ÖTÖDIK KÉP

A pusztai kúria tornáca, ahogy megnyílik a puszta előtte. Balra a sötétben a kukoricagóré. Késő éjjel, holdvilág, csillagok. Jobbról távol szalmatetős istálló. Fa semmi, semmi lomb. Tiszta tenger kép.

Az urak, tizenöt-húsz, már erősen el vannak ázva. Késő éjfélutáni hangulat, a részegség számtalan típusa. Egy dühös, a másik kacag, s van aki alszik, van aki civakodik. Folyton táncolnak. Borbíró az erejét fitogtatja. Ázsiai nagy mulatás, de kedvesen. Nem szabad undorítóvá válnia a duhajságnak. Az egész társaság mint valami pogány szertartást fújja:

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

CSULI elődalol.

Megismerni a kanászt
Fürge járásáról,
Tűzött-fűzött bocskoráról,
Tarisznyaszíjjárúl...

MIND.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

CSULI dalol.

Tűzre teszem a kanászt,
Úgy melegszek nála.
Ha megunom magamat,
Pipát gyujtok nála...

MIND kórus.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

CSULI. Hagyjátok a nótát, beteg a nagy kan. Csönd, megállanak a táncban. Hatvannígy disznóm döglött meg, de csak a nagy kan maraggyík!... Mint a legjobb vadászkutya... Ha bedobtam egy darab fát a Berettyóba, - kihozta!... Csend. Kenyíren szoktattam... Löktem neki kenyeret a vízbe, utánament... Danoljatok, az apátok istenit... Kezdi a dalt.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

MIND vele dalol.

KONDÁS kint megjelenik a zsíros kondáslegény, vastaghangú, idősebb pásztor, aki elüvölti a szavakat, mint a pusztán. Kísérteties. Tekintetes uram!...

CSULI. E meg az én legényem? Mi a, Lukács?

KONDÁS. Tekintetes uram!!...

CSULI. Hány disznó van még?

KONDÁS. Hét!

CSULI. Mondom, hogy nem tart e mán soká. Most dögöljön meg naponta tizenkettő!

MIND dal.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

CSULI. Hát te mit akarsz még?

KONDÁS. Tekintetes uram, beteg a nagy kan is!

CSULI. Beteg?

KONDÁS. Szomorú.

CSULI. Szomorú? Haza akkor. Minden fertályórában híradással legyetek. Nagybeteg van a háznál!

KONDÁS. Egenis! Elvágtat.

CSULI eszeveszetten dalol.

Nem kell nékem a kanász,
Csak a felesége,
Zsíros-piszkos a kanász,
Gyöngy a felesége!

MIND dal.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

CSULI. No, vigéc, ezt tanuld meg! ez az élet! Nem ami a könyvekben van!

LEKENCZEY a gróf. Nagyon mámoros. Nem ez az élet! ez az állat. Röhögés. Állatok vagytok mind! szent állatok! szent magyar állatok! Nem írtok, nem olvastok, csak éltek. Röhögés. Megmondom szemetekbe, egy disznóért sírtok, egy országért nem sírtok! Nekem jogom van megmondani, mert én is az vagyok, akik tik!

MIND dal.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

BORBÍRÓ máskor jóban, csöndes, szótalan ember, most ádáz lármás, nótavezető, kötekedő. Nem bír a rettenetes nagy erejével. Gyere velem ujjat húzni, ha ojan legény vagy!

PARRAGH. Éljen a külügyminiszter őekcellenciája!

LEKENCZEY. Igenis, az vagyok, köztetek külügyminiszter vagyok. Mer én látom az országot kívül, belül.

PARRAGH. Hogy ebédel őfelsége?

LEKENCZEY. Finoman.

MALMOSSY. Aranytálból?

LEKENCZEY. De tik hogy ebédeltek?

MALMOSSY. A markunkbúl!

CSULI dal.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

Már csak ő búsul.

BORBÍRÓ. Ki húz velem ujjat? Ki a gyepre, legény! Én vagyok a Juhtartó Társaság elnöke!... Kudora! Gyere velem ujjat húzni, te vagy a Juhtartó Társaság jedzője!

KUDORA. Elhúzom kendet Karcagig!

BORBÍRÓ. No, az apád lelkit? Gyere no! Nekigyürkőznek, s oldalt állnak ujjat húzni.

LEKENCZEY. Háromezer holdja volt az apámnak és négy háza Pesten.

PARRAGH. Hol van?

LEKENCZEY. Ahol a többi. Elittuk.

GOSZTONYI BANDI. Hazudsz, vigéc. Háromezer holdat nem lehet elinni.

LEKENCZEY. Nem lehet?... Kölyökjogász voltam, jön a kedves apám: fiam, a kaszinóban vacsorázunk. Jó. Kérdi kedves apám, mit iszunk?... Kedves apám, pezsgőt... Törleyt... Tanuld meg gyerek, úr nem iszik magyar pezsgőt, csak franciát... Cremon Rosét... Mumm...

