HATODIK KÉP

Fehér kúriális szoba. Középen nagy tömör tölgyfaajtó. Jobbról, balról eljárás. Az ajtó mellett jobbról, balról ablak van, sötét függönnyel letakarva, hogy ha a hajnalban leveszik, egyszerre világos lesz a szoba, mintha a szabadban volnánk. Elöl két ripsz fotel, fehér szögekkel s hozzáillő, régi, hajlottvonalú politúros bútorokkal. Falon régi vadászképek, lovak stb.

ROZIKA hangosan kacag.

LEKENCZEY. Ilyen tehetségeknek nem szabad elveszni a pusztákon. Mennyi talentum van a magyar népben s elporlik. Úgy elmállik, mint a porban. Nincs iskola és nincsen semmi jövő. Mondja, kis Rozika, mi lehetne magából, ha a nagyvárosok tüzébe kerülhetne... Ennyi szépség! Magának olyan hangja van, Rozika, ha maga a színpadon ugyanolyan közvetlen és természetes tud lenni, mint amilyen ma éjszaka itt a tornácon volt, akkor maga lesz a jövő Blahája.

ROZIKA. Igen?

LEKENCZEY. Nem félne a színpadra kiállni?

ROZIKA. Én?... Mért félnék?

LEKENCZEY. Csak... Vannak, akik félnek.

ROZIKA. Én mindig tudtam szavalni.

LEKENCZEY. Te drága, drága kicsi nő... Igyál... Borral kínálja. Igyál, igyál.

ROZIKA átveszi a poharat, s átnéz rajta, Lekenczey szemébe. De kár, hogy maga nem gróf.

LEKENCZEY elnémul. Honnan tudja?

ROZIKA megveregeti az orrocskáját. Innen.

LEKENCZEY. Mi?

ROZIKA. Megéreztem én azt a legelső percben. Ojjé, tudtam én, mikor legelőször mellettem állott, mikor azt mondtam, hogy kezitcsókolom, kegyelmes uram, és maga idenyújtotta a kezét.

LEKENCZEY. Hallatlan.

ROZIKA. Tudja, én úgy képzelem, hogy egy gróf mindennap fürdik.

LEKENCZEY. Alávaló.

ROZIKA. Meg osztán, az én szememet nem lehet kijátszani. Ilyen inggel, ilyen cipővel nem lehet gróf lenni.

LEKENCZEY. Hát hol látott maga grófot?

ROZIKA. Hát én jószerivel csak egyet láttam, azt is csak egy percig, míg megveregette az arcomat, a miniszter urat, tudja, a képviselőválasztáson. Azt mondta: Milyen helyes kis magyar jány! Ha Pestre gyün, keressen fel, eligazítom a baját.

LEKENCZEY nagyot nevet. Eligazittya... nagyon jó... Láttya, ő is Pestet mondta: csak Pestre! Gyere velem, Rozika, gyere velem.

ROZIKA. Mondja csak, mi maga?

LEKENCZEY. Tönkrement földbirtokos.

ROZIKA nevet, a fejét rázza.

LEKENCZEY. Nem hiszi?

ROZIKA. Maga nemigen ért a földhöz. Tudja, nem érti a földmunkát. Aztat én láttam, mikor a répakapálásról volt szó, maga nem tudja, hogy a cukorrépát hányszor kell kapálni.

LEKENCZEY. Cukorrépát? Én nem termeltem cukorrépát. Az egy egészen új divat az Alföldön.

ROZIKA. Maga nem volt földbirtokos soha, csak szeretett volna lenni.

LEKENCZEY. Bestia, bizony nem termeltem semmiféle répát, mert én mindig csak olvasni szerettem, annyira faltam a könyveket, hogy abból élek, hogy most árulom.

ROZIKA hallgat, nézi. Nem haragszik meg?

LEKENCZEY. Nem.

ROZIKA. Maga nagyon kevés könyvet olvasott életibe.

LEKENCZEY. Ejnye, de ajjas.

ROZIKA. Tudja, kicsoda maga? én megmondom magának. Maga csak egy olyan jövő-menő ember, aki szeretne valaki lenni, de nem tud, mert nincs pénze.

LEKENCZEY. Akármi vagyok, gyere velem, belőled istennőt csinálok.

ROZIKA. Ha nincs pénze! Iszik.

