha éget,

S lángot miért gyújtanék?

Hallom hangod, hajnali szélben szállón,

Szívem mélyén ébred egy titkos álom,

Hangod szólít, s lelkem édes vágyat érez,

Jöjj el, jöjj hát,

Válaszul hozzád száll ez a dal.

Hallom hangod, arcodat mégsem látom,

Szívem mélyén megjelenésed várom,

Hangod szólít, vágyat ébreszt mindenemben,

Jöjj el, jöjj hát,

Érzem a szívem vár, Téged vár!

7. El kell válnunk

Csört: Szép virágom, kertemben kinyílottál,
Nincs erősebb fegyver a mosolyodnál,
Édes lányom, kísérjen az áldásom,
Fáj a szívem, tőled most már el kell válnom.

Édua: Édes atyám, lányod a fejét hajtja,
Szép a virág, sors keze leszakajtja,
Táncoló szél felemeli viszi útra,
Messze repül, s hervadtan zuhan a sárba.

Együtt: Bárhogy lesz is szégyenedre sose váljon,
Fáj a szívem, tőled most már el kell válnom.

8. Erősnek születtünk

Együtt: Hó! Hej! Hó! Hej! Hej! Hopp!
Hej! Hopp! Hej! Hopp! Hej! Hopp!

Arbuz: Erősnek születtünk és szépnek!
Törtel: A szívünkben forró szenvedély!
Gemenc: Csatába szólítjuk a népet!
Együtt: Ha nyugatról port kavar a szél!

Arbuz: A kunoknál nem divat az alku,
Törtel: A szabadság mindig töbebt ér,
Gemenc: Keletről ragyog fel a napfény
Együtt: S nyugatról port kavar a szél!

Jönnek a magyarok,
Mögöttük a svábok,
Kell nekik a földünk,
De mi sose adjuk.

Jönnek a magyarok,
Mögöttük a svábok,
Velük jön a Krisztus,
Pedig sose hívtuk.

Hej! Hopp! Hej! Hopp!

Arbuz: Ne nyúzzon bennünket a pápa,
Törtel: Nem kell a kegyelemkenyér,
Gemenc: Keletől viharisten támad
Együtt: Ha nyugatról port kavar a szél!

Arbuz: Kunságunk őrizzük, míg élünk
Törtel: Megtartjuk őseink hitét,
Gemenc: Keresztvíz alá sose hajlunk,
Együtt: Mert nyugatról port kavar a szél!

Jönnek a magyarok,
Mögöttük a svábok,
Kell nekik a földünk,
De mi sose adjuk.

Jönnek a magyarok,
Mögöttük a svábok,
Velük jön a Krisztus,
Pedig sose hívtuk.

Hej! Hopp! Hej! Hopp! Hej! Hopp!...

9. Ne csüggedj királyom

Ne csüggedj királyom, ez nem a te szégyened,
Lelketlen gazfickók támadnak ellened,
De Attila utódja te lehetsz, senki más,
Kezedbe kard kerül, s akkor majd rendet vágsz.

Király vagy László, ne feledd el,
A krónikámban hős leszel,
Méltó ősök példája vár,
Hát küzdj meg érte, László király.

Országunk egyre fogy, s nehéz a helyzetünk,
Múltunkból új hitet, s erőt meríthetünk,
Kunság vagy magyarság, hidd el ez egyre megy,
Kérdezd csak Attilát, felel majd ő neked.

Király vagy László, ne feledd el,
A krónikámban hős leszel,
Méltó ősök példája vár,
Hát küzdj meg érte, László király.

Méltó ősök példája vár,
Hát küzdj meg érte, László király.

Kun László: Leszek még király, mint nagyatyám, ne félj...

10. Tekints le rám... - Az elveszett birodalom ~ Attila fejedelem jelenése (Kun László, Attila)

Kun László: Tekints le ránk nagy fejedelem,
Fény világból szállj alá,
Lásd, utódod miképpen él,
Régi hírünk hordja a szél...
Istenem, ha lehetne még,
Belőlem egyszer, erős vezér...

Attila: Birodalmam elveszett, elfújta a szél.
De a hírem megmaradt és e földön él.

Menekülsz a sors elől, mégis rád talál.
Ne a bortól részegülj, néped mellé állj.

Aki gyönge, támaszték annak a hősi múlt,
és éltetője.
Csaba népe mennyi küzdelemre kényszerült,
és látod, mégis él.

