MÁSODIK KÉP

Pusztai táj. Távolban a Berettyó füzes partja nyílegyenesen halad. Jó messzire répakapáló lányok dala hallatszik.

Bolha Pista, a kocsis, ül a bakon, és újságot olvas.

ROZIKA jön a tanyából egy korsó vízzel. Mezítlábas, feketepapucsos szegény lányka. Eleven, csacska. Beleköt a kocsisba. Maga mit olvas?

PISTA. Újságot.

ROZIKA. Minek?

PISTA nevet, lenéz rá, majdnem a nyakába ugrik. Minek? A nyavolya tudja, csak olvasok. Te nem szoktál olvasni?

ROZIKA. Mit?

PISTA. Újságot, könyvet, betűt.

ROZIKA. Ojanféle híreket, hogy ongora van eladó? meg írjon nekem szerelmes levelet. Dúdolja. Beleírtam szívemet, lelkemet...

PISTA. Mennyi oskolát jártál?

ROZIKA nevet. Jószerivel semmit. Egy esztendeig.

PISTA. Hogyhogy?

ROZIKA. Mer tudja, akkor esztendőn beteg lettem, másik esztendőn meg szégyellettem elsőbe járni, hát nem mentem többet iskolába. De én a télen felolvastam egy könyvet. Regényt. Tudja maga, ki vót az a Nipelóne?

PISTA nevet. Nem.

ROZIKA. Lássa, milyen nagy szamár. A felesége vót neki a Mária Lujza, meg ennek a szeretője No i pergő. A kicsi fia meg vót a receháti herceg.

TÁVOL VÉNKISASSZONY KIÁLT. Rozika!

ROZIKA felkapja a korsót, hogy elsiet.

PISTA. Megájj csak!

ROZIKA megáll. Megálltam.

PISTA elfulladva. Valamit akarok mondani.

ROZIKA. Valami jót?

PISTA egészen lelóg a kocsiról, úgy akarja elfogni. Ki jánya vagy?

ROZIKA. Minek azt magának tudni?

PISTA. Nem a részeges Szabó Pálé? A szentkirályi pusztán?

ROZIKA. Ha tuggya, minek kérdezi?

PISTA. Nevedet nem tudom.

ROZIKA. Nem is kell tudni.

PISTA. De kell, büdös. Mióta jársz ide kapálni? Még nem láttalak ezek közt.

KINT A HANG. Rozika! Rozi hé!

ROZIKA elszalad.

PISTA. Azután gyere vissza!

ROZIKA. Vissza? Visszanéz, s elfut a korsóval.

PISTA megtörli a homlokát, s csak a lány után les.

Zoltán és Eszter jönnek.

ZOLTÁN hallgatva jönnek, elgondolkozva. Zoltán kezében vessző van, azzal csapkodja a csizmája szárát. Eszter napernyővel. Hogy tetszenek magának ezek a jorksiri malacok?

ESZTER vállat von. Hallom, egy tehénnek a tejét ők eszik meg.

ZOLTÁN. Hát... segíteni kell a mamán... Nem könnyű ám tizenkét gyereket táplálni... De remélem, nem sajnálja tőlük azt a kis tejet?

ESZTER. Felőlem.

ZOLTÁN. Ez annak az eredeti angol kocának az ivadéka. Bizony kényes volt. Neki itt télen hideg volt, nyáron meg meleg volt. Kurta angol pipára gyújt. Télen bizony fűteni kellett neki az ólat, nyáron meg zuhanyozni kellett, hogy hűsöljön.

ESZTER. Biztosan megérte.

ZOLTÁN idegesen. Biztosan.

ESZTER. Éppen nekünk való.

ZOLTÁN. Éppen nekünk valót csináltam belőle... Adtam neki egy mangalica kant és már a második generáció nem volt olyan kényes... A harmadik? Az meg már kint hált a múlt télen a hóba, ezek már észre se veszik a nyarat... ellenben a jótulajdonságaik megmaradtak. Megmaradt a színe, a formája, a húsa, a szaporodási képessége... A maga kedves mangalicái évente kétszer fialnak, legfeljebb négyet, ötöt: ezek évente háromszor és mindig tízet, tizenkettőt...