LEKENCZEY. Lesz, sok lesz!

ROZIKA. Szerettem vóna, ha píze lett vóna, mert bizon el is mentem volna magával Pestre! El én! Mér?... Mer lássa, itt jószerivel nem is maradhatok! Itt nem, lássa... Megjátssza az emlékezést. "Ki ez a kisjány neked? Nekem? Senki!" Nem vagyok helybe, lássa! Hogy mennyek én vissza kapálni? Még a kapanyél is kinevet, hogy megint rámszorultál!... Semmi pénze sincs?

LEKENCZEY. Mennyi kellene?

ROZIKA. Egy harmadosztályú jegyrevaló Pestig.

LEKENCZEY. Á, harmadosztály! Rozika! Megyünk! Nem harmadosztályon, hanem elsőn! Viszlek, Rozika!... Csupa piros plüss és fény és ragyogás és étkezőkocsi, ezüst, fehér, abrosz, piros bor... csokoládé, dzsem és illúzió, illúzió... Rozika, megnyílt a paradicsom!... Megyek inkasszálni...

ROZIKA. Várjík má... messzi az állomás... valamék kocsissal kék azt kicsinálni!

LEKENCZEY. Az semmi, befog, akit akarok! Mirevaló ez! Előveszi a revolverét, és kilő vele egy cigarettát.

ROZIKA nevet, elkomolyodik. Várjík má... van papirossa?

LEKENCZEY. Az is van. Előveszi az előfizetőgyűjtő blokkját, és abból tép ki egy lapot, odaadja és elsiet.

ROZIKA az asztalra dűlve ír, úgy, fekve. "Kedves Zoltán... bácsi... soha se... lát többet... Rozika..."

ZOLTÁN részegen beront, csodálkozik, hogy a lányt egyedül találja. Te! Mit csinálsz itt?

ROZIKA eldugva a levelet. Magára gondoltam.

ZOLTÁN részegen megmarkolja a lányt. Táncolni! Dalolni!

ROZIKA. Most? Nem.

ZOLTÁN. Akkor aludni! Te! Öleli.

ROZIKA tétovázva hagyja magát. Mer hátha csak el vagyok varázsolva, osztán itt a tündérkirályfi és felébreszti Tündér Ilonát!

ZOLTÁN öleli. Szeretsz te engem?

ROZIKA. Maga olyan jó ember!

ZOLTÁN. Van szeretőd?

ROZIKA. Van! Maga a szeretőm!

ZOLTÁN elereszti. Szeretőd a fene!

ROZIKA kihúzza magát. Itt eltanyáztam egy kicsit... El akar menni.

ZOLTÁN utána kap. Hova mégy?

ROZIKA. Álmodni... a csillagok alá... Dalol.

Bár sohase hajtott vóna,
Maradtam vóna bimbóba...

ZOLTÁN keserűen. Maradtál vón országodba... Minden nő... csak kizsákmányol... De ezután másképp lesz! Ti fogtok úgy táncolni, ahogy én fütyülök! Magához rántja. Te!

CSULI beront. Zoltán, Zoltán, itt az asszony!

ZOLTÁN elereszti a lányt, körülnéz, mint egy bús bika. Itt!

CSULI. Most jött a kocsival! Az Ábel huszárja a bakon. Ű küldött érte!

ZOLTÁN felordít. Megölöm!... No, menjetek... Rozikához. Sipirc! Eriggy, eriggy!

ROZIKA. Igen, megyek... Mint a kis lepkemadár... Köszönöm a hozzámvaló szívességüket... Isten megáldja... El.

ZOLTÁN utána néz, felriad. Rozika!... Mér nem szakad kettőbe a föld!

Kint nagyon zúg a muzsika, nóta, cigány.

ESZTER jön, nagyon sápadt, nagyon egyszerű, egyenes szürke esőköpenyben van, mint valami apáca. Csönd. Egyre zúg a muzsika. Csuli elmegy. Rettenetes... ez a muzsika... mi ez?

ZOLTÁN a székre támaszkodik, lehajtott fejjel. Maga minek jött ide?

ESZTER. Bár ne jöttem volna...

ZOLTÁN mogorván. Ez a magyar pokol...

ESZTER. Hogy jöttem... kétségbeesve... a szívem megszakadt, hogy mi az a baj, ami rám vár... Mindent elképzeltem, de ezt nem! Hogy itt borban fetreng az egész világ!