MIND dal.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

BORBÍRÓ soká neki feszülten állottak, ujjat akasztva, most elrántja Kudorát. Hun van Karcag, hé?

KUDORA. Nem gilt, elgáncsolt kend!

BORBÍRÓ győztesen. Igyál, még nincs elég virtus benned! Üvegből isznak, locsolják a bort.

GOSZTONYI BANDI. Pezsgőre nem lehet elverni háromezer holdat.

LEKENCZEY. Gyerek!... Vót más is... Mikor bementem a marosvásárhelyi kaszárnyába a hetes huszárokhoz... nézem, este, hosszú papirosra írnak az urak. Az ezredestűl kezdve mindenki aláírta. Nekem az apám előre letett pénzt a Vásárhelyi Takarékba. Széttéptem a kétszáz koronás váltót, adjatok mást... Megmutatom, hogy az én aláírásom magában is pénzt ér... Aláírtam... Másnap vót pénz. Pénz!... Híre ment, hogy Krőzus érkezett Transsylvaniába!

GOSZTONYI. Én is vótam huszár, jászkun huszár! Még a huszároknál senki se vert el háromezer holdat. Még a braganzai herceg se!

LEKENCZEY. Mi bajod velem, fiatalember?... Nohát idefigyelj: Kérdi kedves atyám: hol jártál fiam az éccaka?... Kedves apám, vacsora a Pannoniában, utána orfeum, utána elmentünk Ámor őfelsége rezidenciájába... Pfuj, mondta atyám: Tarts barátnőt!... Úrigyerek ne szennyezze be magát. Jóvan... Vót osztán olyan barátnőm... Minden nap pezsgőben fürdettem meg... négy fejér lipicaival járt a Stefániára...

CSULI. Elég, hiszünk neked, tesvír! De beteg is a nagy kan!

LEKENCZEY. Azér nekem jussom van szidni benneteket, meg magamat is! meg az egész világot!... azér vállaltam a legnagyobb penitenciát: a betűt hordom a pusztaságban!... olvassatok, tanuljatok! Én vagyok a legnagyobb próféták ügynöke, a legszentebbeké: könyvet árulok...

GOSZTONYI. Veszik?

LEKENCZEY. Frászt... Bemegyek a főispánhoz, alispánhoz: A Lekenczey Tádé fia? szervusz, szervusz... Könyv?... Begombolja a kabátot...

KUDORA. De jól adja. Én se eresztem be többet a fajtádat!... Gyün hozzám a minap is egy ilyen úriemberféle: éppen mosdottam. Mennyík, mondok, adja ide azt az ívet, inkább aláírom, csak ne zavarjík a beretválkozásban... Így kaptam húsz kötet Gyémánt-könyvtárat. Nevetés.

LEKENCZEY. Ez vattok tik! Ez a magyar ember! Bezárkózik a könyv elől, mer védeni kell magát! Mer a lelke fenekin annyira meg van győződve felőle, hogy ez az, amit tenni kéne: olvasni, tanulni, megtudni a titkot... hogy inkább páncélfalat épít a kultúra ellen, avval védi magát... De hiába! Jön az új generáció! Jönnek a fiatalok! Jön az új magyar világ!...

CSULI Dal.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

Félrehúzza Lekenczeyt. Gyere csak, gyerekem! Van egy gyűjtőív nálad?

LEKENCZEY. Tessék, Csuli bátyám.

CSULI. Add csak ide.

LEKENCZEY. Itt a töltőtoll is.

CSULI elveszi. Jó.

ÁBEL. Micsoda unalmas kotyogás ez! Nagy baj van itt, barátom! Ez nem mulatság! Ez prédikáció!

CSULI. Írd csak ide a nevedet, Ábel.

ÁBEL. Híjjátok ki a tekintetes asszonyt!

CSULI. Írd csak ide a nevedet!

ÁBEL. Mi a?

CSULI. Felségfolyamodvány. Neked kell először aláírni. Hogy eztán a nímetek is magyarul beszíljenek, hogy megértsük, mit akarnak.

ÁBEL. Értem én... az egészet... huszár vótam tán, vagy mi a fene, közös huszár... Németül mondja a regement nevet.

CSULI. Írd csak alá. Nagy hecc.

ÁBEL. Valami disznóság? Aláírja.

CSULI. De még milyen!

GOSZTONYI BANDI közben dalol.

Feketeszárú cseresznye,
Rabod lettem, kis menyecske,
Ne bánj vélem, mint raboddal,
Hanem úgy, mint galamboddal...

A társaság csoportokra oszlik, egyszerre különböző nótát dalolnak.

ÁBEL mikor aláírta. Zoltán hol van?