ESZTER. Azért nem kell úgy kiabálni.

ZOLTÁN hallgat, piszkálja a pipáját. Pusztán vagyunk. Itt senki se hallja. Csak a pacsirta madár... No... Eszter... Mit is akarok... Csak belátja a jorksiri előnyeit...

ESZTER. Hogyne. Két év alatt a maga adóssága megháromszorozódott.

ZOLTÁN. Nahát... Nagyon köszönöm magának, hogy kijött és megnézte... Mindent megnézett...

ESZTER. Ne tüzeljen, Zoltán. Annyi dudva van itt, hogy nem látok tőle semmit.

ZOLTÁN. Tizenhat lány van a répában... Mindent egyszerre nem lehet... Majd sorra mennek... Jó földben nő a dudva is...

ESZTER. Éppen azért...

ZOLTÁN. Még az ősszel elültetek tízezer darab szőlővesszőt. Ripáriát. Sima vesszőt. Azt magam oltatom be. A legjobb fajtákkal.

ESZTER. Ki fogja oltani? Mákos?

ZOLTÁN. Mákos.

ESZTER. Mert amit nekem oltott, tizenkét rózsát... három se fogant meg...

ZOLTÁN a guta majd megüti. A szőlője megfogan... Ott nem marad ki tíz százalék... Mit tíz, egy százalék... Három év múlva már olyan bor terem itt...

ESZTER. Homoki vinkó.

ZOLTÁN. Maga jobban tudja. Gratulálok. Kecskeméten már olyan borokat termelnek a homokon, a Szikrába, mint a tokaji a Hegyalján.

ESZTER. Három év múlva.

ZOLTÁN. Hat év múlva... tíz év múlva... negyven év múlva...

ESZTER. Azért nem kell így rám...

ZOLTÁN. Nem is. Bocsánat. Rhédey Eszterre nem szabad ráordítani!... A jeruzsálemi címer megfordulna a falon...

ESZTER. Nézze, Zoltán, én igazán nem tehetek róla, ha II. Endre adta az őseimnek a címert...

ZOLTÁN. Isten mentsen... Fütyörész. De a tök már szép...

ESZTER. Két éve azt ígérte, karácsonyra olyan dinnyéje lesz, hogy Szenes meg Szuly fognak érte verekedni.

ZOLTÁN fütyörész. Csalódtam a fajban...

ESZTER. Előfordul.

ZOLTÁN. De arra esküszöm, hogy ha a vastraverzes üvegházat megcsináltatom, jövő őszre már ötvenezer olyan krizantémot küldök a pesti piacra... Mért ne? Vasúti összeköttetésünk remek, s a jövő a nemes dolgokkal foglalkozni...

ESZTER lehangoltan kapargatja a napernyője hegyével a földet.

ZOLTÁN. Lelkesedjen már egy kicsit, na... Azok a vénasszonyok... De elvették a kedvét...

ESZTER. Nemcsak a vénasszonyok, Zoltán. Ábel bácsi se helyesli...

ZOLTÁN. Ábel bácsi?

ESZTER. Csak ne bántsa Ábel bácsit...

ZOLTÁN. Mondott egy jó adomát egy öreg kegyelmesről, aki azt mondta a fiának: fiam, egy gróf nőkkel foglalkozzék, ne virágtermeléssel... és inkább politikával, mint gazdálkodással...

ESZTER. Nagyon sok a teher a birtokon...

ZOLTÁN. Azért kell dolgozni. Azért kell folyton új meg új dologba fogni... Semmittevéssel nem koptatjuk le az adósságot; se eszemiszommal...

ESZTER. Lehet, hogy ez mind szép...

ZOLTÁN. Ne törje össze bennem az ambíciót.

ESZTER. De én nem bírom idegekkel...

ZOLTÁN. De mi az isten haragját kell magának idegeskedni... Nem vagyok én itt?... Hajnaltól késő estig dolgozom... csak úgy ropog körülöttem az élet... csak meg ne állítsanak... Pénz lesz.

ESZTER. Váltóra.

