Videns Juliam nec oratione nec ratione in sui amorem inflammari posse, questubus miser coelum, terras et maria implet, pollicens indignabundus se nullum carmen Juliae gratia deinceps cantaturum

1 Ó, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség, csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal újult jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gályákat viselő nagy tenger morotvája!

2 Mi haszon énnekem hegyeken-völgyeken bujdosva nyavalyognom,
Szörnyű havasokon fene párduc módon kietlenben bolyognom,
Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban holtig csak nyomorognom?

3 Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit mi haszon, hogy bejárom?
Emberek nem lakta földön ily régolta mi jutalmamat várom?
Ha mindenütt éget szerelem engemet, mind búm, kínom csak károm.

4 Sokszor vadászással, szép madarászással én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet, szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem vele, sőt vesztettem, mert inkább égtem, gyúltam.

5 Mert valahol járok s valamit csinálok, elmémbe mind ott forog
Julia szép képe, gyönyörű beszéde, lelkem érte forr, buzog,
Valahova nézek, úgy tetszik szememnek, hogy mind előttem mozog.

6 Noha felmetszette szívem közepette Cupido neki képét
Gyémánt szép bötűkkel maga két kezével, de mégis szép személyét
Nézni elűz engem, noha nyilván érzem, hogy csak vallom gyötrelmét.

7 Más kegyes is engem szeret, de én őt nem, noha követ nagy híven,
Azért, mert az Isten, csudául nagy bölcsen, csak Juliára éppen
Minden nagy szépséget ez földön úgy szerzett, hogy senki szebb ne legyen.

8 Ó, énreám dihüdt, elvesztemre esküdt igen hamis Szerelem!
Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz utánam szerelmesen?
S mire kedvem ellen gyútasz ahhoz engem, aki megnyerhetetlen?

9 De te törvényidnek, noha csak vesztenek, kételen kell engednem,
Zsámolyul vetettél, rabjává ejtettél mert Juliának engem,
Kínját, hiszem csuda, hogy mintha jó volna, oly örömest viselem.

10 Mint az leppentőcske gyertyaláng közibe magát akartva üti,
Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve meg is égeti, süti,
Szívem is ekképpen Julia szenében magát örömmel fűti.

11 Hatalmas szemei, haragos beszédi engem noha vesztenek,
De minden szépségnél, minden szerelemnél mégis inkább tetszenek,
Rajta esik, hal, vész lelkem, s csak az nehéz, hogy tart számkivetettnek.

12 De ám akar megyen velem bár Szerelem, szabad legyen már vele,
Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe, hogy amint felmetszette
Juliát szívemben, szinte úgy versemben is tessék meg szép képe.

13 Hideg lévén kívül, égvén penig belöl Julia szerelmétül,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
Ezt öszverendelém, többé nem említvén Juliát immár versül.

Ez az Juliáról szerzett énekeknek a vége