A PADLÁS
Itt vagyunk (Nyitány)
Itt vagyok.
Itt vagyok.
Itt vagyok
Csak az ördög tudja, hol vagyok.
Ó, vadidegen hely, itt sohase voltunk még.
Én már érzem, ez jó lesz.
Vigyázz!
Ez egy ócska padlás, ez is csak olyan, mint százezer másik, iszonyú piszok van és semmi sem
látszik!
Jajj!
Ez a padlás jó padlás!
Ócska és elhagyatott!
Ez az égbolt mégis más!
Ványadt kis csillagok!
Soha ne ítélj a látszatból!
Ó, ó!
Ó, ó!
Ó, még ne adjuk fel, kell egy hely!
Ó, ó!
Ó, mégis keresni kell, kell egy hely, mert kell egy hely, mert kell egy hely, mert kell egy hely!
Hol minden szólam hallható, mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok, mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog. Mert kell egy vonzás, melyhez tartozunk, mert kell egy hely, hogy még a macska a hátadon.
Ég és föld között
Te, aki nem tévedsz el a csillagok közötti titkos úton, mért feledkeztél meg rólunk? Gyere értünk és vigyél minket te csodálatos Révész, úgy várunk rád!
Ég és föld között itt áll a padlás, hol Kelet és Nyugat összeér, a fény meg a sötét összefér, várjuk, hogy földre szállj.
Ég és föld között itt áll a padlás, értsd meg, amikor jelt adunk, lásd a kikötőt, itt vagyunk, várjuk, hogy ránk találj.
Nekünk a Föld már szomorú és idegen, nekünk az élet befejezett szerelem…
Olyan ember nincs, ki emlékezne ránk…
Valahol, máshol, messze van a mi helyünk, mert nincs a földön, akit szeretünk…
Mert elment rég, aki jó volt még hozzánk.
Az égbolt nyitva áll, ez így nem lehet, hogy hiába várunk.
Jöjj! Jöjj! Jöjj! Jöjj!
Ég és föld között itt áll a padlás, hozzánk vezet a holdsugár, a titkos kikötő nyitva áll, várjuk, hogy ránk találj.
Mert kell egy hely, hol minden szellem látható, mert kell egy hely, hol minden szólam hallható.
Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok, mert kell egy hely, hol emlékünk még élni fog.
Mit ér egy nagymama unokák nélkül
Nehéz, nehéz, sok hosszú év nagy súly a vállamon. Nehéz, kicsit nehéz, mégsem ez bánt, ezt jól bírom. Csak hát mit ér egy nagymama unokák nélkül, mit ér az élet, ha mindig kihűl? Csupa csend és rend ez a ház, csupa fáradt, vén ragyogás, unatkozás…
Ha lenne, aki szőnyegeimen vad simmimimit jár, és megkeresi, és mind megesz a lekvárt, amit én a kamrámba rejtek, bizony az lenne jó. Ha lenne, akitől összeborul és szétesik ez a ház, és szemtelenül csak nézi, csak hagyja, hogy én, csak én rakjak rendet!
Bizony az lenne jó…
Mert kell, aki csupa szó, aki csupa dac, aki csupa jó, aki csupa hév, aki csupa kosz, aki csupa tűz, aki csupa rossz, aki csupa jaj, aki csupa baj, aki csupa zaj, aki csupa báj, aki csupa szép, mint én voltam rég… OLÉ!
Ez ő, ez ő
Ifjú Hercegünk és egy másik jóbarát, csipkerózsa között alvó lányt talált, s áll a szörnyű fogadás, hogy kinek ébred fel, az egyik győz a másikat a halál jegyzi el. És ő eldalolta száz varázsdalát, s a lány csak aludt egyre mélyebben tovább, s egy merész csókkal, ó, a másik ébresztette fel, s a Herceg igazi lovag volt és tette amit kell.
Ó, ez ő, ez ő, a tisztahangú vesztes, ő, ez ő, ez ő, az elfelejtett verselő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, nézzétek micsoda szellem ő!