ZOLTÁN. Minek kellett magának ma éccaka kijönni?

ESZTER. Azt hittem, meg kell őrülni a kétségbeeséstől... Hogy az uram egyedül... összetörve... Kergesse ki ezt a csordát!

ZOLTÁN. Úriemberek.

ESZTER. Úriemberek! Akik egy füttyentésre összefutnak dőzsölni és ordítani! Vessen véget ennek a tivornyának! Az én házam nem csárda.

ZOLTÁN. Vendégeim. Hogy jutott eszébe kijönni?

ESZTER. Értem küldött, aki becsületesebb, mint maga.

ZOLTÁN. Ábel! Kiordít. Ábel! Eszterhez. Itt a magyar bánat viaskodik a jövővel! A farkasokkal együtt kell üvölteni!

ESZTER. Én soha!

ÁBEL pohár borral, nagyon kedvesen, pityókosan bebillen. Mi az, babám?

ZOLTÁN. Te hívattad ki a feleségemet?

ÁBEL. Én?... Babám, meg vagy bolondulva?

ESZTER. Te küldtél értem, hogy rögtön jöjjek, mert baj van!

ÁBEL nem érti. Jaszom! Kirivall. Jaszom!... azt a marha lelkit ennek a dögnek!

JASZOM bemered. Parancs, míltóságos ezredes úr!

ÁBEL. Én küldtelek téged, te baromállat?

JASZOM. Igenis, míltóságos ezredes úr!

ÁBEL. Hova küldtelek én téged?

JASZOM. Azt míltóztatott mondani: baj van, híjjátok a tekintetes asszonykát!

ÁBEL. Bivaly... Megüt a guta! Én a tekintetes asszonyt mondtam!... Még most se tudod, te tökfej!

ESZTER megérti, önkénytelenül elmosolyodik, aztán haraggal elfordul.

ÁBEL. Pardon, édes lelkem, tévedés van a dologban... ennek a baromnak tudni kellene... Kivágja magát a zavarból. Nahát, Eszterke, ez nem volt tőled sem helyes. Éjfél után egy úriasszonynak ilyen helyekre járni...

ESZTER sóhajt. Úriemberek...

ÁBEL. Nohát, igazad van! Hát akkor táncoljunk! Jaszom! Bort! A társaság beront, bandaszóval. A cigány húzza, tánc. A férfiak egyedül, csak férfiak. Fáklyások a sarokban. Férfi férfival táncol. Körültáncolják az asztalt, Esztert és Zoltánt. Táncdal, amit közben zúgnak, a banda tompán húzza.

CSULI ő vezeti a szöveget, a többiek csak a refrént éneklik.

Sárinak van egy huszárja
Boldog lehet a mamája...

Bunda bunda kondás bunda
Bunda bunda kondás bunda...

ESZTER ÉS ZOLTÁN mereven állnak a tombolás közepén.

JASZOM az ajtóban kiált. Tekintetes úr!

ZOLTÁN. Mi az?

JASZOM. Miniszter úr megszöktette Rozikát!

ZOLTÁN. Mi?

JASZOM. Kis bíresjány, elmentek.

ESZTER. Kis béreslány? Felsikolt.

ZOLTÁN. Ki az a barom, aki ilyen marhaságot mond?

JASZOM. Jaszom!

ZOLTÁN felé rúg. Menj a fenébe!

JASZOM. Kisján küldte cidulka, tekintetes úrnak!

ZOLTÁN elveszi a levelet, részeg mozdulattal kivágja a karját. Táncoljunk!

ESZTER még a lélegzete is elállt, tehetetlenül hagyja magát táncba vinni. Mindenki tombol. Ki az a kis béreslány?

ZOLTÁN. Senki!

ESZTER. Megszöktették?

ZOLTÁN. Mi közöm hozzá!

ESZTER. Tőled szöktették meg? Már nem táncol.

ZOLTÁN. Mi közöd hozzá?

ESZTER. Azt hiszem, rettenetesen sok közöm van hozzá! Csak most jönnek a meglepetések! Mért nem nézi meg, hogy hova menjen utána? Maga akar előttem bújkálni?

ZOLTÁN Ne kiabáljon. Mindenki idefigyel!

ESZTER. Hadd figyeljen. Nekem semmi titkolnivalóm nincs.