Közelít a végzeted, nem tart már soká,
És a szíved tudja jól, hol találhat rá.

(Attila a falon függő feszülethez lép)

Próza: Hagyd utunkat járni meztelen király,
Ki népének jót akar, egy úton jár!

12. Eljöttél végre

Édua: Múlt éjjel álmot láttam,
Csillagok közt messze szálltam,
Égi boldogság várt reám,
Királyom oldalán.

Itt vagyok végre nálad,
Iszonyú, hogy halni látlak,
De az élet vár, kedvesem,
Miért hagynál árván engem?

Szívem, lelkem érted él,
Látod, hozzád jöttem, két kaom most átölel,
Érezd, mindenem tiéd,
Nézz rám, érted mindent megtennék,
S ha egyszer elhagynál, utánad mennék.

László: Eljöttél végre értem,
Megjövendölt szép reményem,
Hosszú volt az út nélküled,
Nem volt más csak csend.

Érzem, hogy újra élek,
A sötétségből visszatérek,
Ha te átölelsz, kedvesem,
Nem válhatsz el többé tőlem.

Látom, erőm visszatér,
Lelkem újra szárnyal, két karod, ha átölel,
Érzem, forr bennem a vér,
Véled messze földre elmennék,
Ha egyszer elhagynál, én meg is halnék.

Együtt: Eljöttél végre hozzám,
Te vagy az, aki áldást hoz rám,
Akit küld az ég, hogy szívemet,
Szerelem járja át.

Jöjj hozzám édes vággyal,
Ne törödj most semmi mással,
Ha te átölelsz, kedvesem,
Nem választ el senki tőlem.

12. Rossz, vagy rosszabb

Uram, ha kérhetem, most segíts nekem,

Úgy érzem szétszakad értelmem és szívem,

Mondjam, vagy ne mondjam, hogy nem vagyok én király,

Csupán egy báb vagyok, aki magára nem talál.

Papok és főurak zsarolnak szüntelen,

S engednem kell nekik, mert nincsen más fegyverem,

Pedig most kérhetném hűséges kunjaim,

De akkor háború, s vérrontás lesz megint.

Nincs e földön keményebb sors,

Oh, szólj Uram, Te mit mondanál,

Rossz, vagy rosszabb ez a kérdés,

Ha nincs remény, hogy áldásod vár...

13. Ingyen nincsen

Henrik: Meglátjuk majd mi lesz,
Az ember arra tesz,
Aki bölcsen politizál.

Joachim: Megvárjuk majd mi lesz,
Zavaros helyzet ez,
Ide is meg, oda is áll.

Máté: Nem hagyjuk, hogy megtévesszen
Néhány könnyed szólam,

Henrik: Nem mondom, hogy rosszul van,
De azt sem mondom jól van.

Együtt: Hűségünk nem adjuk ingyen,
Ingyen nincsen.

Henrik: Vannak még gazdátlan
földek az országban,
S kitöltetlen birtoklevél.

Máté: Velünk vagy ellenünk,
Ez amit kérdezünk,
Jöhet még a kutyára dér.

Joachim: Mindent megtárgyalhatnánk,
Egy fehér asztal mellett,

Henrik és Máté: Egymás között egyezségre
Jutni mindig könnyebb,

Együtt: Hűségünk nem adjuk ingyen,
Ingyen nincsen.
Nem alkuszunk! Nem alkuszunk!
Nem alku... Nem!

14. Rossz korban születtem

Rossz korban születtem, mondtam már neked,
Nem vagyok hősnek jó, de menteném népemet,
Őszintén szólanom, soha nem volt szabad,
De büszkén vállalom, hogy kun vagyok és magyar.

Ma rám volt kíváncsi megannyi nép,
De hiába mondtam: mostmár elég!
Férgek száza testünkre nőtt,
Lerázni őket, nincs már erőnk.

Ha jól figyel rám egyszer a nép,
És végre érti: most már elég,
Nem ül majd rajtunk pápa, császár,
Lehetnék akkor erős király...

László: Nem értik, elég volt már, elég!
Kézai Simon: Mert mást akarsz Te, és mást képzel a nép.

15. Nem szerettél engem

Izabella: Nem szerettél engem jó uram,
Mégis megbocsátok én,
Úgy jövök most hozzád, jó uram,
Mint házasságunk kezdetén.