CSULI. Nípneveléssel foglalkozik.

ÁBEL. Mi a?

CSULI. Valami kis kapásjánt szedett fel, azt oktatja odabe a setítbe.

ÁBEL. Micsoda? Zoltán?... De hisz akkor...

GOSZTONYI BANDI. Ezt az Ábel bácsinak nem kell tudni, mert elkotyogja az asszonyoknál...

ÁBEL. Csitt, te csibe!... de hisz akkor már mégis ember lesz ebbűl a Zoltánbúl... Csinos?

GOSZTONYI BANDI. Nem lehet tudni. Nem akarja megmutatni.

ÁBEL. Jaszom!

BORBÍRÓ. Híjjátok csak a tekintetes asszonyt. Nagy baj van.

JASZOM aki a pincéri munkát végzi, félig civilben, alsó fele huszárnak öltözve. Tessík parancsónyi, míltóságos uram!

ÁBEL. Híjjátok csak a tekintetes asszonyt. Nagy baj van.

KUDORA. Szóljatok Zoltánnak, hozza ki a kisjánt má.

CSULI. Nem kell bizgatni, revolver van nála.

LEKENCZEY elővesz egy revolver alakú cigarettadobó játékszert. Bravó!

MALMOSSY. Nini, őekcelenciájánál is van!

LEKENCZEY. Ki megy a pusztára fegyver nélkül? Elkattantva a játékot, az kilő egy fehér cigarettát. Mind nevetnek, s mind meg akarja nézni a szerszámocskát.

PARRAGH. Cigaretta. E jól szól, ez a revolver.

LEKENCZEY. Megteszi a néha a magáét.

ÁBEL. Jaszom!

JASZOM. Hir, míltóságos ezredes úr!

ÁBEL. Jaszom fiam, ki van egy ügyes kocsisember barátod ideki?

JASZOM. Itt van a Balha Pista, míltóságos úrnak alássan jelentek.

ÁBEL. Nohát, befogatsz, de rögtön, s mentek a városba, mer nagyon nagy baj van. Kihozod a tekintetes asszonyt. Megértetted? A tekintetes asszonyt!

JASZOM. Igenizs írtek, míltóságos ezredes úrnak alássan jelentek.

ÁBEL. Rögtön gyüjjík, mer nagy a baj.

JASZOM. Igenizs. El. Nagy ugrással le a tornácról a sötétbe.

GOSZTONYI BANDI Dal.

Akkor gyere, mikor mondom,
Csizmád sarka ne kopogjon.
A sarkantyúd se penegjen,
Hogy az uram fel ne keljen...

KUDORA. Van itt nőstíny, gyerekek! Gyertek a pajtába, ott táncol a sommás nemzetsíg!

MIND Dal.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

Elvonulnak, táncosan le a tornácról és el a távolba.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

ZOLTÁN egyedül jön. Nem is hiszem, hogy ez van... csak egy éjszakai álom... Leül jobbra a fonott karszékbe, dúdol álmodozva.

Kék a szeme göndör haja
de gyönyörű kislány maga...

Szerelemnél jobb az álom,
mert az álom nyugodalom:
a szerelem szívfájdalom...

Távol: a kórus, hogy

Hej, ílet, ílet, betyárílet...

ZOLTÁN.

Mert az álom nyugodalom...
a szerelem szívfájdalom...

ROZIKA az oszlop mögött kidalolja.

A szerelem szívfájdalom...

ZOLTÁN. Gyere csak ide.

ROZIKA. Ide, ki?

ZOLTÁN. Ide, ide... Gyere ki... tubi, tubi, tubi...

ROZIKA egészen odaáll mellé.

ZOLTÁN. Rozika, szeretnél te tanulni?

ROZIKA. Jaj, nagyon.

ZOLTÁN. Igazán?

ROZIKA. Tiszta szívvel.

ZOLTÁN. Minek?

ROZIKA. Minek?... Annak, hogy akkor, úgy gondolom, utolérném azt, aki úrnak született... Mer lássa, annak könnyű, aki beleszületett az úri módba, az nem is tudja, hogy csúnya is van a világon, meg rossz... De nekünk, akit a jóisten szegénynek teremtett, mi meg azt nem tudjuk, hogy mi a szép, meg mi a jó...

ZOLTÁN. Igyál egy kortyot. Itt mindenki boros, csak te vagy józan.

ROZIKA iszik egy kicsit. Akkor előveszi a kis tükröt, s nézi magát benne. Mert magátúl kaptam, azér nézem benne magamat... Lássa, nekem ilyen kis tükröm sose vót, mert azok ott olyan parasztok mifelénk, bekötött fejjel járnak, és olyan goromba hangon beszélnek.

ZOLTÁN. Te nem vagy az, te nem maradsz ott. Téged az isten hozott ki, a jó angyalod, máma.