Nyolc törpe volt, de sötét és mély a bánya. A mélyben az egyik őrségben állt, Lámpásnak hívták s a többiekre várt. Múlt a perc és múlt a nap, a hét, s nem jött vissza érte már a másik hét, mert megérkezett Hófehérke és ő olyan szép, hogy barátjukat egyszerűen lenn felejtették.
Ó, ez ő, ez ő, az ottfelejtett őrködő, ez ő, ez ő, a nyolcadik kis törpe ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, nézzétek micsoda szellem ő!
Sötét a vár, magas a trón, és így szól a bíró: az ítélet halál! És fenn a hóhér egy ártatlan fiúra vár, mert kimondta azt, mi egy országnak fáj, hogy kegyetlen s gonosz az öreg király! Ám a néma hóhér. felkapja őt és rohan a városon át, de mindenütt ellenség, mindenütt túlerő, s egymásnak karjában hal meg a két menekülő!
Ez ő, ez ő, a jó, a néma Meglökő, ez ő, ez ő, a szókimondó gyermek ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, nézzétek micsoda szellem ő!
Ez ő, ez ő, a Kölyök és a Meglökő, ez ő, ez ő, a Törpe és a Herceg ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, ez ő, nézzétek micsoda szellem ő!
Enyém a pálya
Ami eltérő, szabálytalan, az a rendnek csak útban van. Ami régi és alaktalan, az csak árt, amíg köztünk van Ez a gondolat annyira tiszta és szép, kár, hogy egyesek nem értik még, “Ami nem szabályos, sajnos az ragályos”, a káoszból legyen elég!
Enyém a pálya, enyém a pálya!
Kicsit sok az ábrándozás, sok a mese, a látomás. Lila ködök és másvilág, gyanús hangok és utópiák. Csupa szélhámos varázslat nem kell a világnak, mindez csak romlásba dönt! Majd én vágok rendet, és teremtek csendet, és van, aki támogat fönt.
Enyém a pálya, enyém a pálya!
Egyforma házak és lapos tetők, és nem tűrjük el a sok különcködőt. Ki túl sokat ugrál, majd gondom lesz rá, hogy guggoljon szépen a mérce alá…
Mert enyém a pálya X 7
Valahol (Örökre szépek I.)
Valahol, a fényeken túl, ami szép volt s elmúlt, újra vár, valahol, az álmon is túl, ott a kikötő s a néhai táj, ahol újra feltárul a régen látott ajtó, aki várt, most odafut eléd, újra kikötött a régi hajó, és az elveszett játékok életre kelnek és körben kigyúlnak a fények. Ó, régen várnak ránk az örökre szépek, új bolygó vár, egy földöntúli világ, másik, békés táj!
Rádióüzenet
Jönnek és jönnek, jönnek és jönnek, összerázva, sisteregve, csillagporban megfürödve, suttogásnál csendesebben, szivárványnál színesebben, jönnek, jönnek, jönnek, jönnek, minden bolygót megtalálnak, titkot hoznak, messze szállnak, jönnek, jönnek, jönnek, jönnek. Jönnek és jönnek, jönnek és jönnek, csillagország sóhajtása, ismeretlen suttogása, mert felmerül a múltunk hangja, felmerül a hangzavarban. Jönnek, jönnek, jönnek, jönnek, gyors patak és kiáltások, örök fények, villanások. Jönnek, jönnek, jönnek, jönnek.
Fényév távolból ő erre jár, ő ránk talál, szól már, hozzánk szól, és elvisz majd a fényeken át. Olyan tisztán cseng már hallom hangját, érzem, megpillantjuk tündérarcát. Itt van értünk, eljött értünk ő.
Örökre szépek II.
Valahol, a fényeken túl, ami szép volt s elmúlt, újra vár. Valahol, az árnyakon túl, újra befogad egy távoli táj, ahol ő, aki elment már, ott kézenfog majd újra, odaérsz, hol eleven a múlt, mikor elindulsz a végtelen útra. S az elveszett játékok életre kelnek és körbe kigyúlnak a fények, ó, régen várnak ránk az örökre szépek. Nincs még rá szó, milyen az a múlt-bolygó.
