A fülemilének szól
Azon nótára
Altera inventio

1 Te, szép fülemile, zöld ágak közibe mondod el énekedet,
De viszont az ellen az én veszett fejem mond keserves verseket,
Kiket bánatjában, szerelem lángjában szép Juliáról szerzett.

2 Mennybeli szép harmat tégedet mosogat, engem penig könnyhullás
Szüntelen nedvesít s bánattal keserít, hogy oly kemény, mint a vas,
Az én szép Juliám, kitől jómot várnám, hogy lenne már irgalmas.

3 Az hév verőfénnek mivoltát nem érzed, mert ülsz híves árnékban,
Engemet peniglen gyújt buzgó szerelem, sülök-fűlök lángjában;
Te szabad vagy, repülsz, hol akarod, szállsz, ülsz, nem úgy, mint én ez vasban.

4 Örömmel és szépen csak tavaszidőben szép énekeket mondasz,
Énnekem peniglen mind nyárban, mind télben versem oka csak panasz,
Kínomat számlálom, Juliát imádom, dolgom nekem mind csak az.

5 Lengedező szellő s híves tiszta idő tégedet gyakorta hűt,
Engemet viszontag örökké való láng olthatatlanképpen fűt,
Kegyetlenségével, Julia szemével nagy szerelem üttön-üt.

6 Vagy te egészséges, én peniglen sebes szerelem nyila miát,
Énekelsz víg szóval, nem mint én, bánattal, mert nem is érzed kínját
Az szép Juliának, kinek szép voltának adta lelkem meg magát.

7 Jobb, és mindenekben különböz éntőlem te boldog állapatod,
Egyenlők csak ebben vagyunk mi mindketten, hogy énekedet mondod
Te is, szinte mint én, s fogyhatatlanképpen csak arra veszed gondod.

8 Juliát gondolván és szavát hallgatván egy kis fülemilének,
Juta bús elmémben ez ennehány versben rendeltetett kis ének,
Kiben állapatja megtetszik mivolta igazán életemnek.