ZOLTÁN. Persze, hogy váltóra... De nem a váltóért adják. Bennem bíznak... Látják, mit csinálok...

ESZTER. Látják. Én is látom... Nézze, Zoltán, hagyjon ki engem ebből a játékból... Én nem zavarom magát, maga ne zavarjon engem...

ZOLTÁN. Szóval nem akarja aláírni?

ESZTER. Magának csak ez a fontos.

ZOLTÁN. Nekem a munkám a fontos... Nekem az a fontos, hogy akik velem vannak, bízzanak bennem... Nekem az kell, hogy ez a ragyogó nap is örüljön... Megértette?

ESZTER. Szerencse, hogy a pusztán vagyunk. Megértettem.

ZOLTÁN kettétöri a botot a térdén. Na... Ha megértette...

ESZTER. Bolond.

ZOLTÁN a törött bottal fenyeget az égre. Azt a...

ESZTER. Ugyan, ne idegeskedjék, kérem. Harmadéve azt mondta, hogy karácsonyra öt vagon dinnyéje lesz. Karácsonyra. Téli dinnye. Verekedni fognak érte. Hát nem verekedtek...

ZOLTÁN. Nem.

ESZTER. Egy darabot sem adott el belőle.

ZOLTÁN. Egy darabot sem.

ESZTER. Ellenben az a váltó, amit arra aláírt, ma is kerek egész.

ZOLTÁN. Úgy van.

ESZTER. Na.

ZOLTÁN. Na.

ESZTER. És most lesz ötvenezer vagon krizantémja.

ZOLTÁN. Százezer vagon. Egymillió vagon... Én ugyan csak harmincezer darabot akartam: de ha magának ötvenezer vagon kell, lesz ötvenezer vagon...

ESZTER. Zoltán drágám... Megsimítja, félre a homlokából a haját. Nem nekünk való ez... Nem magának való... Nem magyar embernek, nem úrnak való ez... Nem tehetünk róla, lehet, hogy a gyerekeink... Mit tudom én... Drágaságom, hagyjunk valamit a gyerekekre is az ősiből...

ZOLTÁN. Amit II. Endre adományozott...

ESZTER torkát fojtja a sírás. Igen, abból, amit II. Endre adományozott az ősöknek...

ZOLTÁN. Csak akkor a kun határok mind az ősöké voltak, ma meg már csak száz hold marad egyre-egyre...

ESZTER. Az legalább hadd maradjon meg. Emlékül...

ZOLTÁN. Akár a fiának, akár magának...

ESZTER. Zoltán, tudja mit mondott Ábel bácsi?

ZOLTÁN. Ábel bácsi?

ESZTER. Azt mondta: "nem volna jó két hétig beteg lenni"?

ZOLTÁN fúj, járkál. Ábellel ma délelőtt voltam együtt. Egy szót se szólt... csak annyit: "Jó vóna, ha vóna az embernek valakije, aki megérti." Hát ez nagyon jó volna... Pista!

ESZTER körülnéz a pusztán. Szakértőket kellett volna megkérdezni...

ZOLTÁN. Ezt ki dudálta a fülébe... Van szakértő. Pletykaszakértő. Az van elég.

PISTA beállít. Tessen parancsolni.

ZOLTÁN. Be lehet fogni. A nagyságos asszony hazamegy.

PISTA. Genis. El.

ZOLTÁN elfordul.

ESZTER. Magának felesége, három gyereke van.

ZOLTÁN. Majd megyek én is. Két órára otthon kell lennem. Hozza az ügyvéd a váltót. Utána ebédelünk.

ESZTER. Igen.

ZOLTÁN. Mit igen. Alá fogja írni. Igen.

ESZTER. Azt hiszi, hogy az nekem számít?... Hogy nekem fáj, hogy maga egyszerűen elajándékozza a vagyonát?... Értse meg, hogy nekem semmi se számít, csak maga... Én nem ezt a földet sajnálom! én magát sajnálom! Nem lehet ráismerni. Le van soványodva, csupa izom az arca. Ideges. Beszámíthatatlan... Tönkrement... Ne repedjen meg a szívem érte?... Ilyen ostobaságok miatt...

