Morgai Kata nevére
Az Fejemet nincsen már nótájára

1 Mondják jövendölők bizonnyal énnekem,
Hogy születésemben Venus megkért engem
Arra, hogy csak magának szolgáltasson velem.

2 Olyha, mintha hinném enmagam is ez szót,
Mert látom, hogy Venus kíván nekem sok jót,
Szerelmimben mert gyakran hoz énnekem hasznot.

3 Reám eleitől fogva gondot viselt,
Mint fogadott fiát, erkölcsemben kedvelt,
Látván természetemet, jól magához nevelt.

4 Gyakran szerelmimben most is szerencsésít,
Én jó szerencsémre utat nyitván nódít
Arra, mert szolgálatom esik kedve szerint.

5 Azminthogy mostan is megajándékoza,
Rabul egy szép szüzet én kezemben ada,
Mondván: Szolgálatodnak ez is egy jutalma.

6 Ily szép mint ez, akkor sem volt ő maga is,
Hogy neki ítélte aranyalmát Paris;
De ilyen kívánt lenni, ha istenasszony is.

7 Kívánván szépségét irigykedik rea,
Hogy nálánál szebbnek ítéljem, azt bánja;
Ha meg nem őrzöm, tőlem elveszti, azt mondja.

8 Adta szép rabomnak, mert olyan szép színe,
Mint rubint gyémánttal miként illik egybe,
Vagy fejér liliommal ha rózsát fogsz eszve.

9 Több szép szüzek között lévén oly tettetes,
Mint csillagok között telihold mely fényes;
Mint mennyei seregnek, éneklése édes.

10 Az csak vétek benne, hogy ilyen tudatlan;
De megyek, ha látom, mely igen ártatlan?
Mód nélkül tekint reám, tréfál minduntalan.

11 Mit mondjak felőle többet, én nem tudom,
Mert minden szépségnek jelit rajta látom:
Legyen fottig jó hozzám, én csak azt kívánom.