Petőfi Sándor: Az apostol

(rockopera)

Zene: Blum József

Színpadra alkalmazat: Simor András

Szereplők

Szilveszter:

Mesélő

Lány

Tolvaj:

Szomszédasszony

Koldus

Gazdag úr

a gyermek Szilveszter

Úrfi

Uraság

Pap

I. rész – 1. kép

Szín: Külvárosi utca éjjel

Mesélő:                  Sötét a város, ráfeküdt az éj.

Más tájakon kalandoz a hold,

S a csillagok behunyták

Arany szemeiket.

Olyan fekete a világ,

Mint a kibérlett lelkiismeret.

Fönn a magasban kis fény haldokol,

Padlásszobának halvány mécse az.

A csillagok beh arany szemeiket,

Olyan fekete a világ,

Mint a kibérlett lelkiismeret.

Megvilágosodik a padlásszoba. A szobában Szilveszter és kisfia.

Kisfiú:                     Apám, ehetném!

Erőködöm, hogy elaludjam,

Erőködöm, de el nem alhatom;

Apám, az éhség fáj,

Adj kenyeret, bármily szárazat,

Apám nem bírom már,

Csak mutasd meg, az is jólesik.

Szilveszter:               Várj holnapig, kedves kicsiny fiam!

Várj holnapig, holnap kapsz kenyeret,

Kakastejjel sütött fehér cipót.

Kisfiú:                     Inkább ma száraz barna kenyeret,

Mint holnap lágy fehér cipót.

Olyan sokáig nem jön az a holnap.

Mindig ma van, mindig csak éhezem!

Mindig ma van, mindig csak kérdezem:

Ha sírba tesznek, éhezünk-e ott?

Kórus:                    ha sírba tesznek, éhezünk-e ott?

Szilveszter:               Nem, gyermekem, ha meghalunk,

Többé nem éhezünk.

Kisfiú:                     Úgy én óhajtom a halált!

Vitess a temetőbe és tégy a föld alá...

A holtak olyan boldogok,

Mert nem éheznek ők!"

Kisfiú, Szilveszter és a Kórus:

A holtak olyan boldogok,

Mert nem éheznek ők!

Szilveszter:               Óh ég, mivégre alkotál?

Miért nem hagytál ott a semmiségben,

Amelybe lelkem-testem visszavágy?

Megcsúfolják fiad itt a földön!

Embernek mért teremtél, miért adál családot,

Ha nem táplálhatom véremmel, mint a pelikán?

De állj meg ajkamon, szó!

Az Isten tudja, mit cselekszik vélünk.

Magas tervébe nem lát a vak ember

S kérdőre vonnunk őt nem szabad.

Itt van, fiam, e kis darab kenyér,

Edd jóízűn, ez a végső darab.

Holnapra szántam s ha most megeszed,

A jó ég tudja, holnap mit eszel.

Mesélő:                  Ki vagy, csodálatos teremtmény,

Ki vagy te, férfiú? Lelked ruhája

Csillagsugárból szőtt fényes palást,

És testedet kopott rongyok fedik.

Az égbe van szabad bejáratod,

S az urakat szóra nem bírhatod,

Az ajtót bezárják előtted;

Az égben Istennel társalkodol,

Az ember fiáért fohászkodol

S nagyúr nem állna szóba véled.

Kórus:                    Szent apostolnak nevezünk mi.

Hang a tömegből: Mi pedig szentségtelen gonosztevőnek.

I. rész – 2. kép

Mesélő:                  Az óra nyelve éjfélt hirdetett.

Uralkodott: a hideg és sötétség.

Ki is kísértené az Istent

Ilyenkor szabad ég alatt?

A fergeteg a fellegekben markolt,

Rongyokra tépte éle körmivel,

S reszkettek a megrémült csillagok,

S a felhődarabok között

Odább hömpölyög a hold,

Mint a holt ember a hullámokon.

A sötétben egy női árny egy csomagot tesz a kocsma küszöbére, majd eltűnik a sötétben.

Mesélő:                  Szegény kisded, szegény poronty!

Miért kutyának nem születtél?

Ottan lett volna neveltetésed

Ez asszonyság ölében,

Táplált volna gyöngédgondosan;

De mert ember lettél és nem kutya,

Az isten tudja, milyen sorsra jutsz!