Valahol, az alkonyon túl, hova annyi fénylő csillag hullt, valahol az álmon is túl, már a harag is a múltba simult, és távol a vonzástól még nyílik másik távlat, az a hely, mit nem hagy el a fény, soha nem üzen a földi világnak s az elégett mécsesek újra kigyúlnak és összesimulnak az évek. Ó, ott ébrednek ők, az örökre szépek. Új ország vár, vissza sose enged már.
Ott van a múltunk egy távoli tájon, s az elveszett éveket el lehet érni újra. Nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el, ha élnek az emlékek még valahol.
Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak és megállna végre az évek
(Túl a fényeken, túl az árnyakon.)
Ó, régen várnak ránk az örökre szépek. Új bolygó vár, egy földöntúli világ, másik, békés táj.
Szilvásgombóc
Íme a Föld, sose lehet tudni, hogy hol van a fent és lent. Íme az ember, nem lehet látni, de ott van a lényeg benn: van-e titka, van-e íze, van-e szíve, ami jó. Van-e magja, van-e még egy, van-e húsa olvadozó? Az ember, mint a Föld olyan, s a gombócnak is lelke van! Szilvásgombóc, ó-ó-ó-ó, a felszín édes hó, rajta aranyszínű morzsa.
Szilvásgombóc ó-ó-ó-ó, megkóstolható.
És benne van a kenyér, benne van a víz, benne van a tudás, benne van az íz, benne van az idő, benne van a só, benne van a válasz: embernek lenni jó, jaj, de jó, nagyon jó ez a Föld bolygó, kívül havas, belül tűzforró, olyan illatosan olvadó, ez a jóízű kisbolygó.
Szilvásgombóc ó-ó-ó-ó jaj, jaj, jaj, de jó!
Szilvásgombóc ó-ó-ó-ó, megkóstolható, ez az édes kisbolygó. Szilvásgombóc!
Varázskönyv (1. felvonás finálé)
A Varázskönyvben egy áttetsző lapon, a 13. titkos oldalon, a szellem néhány jó tanácsot lát, hogy mire jó a láthatatlanság.
A Varázskönyvben egy tündöklő lapon, a 23. hősi oldalon, négy verhetetlen vitéz lép elő, és harcra kész, mert eljött az idő.
A Varázskönyvben egy súlyos kőlapon, a 33. márványoldalon, egy síremléken áll az igazság, hogy a gonosz embert soha ne sajnáld.
A Varázskönyvben egy csikorgó lapon, a 43. acél oldalon, a jó barátot veszni nem hagyják, s a gazfickót épp állon találják.
Néha a képei életre kelnek, angyali szózatok szépítik lelked, ördögi jóslatok öltenek nyelvet, nyisd ki, csukd be…
A Varázskönyvben egy elkopott lapon, az 53. halvány oldalon, egy elfelejtett régi szöveg áll, hogy jótettért még mindig jó tett jár.
A Varázskönyvbe az utolsó lapon, az 1002. sűrű oldalon, a támadót a várból kidobták, s a jók nyerik a döntő nagy csatát, ó-ó.
Néha a képei életre kelnek, angyali szózatok szépítik lelked, ördögi jóslatok öltenek nyelvet, nyisd ki, csukd be…
Nem szólnak a csillagok
Most nem szólnak a csillagok, a messzeség most nem ragyog, s a közönség csak úgy segít, ha érzed, hogy megérint, ó-ó-ó-ó.
Most nem szólnak a csillagok, az árnyékok most túl nagyok, az antennákról víz csorog, felhők, ne sírjatok…
Míg a távolság az ablakát bezárja, míg az éjszaka az új nap fényét várja.
Nézünk egymásra, és válaszolni nem tudok, és nincsenek jó kérdések, és nem szólnak a csillagok.