ZOLTÁN rekedten. No, menjen szépen haza. Én is mindjárt megyek... Csak még nekem rendelkezni kell... Dolgom van... Elakad a hangja.

ROZIKA hátul keresztülmegy. Nagyon diszkrét, nagyon egyszerű és kedves. Nem szól, csak a szoknyája ringása beszél. Nem is néz ide. Megy a két korsóval.

ESZTER nem néz vissza, csak mikor a lány már éppen kiment a színről. Akkor utánanéz, de nem gondol semmit. Ha jó volna, mindenki azt tenné. De senki se csinálja utána...

ZOLTÁN. Nézze, kedves, itt mindenki bort iszik és mulat és duhajkodik: ha az a jó, amit mindenki tesz: akkor ez a jó... Ezt csináljam?... A tenyerébe csap. Szaladjak szoknya után?

ESZTER nagyon megütődik.

ZOLTÁN. Ha mindenki ezt teszi, én is azt csináljam?... Akkor találkozom a maga ízlésével?...

ESZTER. Zoltán... Ne bántson...

ZOLTÁN fütyörészi azt a nótát, amit a kapáslányok a távolban dalolnak.

ESZTER. Jöjjön haza, kedvesem.

ZOLTÁN. Már mondtam, hogy ebédre otthon leszek...

ESZTER. Jöjjön velem, szívem.

ZOLTÁN. Pista! Indulás!

ESZTER megsértődik, elszántan felül a kocsiba.

ZOLTÁN. És... mikor jön ki újra?

ESZTER visszanéz. Én? Ide?... Én ide... soha.

ZOLTÁN. Jobb is.

ESZTER. Ugye jobb.

A kocsi elindul. Eszter eltűnik.

ZOLTÁN előveszi kis angol pipáját, amit közben zsebre vágott, s rágyújt. András!

MÁKOS jön.

ZOLTÁN. Mit ólálkodnak itt ezek a csugariak?

MÁKOS. Tekintetes úr, a pénzért gyüttek a gazemberek. De még úgy fel vannak készülve, hogy tarisznyát is hoztak magukkal. Azt mondják, hogy addig el nem mennek, míg meg nem kapják a pénzüket. Egy heti elemózsiát hoztak.

ZOLTÁN. Mennyivel tartozunk nekik?

MÁKOS. Hát kéremalássan, kerestek itt tavasz nyílta óta ezerhétszáznegyven forintot. Még hátralékba van nyolcvannyolc pengő hatvannégy fillér.

ZOLTÁN. Ha jár, jár. Délbe lesz pénzem. Inkább... küldje csak be őket...

MÁKOS. Igenis. El.

ROZIKA újra keresztülmegy a színen.

ZOLTÁN nem figyel rá, csak mikor már elment. Utána szól. Megállj csak.

ROZIKA megáll. Később. Megálltam.

ZOLTÁN. Gyere csak ide.

ROZIKA közelebb megy. Vár, akkor. Idejöttem.

ZOLTÁN. Mit futrikálsz te folyton ide-oda?

ROZIKA. Én?

ZOLTÁN. Te.

ROZIKA. Hogy mit futrikálok?

ZOLTÁN. No.

ROZIKA. Szeretné tudni?

ZOLTÁN. Szeretné a fene. Felnevet. A bitang mindenit, itt lopják nekem a drága időt, s még nyelvel. Ha adós maradok neked tíz krajcárral, akkor persze nem futrikálsz, hanem képes volnál itt ülni étlen-szomjan esztendeig, míg meg nem kapod... Lóf... Menj a korsóddal s vidd azt a vizet. Meglátja, hogy jönnek a csugariak.

ROZIKA. Vigyem?

ZOLTÁN. De vidd már.

ROZIKA. Mán viszem. El.

Csugariak jönnek. Félelmes szegényemberek, tarisznyával, bottal. Mákos is velük jön.

ELSŐ CSUGARI köszönnek, s a kalapjukat kézben hagyják. Jónapot kívánok, tekintetes uram.

ZOLTÁN. No, mi kell?

ELSŐ CSUGARI. Azír a kis pízír.