Kórus:                    De mert ember lettél és nem kutya,

Az isten tudja, milyen sorsra jutsz!

A tolvaj kitántorog a kocsmából.

Tolvaj:                    Ki vagyok? Egy sehonnai,

Se országom, se hazám,

Valamelyik vándormadár

Lehetett az én ősapám.

Járok- kelek a világban,

Ma itt vagyok, holnap ott

És akinek tetszik, annak

Minél többet éhezem és fázom,

Annál több az örömem,

Mert annál szebb lesz a jövendőm,

Minél rútabb jelenem.

S hogy hívnak? Én jóformán már

Elfeledtem nevemet.

Azt tudom, hogy a világ

Vén bolondnak hív engemet.

Az a küszöb nőtt tennap óta,

Ha tegnap is ily magas lett volna,

Meg kellett volna botlanom,

Pedig nem ittam kevesebbet, mint ma,

Mert én rendes pontos vagyok,

Mindennap egyformán iszom.

Vagy tán követ tett oda valaki?

Az meglehet, rossz emberek

Követ gördítnek lábaim alá,

S lábam vakságát orrom bánja,

A mennydörgős mennykőbe,

Ilyen kő még nem volt kezemben,

Olyan puha s azonfölül sikít is!

Sikító kő, ez furcsa egy kicsit.

Nézzük csak itt az ablaknál...

Óh, hisz ez valóságos gyerek.

Ez mégis cudarság

Így elhajítani gyermeket,

Mint az elviselt bocskort,

Ezt a disznók, és a rablók sem teszik.

A tolvaj bezörget a szomszédasszony ajtaján.

Tolvaj:                    Szomszédasszony, gyertyát, világot szaporán!

Szoptassa meg e gyermeket.

Hol vettem? Úgy találtam,

Az isten áldott meg vele.

Hisz mindig mondtam én,

Engem a jóisten szeret.

Jobban, mint a papok hiszik.

Szomszédasszony, viselje gondját,

De jobban, mint saját fiának.

Költségeit magamra vállalom,

Igaz, hogy a pénz mostanában

Szűken terem, mert

Az emberek mind százszeműek;

De én azért királyilag

Fogok fizetni, isten megsegít.

Kórus:                    Fiú vagy lány? Még nem is tudom.

Tolvaj:                    Olyan fiú őkelme, mit a pinty!

Hét, nyolc év alatt

Dicsőséges tolvajjá nevelem!

A vak Tamást is én neveltem,

Kit a minap kötöttek föl...

Ez volt a tolvaj! félszemű volt,

S mégis meglopta az ezerszemű Istent.

Kisfiam, ne félj,

Belőled sem lesz kontár, esküszöm.

De, szomszédasszony, tán nevet

Csak kéne adni néki, melyet

Híressé tegyen a világ előtt.

Hadd lám csak, tegnap volt Szilveszter napja...

Neved legyen Szilveszter!

Én papod leszek.

Szomszédasszony:           Én pedig keresztanyád.

Legyél keresztyén,

Nem pedig pogány,

Hogy egykor el ne utasítson

Péter bátya a menny ajtajától.

Tolvaj:                    Van víz a fazékba'?

Emelje csak föl a fiút.

És hozza hozzám... de megálljunk,

Hisz pap vagyok, hát reverenda kell...

Ahol egy zsák, azt kötöm nyakamba."

A tolvaj megkereszteli a gyermeket.

Tolvaj:                    Alánéz az égből az Úr,

Vérre, nyomorra, kínra lát,

Az érdemtelenek fejére

Képzelik lent a glóriát.

Szomszédasszony:           Látja a tolvajt és a fiút,

Előtte nem marad titok,

Előveszi a könyvet, melybe

Írva vannak a mártírok.

Együtt:                    Följegyzi nevét Szilveszternek

A hosszú lista végire,

Mert sok megváltó kell a földnek,

Míg megvalósul az Ige.

Kórus:                    Az érdemtelenek fejére,

Képzelik lent a glóriát.

Együtt:                    Látja a tolvajt és a fiút,

Előtte nem marad titok,

Előveszi a könyvet, melybe

Írva vannak a mártírok, a mártírok!

Följegyzi nevét Szilveszternek

A hosszú lista végire,

Mert sok megváltó kell a földnek,

Míg megvalósul az Ige,

Az Ige!

I. rész – 3. kép

Mesélő:                  Négy év haladt el,