Fényév távolság
Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi Földünknél. Lehet, létezik ő, aki többre képes az embernél. Egyszer ismeretlen távolba vágyom, mikor megriaszt egy álom, hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz, már nem vigyáz e cseppnyi földre, s el kell mennünk mindörökre.
Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom. Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, de el nem érem, ott a tenger, itt az én hajóm.
Hát itt ez a hely, ami sokszor boldogan elhagynék. És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még. Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni, de a jel, ami szól, de a hang, ami hív, még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek.
Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom. Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, de el nem érem, ott a tenger, itt az én hajóm.
Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…
Utána repülünk
Járd el a táncot, utána repülünk, utána repülünk. Járd, amíg járod, utána repülünk, utána repülünk.
Kell még egy szép emlék, míg távol jársz, még egy tánc, utána repülünk.
Járd el a táncot, utána repülünk, utána repülünk. Járd, amíg járod, utána repülünk, utána repülünk.
Kell még egy búcsúperc, mit szépnek látsz, még egy tánc, utána repülünk.
Lépj át az éjszakán és repülj csak tovább! Csak még egy perc, csak még egy szó, csak egyszer élünk, ez jár nekünk! Csak még egy könny, csak még egy taps! Repülünk!
Utána repülünk, utána repülünk. Járd, amíg járod, utána repülünk, utána repülünk.
Mégiscsak véget ér a vándorlás, még egy tánc, utána repülünk, utána repülünk, utána repülünk!
Örökre szépek III.
Valahol a fényeken túl, ami szép volt s elmúlt újra vár, valahol az álmon is túl, ott a kikötő s a távoli táj. Olyan más így búcsúzni, hogy emlékszel majd ránk is, ez a Föld, oly gyönyörű világ, mikor veled van sok régi barát. De az emberek születnek, élnek és végül az emlékek földjére érnek, ó, régen várnak ránk az örökre szépek. Új ország vár, egy földöntúli világ, másik békés táj.
Csupa-csupa padlás
Csupa, csupa fura hang sóhajt még, mégis szól a csend. Csupa, csupa csoda kép pattan szét, mégis érints meg.
Ami lelhetetlen, nem szállhat el, mint egy álomkép, ami hihetetlen, nem múlhat el, mint az ébrenlét. Minden szellem-árny lassan elköszön az éji tánc után, és majd visszatér egy másik éjszakán, mert nem maradhat már tovább, a fénybe fordult ez a világ.
Csupa, csupa csoda ébrenlét vár áloméj végén, csupa-csupa csoda padlásra száll, földet ér a fényt. Földre száll, földre száll a fény.
Finálé
A Varázskönyvben egy tiszta új lapon, a 703. színes oldalon, egy közönséges padlás látható, mely varázslatra jól használható.
A Varázskönyvben egy csillogó új lapon, a 704. fénylő oldalon, egy kis művésznő tett egy nagy csodát, s egy rádiós már közelre is lát.
Néha a képei életre kelnek, éteri dallamok szépítik lelked, szemtelen szellemek öltenek nyelvet, nyisd ki, csukd be…
A Varázskönyvben egy nyomtatlan lapon, a 705. gyanús oldalon, egy detektív csak biztos nyomon jár, s ha belébotlik bármit megtalál.
A Varázskönyvben egy illatos lapon, a 706. forró oldalon, egy nagymama épp tarantellát jár, és mindenki az unokája már.
Néha a képei életre kelnek, éteri dallamok szépítik lelked, szemtelen szellemek öltenek nyelvet. Mert kell egy hely, hol minden szellem látható, mert kell egy hely, hol minden szólam hallható.
A Varázskönyvben egy szikrázó lapon, a 707. rázós oldalon, egy számítógép csodákról mesél, s ez ritkaság a komputereknél.
Nyisd ki, csukd be, nyisd ki, csukd be…
A Varázskönyvbe egy tündöklő lapon, a 708. tiszta oldalon, a csillagfény az emlékekről szól, s egy régi dallam hív a távolból.
Néha a képei életre kelnek, éteri dallamok szépítik lelked, szemtelen szellemek öltenek nyelvet, nyisd ki, csukd be…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