ZOLTÁN. Hány ezret kaptak már? Mennyi jár még?

MÁSODIK CSUGARI. Hát az egísz nem jár.

ELSŐ CSUGARI. Be van írva az ispány úrnál.

ZOLTÁN. S mit akarnak?

ELSŐ CSUGARI. Szeretnénk, tekintetes uram. Mer most jönnek ezek a nagy munkaidők, hát akkor nem lesz irkezísünk utánajárni.

MÁSODIK CSUGARI. Hát úgy gondoljuk, hogy most leüljük.

ZOLTÁN. Hogy ülik le?

ELSŐ CSUGARI. Hát csak leülünk itt a kukoricagóré alatt, osztán megvárjuk, míg a tekintetes úrnak tetszik szíves lenni kiadni azt a kis pízt.

ZOLTÁN. Jóisten, talán száz forint se jár.

MÁSODIK CSUGARI. Nyolcvanhét forint hetven.

ZOLTÁN. Nem sajnálják a drága időt, három ember egy hetet képes elpocsékolni ezér?

HARMADIK CSUGARI. Mer az asszony nem hágy bíkit otthon, tésuram.

ZOLTÁN. Az asszony... persze... az más... Az asszony senkinek se hágy békét... Nahát csak üljenek le és várjanak a hűsön. Megyek be a városba és kihozom maguknak a pénzt. Most kapok a Takarékbúl.

ELSŐ CSUGARI. Igenis, tekintetes uram.

Csugariak megfordulnak, és elmennek.

ZOLTÁN. Mákos. Adjon nekik egy pohár bort evésük után.

MÁKOS. A físzkes fenét, tekintetes uram.

ZOLTÁN Rozika bejött a színre tele korsóval, amiből csepeg a víz. Ha mondtam.

MÁKOS. Hát ha mondta a tekintetes úr, a más. El.

ZOLTÁN Rozikához. De hamar megfordultál. Az elébb, láttam, egy egész óráig ellocsogtál itt evvel a kis korsóval.

ROZIKA. Kis korsó?

ZOLTÁN. Igen.

ROZIKA. Maga ezt kicsilli?

ZOLTÁN. Nagy?

ROZIKA. Se nem kicsi, se nem nagy, ojan korsóforma korsó.

ZOLTÁN. Gyere csak idébb.

ROZIKA odamegy. Zoltán szólni akar, aztán csak hallgat, felhevülten és kíváncsian lesi. Idegyüttem e.

ZOLTÁN. No, dalolj.

ROZIKA. Danoljak?

ZOLTÁN. Igen.

ROZIKA. A nótáját?

ZOLTÁN. Csak danolj. Amit tudsz.

ROZIKA. Én nem tudok, csak ojat, amit mindenki tud, hogy:

Búza búza búza.
De szép tábla búza
Közepibe kinőtt
Egy szál levendula.

ZOLTÁN a lány kis melleit megérinti a vesszővel. Hát ebbe a két kis csuporba mit viszel?

ROZIKA kényesen elfordul. Dalol.

Hogy én el fogok lenni,
Ki fogja azt learatni?
Búza búza búza,
De szép tábla búza.

ZOLTÁN ahogy elfordul, hátulról hevesen megöleli.

ROZIKA. De mennyík, mer ojat sikótok, hogy ledűl ez a ház.

ZOLTÁN. Hogy híjnak?

ROZIKA. Hééééé!

ZOLTÁN. Szereted a cukrot?

ROZIKA. Igen.

ZOLTÁN. Nesze. Odaadja a zsebéből a cukorkát.

ROZIKA. Cukrot kapott a kisjány?

ZOLTÁN. Igen.

ROZIKA. Minek?

ZOLTÁN erősen a szemébe néz. Mit gondolsz?

ROZIKA. Mert jól viselte magát?

ZOLTÁN. Mert... jól... fogja... viselni magát...

ROZIKA felveszi a korsóját, és most már egészen kacéran riszálja a mezítlába felett a kis kurta szoknyát, s dalolva elmegy, közben vissza-visszanéz, s eszi a cukrot. Dalol.

Búza búza búza,
De szép tábla búza...