Kész vagyok, hogy védelmezzem szent koronádat,
Úgy ölelj, hogy Árpád fája, hajtson aranyágat,
Jöjj vélem feledni,
Nápoly fényét látni.

László: Vérrel váltotta meg Árpád ezt a földet,
Erőt aranyága csak innen meríthet.
Hidd! Rosszul ját az, ki koronámra számol,
S népem sorsa fontosabb, mint Nápoly.

Izabella: Megszédít a túl sok ital, és más is talán,
Úgy tűnik, hogy megbabonázott, ó, az a kun lány.

László: Sért aggodalmad,
Mondtam, hogy nincs dolgom vele.

16. Nem jártam álruhában

Édua: Nem jártam álruhában,
Nem rejtettem erős vágyam,
S égi boldogság, várt reám,
Királyom oldalán.

László: Nélküled senki voltam,
Az erőmet tőled kaptam,
Mikor mellém állsz, kedvesem,
Nem félek már semmitől sem.

Együtt: Szívem, lelkem érted él,
Fénylő csillagok közt, két karoddal átölelsz,
Érzem, mindenem tiéd.

László: Érted messze földre elmennék,
Együtt: S ha egyszer elhagynál, én meg is halnék.
Édua: Érted messze földre elmennék,
Együtt: S ha egyszer elhagynál, én meg is halnék.

17. Az Úr nevében

Fülöp: Testvéreim, figyelmezzetek szavamra,
Őszentsége küldött, erősít engem hatalma.

Adjátok tudtára mindenkinek,
Pápai bullában rögzíthetett,
Az Úr nevében bármit tehetek,
Az Egyház sújt arra, akit én büntetek.

Papok kara: A-aaaa.....

Fülöp: Jogom van rombolni, írtani, gazolni,
Ott ahol talaj van, sietve plántálni,
Tudja meg végre a tévelygő magyarság,
Velem, ha szembeszáll, nem késik soká
A kiátkozás!

Papok kara: A-aaaa.....

Fülöp: A Nagy Anathéma itt van a kezemben,
Lesújtok arra, ki Rómával békétlen,
Megtudja egyszer a lázongó magyarság,
Velem, ha szembeszáll, nem várat soká
A kiátkozás!

Testvéreim, mind erre emlékezzetek,
Szelíd báránykáim, békével, s hittel, menjetek!

18. Király vagyok

László: Nekem ez a vén ember nem dirigál,
Mikor ért már végre a magyar szóból,
Mit nekem ha átokkal sújt le rám?
Kunjaim majd védnek a gyilkosoktól!

Mit akar e római kutyapecér,
Ahogy velem bánik, az megalázó,
Mit nekem, ha átokkal sújt le rám?
Kunjaim közt én leszek szabadító!

Kézai Simon: A keresztény vallásra épült fel Európa.
Gondolj csak ősödre, Szent István királyra.
A római szentegyház nem kisvállalkozás,
Véle, ha szembeszállsz, nem várat soká,
A kiátkozás.

László: Király vagyok, és e tájon csak én osztok parancsot,
Elgyengül, ki segítségre vár!
Attilának emlékére tiszta szívvel kiáltom:
Énekeljünk új dalt, új imát!

Édua: Kérlek szépen, csöndesítsd le dühös lelked,
Halld meg végre, más időkről szól az ének.
Édes László, nem bír mindent széles vállad,
Róma átka mindnyájunkat elpusztíthat.

László: Okos tanácsokkal dugig vagyok!

19. Káprázat minden ~ Szent István király jelenése

Szent István: Józanodj ki László király részeg álmodból,
Hallgasd most Géza fia, István ki hozzád szól.

Minden lélek élni akar, míg a lángja ég,
Békére vágyakozik, ország és minden nép.

László: Por és hamu vagyok, nincs bennem semmi gőg,
De mondd meg nagy ős, mi győzünk, vagy ők?

Szent István: Káprázat jó fiam, minden győzelem,
A felső világ örök, s ideje végtelen,
Csak vérünk folyik, s egyre fogy nemzetünk,
De békét kíván mind a nép, s az Istenünk.

Kard által vész mind, ki kardot ragad,
Légy bölcs király, s jó híred fennmarad,
Úristen, hozz reánk víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.

20. Elszállt az idő

Volt mikor még erős volt és hódító talán,
De most már fáradt öregasszony az a kun leány.