CSULI dalol.

Peng a sarkantyú, a réten,
Férhe megy a jövő héten...

Bunda bunda kondás bunda
Bunda bunda kondás bunda...

ESZTER fuldokolva, ájultan. Szeretőd van, gazember? Mindenki tudja, hogy szeretőd van?

ZOLTÁN. Mi közük hozzá?

MIND a cigányok előtt táncolnak, ők ketten elöl maradnak.

ESZTER. Szeretőd van, gazember? Mindnek van, most már Szakhmáry Zoltánnak is van!

CSULI vadul táncol, kiált. Hujjujuj!

ZOLTÁN. Maga őrült, mindenki idefigyel!

ESZTER. Hadd figyeljen. Nekem semmi titkolnivalóm nincs! Add ide a levelet!

ZOLTÁN most is táncol, de vadul, kiveti a kezében a levelet. Hujjujuj!

ESZTER. Zoltán könyörgöm, adja ide a levelet. Esküszöm, soha vissza nem élek vele, csak mutassa meg, Zoltán esküszöm!

CSULI dalol.

Három éjjel áll a lagzi,
Lóra ül a huszár gazfi...

Bunda bunda kondás bunda
Bunda bunda kondás bunda...

ESZTER elkapja Zoltán kezéből a levelet, olvassa. "Kedves Zoltán bácsi... soha se lát többet, Rozika." Fúj, micsoda macskakaparás!

ZOLTÁN felordít. Add ide!

ESZTER. Ezt, én? Soha!

ZOLTÁN. Add ide a levelet!

ESZTER. Egy béreslány! Szakhmáry Zoltán is belefeküdt a sárba! Jaj, istenem, istenem, az én Zoltánom! Minek ebben az országban becsület, ha a legkülönb is csak az, mint a többi! Bor, ringyó, Szakhmáry Zoltán is idejutott! Az én uramnak merészeli egy piszok, egy aljas, becstelen dög azt írni, hogy Zoltán bácsi! Jaj, hogy tépjem szét magamat!

ZOLTÁN. A kutya istenit, most főbelőni magamat!

CSULI figyeli őket, most előre táncol, dalol.

Sárinak mán össze-vissza
Sose jön a huszár vissza...

Bunda bunda kondás bunda
Bunda bunda kondás bunda...

ESZTER rohan. Meghalni, meghalni! Megáll Zoltán előtt. Hát nem megesküdtél az istennek, hogy csak engem szeretsz!

ZOLTÁN. Sohase szerettél, sohasem szeretted a munkámat!

ESZTER. Gyűlölöm, gyűlölöm! Liheg. Tanulja meg, hogy mindent gyűlölök, ami elveszi magát tőlem!

ZOLTÁN. Gyűlölöd a tanyát, gyűlölöd a földet!

ESZTER. Gyűlölöm a tanyádat, gyűlölöm a földedet, mert nem az enyém, mert versenytársam. Elrabol tőlem, hát hogyne gyűlölném! Úgy gyűlölöm, mint ezt a ringyót!

BORBÍRÓ csendesen megfogja a táncoló Csuli karját. Vigyázzatok Zoltánra. Nincs istene, vigyázzatok rá!

CSULI felnevet. Dehogy nincs! Dalol.

Es az eső, fúja szél,
Hull a fáról a levél!

Bunda bunda kondás bunda
Bunda bunda kondás bunda...

ESZTER. Jaj, szegény gyerekeim! Megáll Zoltán előtt, parancsolón. Hazajönni! Azonnal!

ZOLTÁN összeroskadva elveti magát a fotelben. Lemondani a munkámról, lemondani az életről, a munkámról... Felugrik. Nem állok be rabnak! Nagyot kiált. Igyatok!

BORBÍRÓ mindenki nevet, táncol, dalol, újra Csulihoz. Aszondom, kárt tesz magában!

CSULI. Á, gyáva ez ahhoz!

ZOLTÁN hallotta a párbeszédet, megvonaglik. Ez az egész egy komisz játék!

ESZTER. Komisz, komisz, éppen olyan utolsó, mint a többi!

ZOLTÁN felkap egy poharat, kiissza és a falhoz vágja.

MIND megállanak egy pillanatra, rábámulnak, aztán nevetnek, ujjonganak.

BORBÍRÓ megfogja a Zoltán karját. Nono, lovacskám, ne vadulj meg.

CSULI dalol.

Káromkodik a juhász,
Mer a juha széjjelmász...

Bunda bunda kondás bunda
Bunda bunda kondás bunda...

Hijjujuj!

A mulatság tetőfokán nyílik az ajtó, kint erősen dereng az ég, belép a kondáslegény az ajtóba.

KONDÁS. Tekintetes uram! Megdöglött a nagy kan!

CSULI. Megdöglött a nagy kan! Jaj, vége a világnak! Haza kell menni, mer ezt nem bírom ki így magamba! Kedves feleségem... megdöglött a nagy kan, erisszetek, mer ezt nem lehet kibírni csak otthon az én angyali jóságú feleségem mellett. Ágnes, kedves Ágnesem! Hozass cimbalmost, megdöglött a nagy kan! Eltámolyog.

MIND Zoltán és Eszter kivételével az egész társaság kitódul, a banda húzza a bunda-nótát, kint egyre virrad.

ESZTER. Hát, ez vagytok tik! Az Ábelek, a Csulik, a nagyszerű vademberek! a bajban mind a feleségük szoknyája alá bújik... Kitör. Hát azért vagyunk, hogy a tobzódó férfiak dajkái legyünk!

ZOLTÁN szemben áll vele. Ezt megérted, ebbe bele tudsz nyugodni... De ha félesztendőre beletemetem magam a földbe...

ESZTER felsír. Hónapokig nem látom.

ZOLTÁN. Jaj, furcsa élet az élet!

ESZTER. Szegény férfiak!

ZOLTÁN. Nem akartok felébredni! a nagy gondolatokra! Egyedül kell vergődni a pusztában! Egyedül kell beledögleni!

ESZTER. Bor és béreslány, ez kell maguknak!

ZOLTÁN. Életről és halálról van szó! Hogy a puszta feneketlen sara elnyomjon mindenestül, vagy mi nőjünk ki belőle, mint a láng!

ESZTER. És éppen magának kell kezdeni, az egész világ ellen? Magának kell kockára dobni az életét és vagyonát?

Kint egyre szól a banda-nóta, a férfiak hangjai, röhögése.

ZOLTÁN. Mert mink csak szeretnénk a jót, de nem tudjuk cselekedni, mert magyarok vagyunk, mert ezer esztendő fekszik rajtunk!

ESZTER. Nem tudnak egyebet, csak sírni és vigadni és üvölteni! Hát ha magának ez kell, csinálja! Elrohan.

MIND Csulit kivéve visszatódulnak a bandával együtt. Elkapják Esztert, nem eresztik ki, körültáncolják, s dalolnak.

Nem nem nem
Nem nem nem,
Nem megyünk mi innen el!

ZOLTÁN vadul nevet. Az én nótámat! Ég a kunyhó!

A BANDA rázendíti, s mindenki énekli.

Ég a kunyhó, ropog a nád,
szorítsd hozzád azt a barnát...

ZOLTÁN vadul táncol a többiekkel. Táncoljatok!

MIND táncolnak.

ESZTER sírva, kétségbeesetten, gyűlölködve menekül a körből. Hát gyújtsa fel a házat, ha magának ez kell!

ZOLTÁN nevet. Gyáva ez ahhoz... gyáva ez ahhoz! Középre áll, úgy nézi a tomboló táncolókat, akik egyre dalolják, hogy

Míg a barnát szorongatom,
Azt a szőkét elszalasztom!
Míg a barnát szorongatom,
Azt a szőkét elszalasztom!

Ég a kunyhó, ropog a nád stb.

ZOLTÁN kirántja a revolverét, hejehujás mozdulattal a lámpába vágja a poharát, ami rögtön óriási lángot vet, belekapva a függönybe. Nagyot nevet.

MIND sikoltanak.

ÁBEL Ordít. Mi ez, Zoltán, az istenért!

ZOLTÁN nevet, szinte ordít. Ábel bátyám, ez ám a muri!... jó kis muri!... Úri muri! Magára fordítja a revolvert.

Tizen is rohannak rá, Eszter sikoltva.

ZOLTÁN. Gyáva ez ahhoz?! Szívenlövi magát.

A tűz ropog, az emberek veszettül bőgnek, ordítanak. A tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt...

Függöny