Elszállt az idő, elmúlt rég a nyár,
De elértem, hogy László a király.
Elszállt az idő, hűvös már a tél,
A hűségeskü lám csak ennyit ér.

Volt mikor még pillantásom leste száz vitéz,
Tükrömből most rám egy ráncos rút anyóka néz.

Elszállt az idő, elmúlt rég a nyár,
Lászlón kívül nincs itt más király.
Elszállt az idő, hűvös éjszakán,
Csak az fáj, hogy még nincsen unokám.

Nem kívánok harcot vívni én már senkivel,
Éjszakánként férfi helyett csak a gond ölel.

Elszállt az idő, és nincs gyümölcs a fán,
Mondjátok, hát mért nincs unokám.
Elszállt az idő, hűvös már a szél,
Az Árpád-ház regénye véget ér.

21. Isten és szolgája

Isten és szolgája soha nem alkuszik,
Építek, rombolok, ez küldetésem itt.
Kimondom reád a nagy Anathémát,
Légy hát kiátkozott Isten színe előtt
László király!

Az országban mostantól nem szólnak harangok.
Oltár elébe nem léphetnek házasok.
Nem illethet senkit keresztvíz és szentkenet,
Míg Isten útjára vissza nem parancsol
Hűtlen szíved.

Kezet rád bárki most szabadon emelhet,
Ne védjen kardod és ne védjen vértezet,
Kaphatsz majd kegyelmet arra, ha rászolgálsz,
Persze csak akkor, ha el nem ér közben
A leszámolás!

22. Kiátkozott vagyok

Krisztusunk ellökött, kiátkozott vagyok,
Ki mindig jót akart, az ördöggel társalog.
Oly gyászos véget ér, Simon, a krónikád,
Sátánnak festheted a kun László királyt.

Azt is, hogy pogány volt, nyugodtan írhatod,
De azt is feljegyezd, hogy szeretni jol tudott,
S ha néha megvadult, ivott, és részegen...
Oh, bárcsak Édua itt lenne most velem...

23. Tragikus a helyzet

Tragikus a helyzet, ez nem is vitás,

De ki ismeri Istenünk akaratát,

Örökös viszály, ez a végzeted,

Ó, te szegény árva kis Magyarország.

Soha nem lesz jobb, ha ez így megy tovább,

Ám be kéne fejeznem a krónikát,

Hogy legyen ami lelkileg összetart,

Ó, te szegény árva kis Magyarország.

24. Halált, vagy életet!

László: Sok ideig tűrtük a hazudozást,
Ahogy velünk bánnak, az megalázó,
Király vagyok és ti a véreim,
Halált vagy életet, ez a jelszó!

Velünk van az Isten, az egyedüli,
Kiátkozhat engem a helytartó,
Király vagyok és ti a véreim,
Halált vagy életet, ez a jelszó!

Szabadságunk megőrizzük, szolgák többé nem leszünk,
Ha összefogunk nincs ki ellenáll.

Kun harcosokkal: Miénk lesz az ország, és a végső győzelmünk után,
Rendet fogunk tenni végre már.

László: Ez a csata lesz a mi diadalunk,
Lobogjon a szélben a hadizászló,
Király vagyok és ti a véreim,
Halált vagy életet ez a jelszó.

Kun harcosokkal: Szabadságunk megőrizzük...

László: Nézd, Simon!
Ennyi harcos nem gyűlt Attila óta!
Sátor sátrat, pajzs pajzsot ér,
Mindenkit legyőz e hatalmas had,
S Magyarországon végre rend lesz!

25. Feloldozás nélkül

Amit szívem álmodott, elfújja a szél,
De az átok fennmarad, s rabságra ítél.
Közelít a végzetem, nem tart már soká,
És a szívem tudja jól, hol találok rá.

Hős Attila, bocsásd meg nekem,
Jogy elragadott a szenvedélyem.
Dicső múltunk, bármily szép is volt,
De általam, már nem támadhat fel...

Káprázat itt e föltön minden győzelem,
A Felső Viéág örök, s ideje végtelen,
Vívhattam volna talán véres háborút,
De úgy érezem számunkra nincs visszaút.

Nem számít már az utókor miként ítél,
A szívem kiátkozott, s többé már nem remél,
Magyaroknak kun voltam, s kunoknak rossz magyar,
Más volt a próza, és más volt a dal.

Menjetek békével!
Magyar és kun közt nem lesz háború!