ROZIKA. Miért mentem summásjánynak? Egy este jön a mamám és aztán: "Jányom, hónap megkérik a kezedet." "Jaj istenem." Még a szívem verése is elállott... Kicsoda?... A sógorod, az özvegy... Miska bácsi? Jaj istenem, nem megyek én ahhoz... Mér ne mennél? Féllánc fődje van!... Nem akarok én láncot az íletemre.

ZOLTÁN. Minden szavad színarany és gyöngyvirág. No, és?

ROZIKA. Jön másnap a sógorom a testvérjével... Nagy bumfordi ember, de olyan buta paraszt. Fagyos füstöltszalonna az istene. Nem tud az egy szót se szólani. Csak leül az asztal mellett, és hozzám csak annyit se szólt, hogy: "Na"... Hát én meg csak nevettem s kimentem. Mikor elmennek, azt mondják: három hét múlva lesz az esküvőd. Kivel? Nohát énvelem nem, azt tudom. Csak nem fogok feleségül menni a Miska bácsihoz? Hogy lehet olyat elgondolni is, hogy én a Miska bácsi felesége legyek? Lett erre nagy harag: kire vársz? Az örökös veszekedés, szidás. Láttam, hogy ebből csak baj lesz...

ZOLTÁN. Mondjad csak, mondjad... Ölébe veszi.

ROZIKA. Tudja, Zoltán bácsi! ez az élet. Ha az ember meggondolja, olyan, mint a kisvirág... olyan hamar elhervad. Én is elhervadjak? És várjam otthon, hogy jönnek a kérők? és azt mondják: te, el akarod venni?

ZOLTÁN erősen megszorítja a karjai közt. A nótázás erősen hallatszik fel, lentről.

ROZIKA megbúvik az ölében, mint egy fészekben. Én egyszer olvastam egy regényt és abban az volt: "Ha egyszer elbuktál, akkor ne a megjavulás ostobaságán törd a fejedet, hanem legyél szívtelen, a pénzed sokaságával lakasd jól, akkor a nép imád, ha kezed vértől csepeg is..."

ZOLTÁN eltartja magától, s megnézi. Miket nem tudsz!

ROZIKA. Én úgy szeretek élni, Zoltán bácsi! Feláll, kitör. A legelső percben, mikor meglátott, olyan boldogság öntött el, és azt gondoltam, ha ez sikerül, soha nem fogok többet panaszkodni.

ZOLTÁN megütődve. Ha ez sikerül...

Ebben a percben a tömeg betáncol a színpadra. Minden úr egy-egy munkáslánnyal táncol, azt öleli, forognak, forgatják őket, csárdásra. A banda velük jön, a nagybőgős a nyakában hozta a bőgőjét. Mikor a tetőponton van a forgatag, kint ordítás:

KONDÁS. Tekintetes úr!

CSULI. Mija?

KONDÁS. Nagyon beteg a nagy kan. Tüzel. Füle-farka lóg.

CSULI. Bevágtátok a fülit?

KONDÁS. Még dílután.

CSULI. Hej, azt a keserves... Jó van, csak híradással legyetek... Ki innen az ég alá. Rámszakad a ház. Kicsi nekem ez a csűr!... Banda! Ki a csillagok alá!...

Társaság a banda után elvonul.

ZOLTÁN elgondolkozva áll, s néz a messzibe.

ROZIKA melléje sündörög, s felnéz rá.

ZOLTÁN. Kisjány... Van neked lelked?

ROZIKA. Nincs.

ZOLTÁN. Mindenkinek van.

ROZIKA. Fődje sincs mindenkinek.

ZOLTÁN. Ez igaz... No, igyál.

ROZIKA iszik. A föld mindenkié, mer abbúl élünk, amit terem. Mindenki eszik kenyeret, meg amit a főd ád... De azér az egyiknek van egy kis kertje, a másiknak egy kis tanyája, féllánc, másnak meg olyan birtoka, hogy be se tudja járni, míg él... De azér a legtöbb embernek semmi födje sincs. Meg ha szíjjelosztanák, mindenkinek akkor se jutna... Igaz?

ZOLTÁN. Add a szád... Megcsókolja. Csak tudnám, mi van itt bent? Megkopogtatja a kislány homlokát. Ilyen kicsi szájjal mondani ilyen nagyokat... Hogy képzeled te a jövődet?

ROZIKA. Én úgy megtanultam, hogy az életbe semmire se szabad számítani, mindent csak a véletlenre kell bízni.

ZOLTÁN. És ha nem segít?

ROZIKA szilajon. Akkor el kell hagyni.

ZOLTÁN, Mit? Az életet? Az állapotot?

ROZIKA. Igen.

ZOLTÁN. Mit beszélsz.

ROZIKA a bortól könnyelműen. Ha én nem éreztem magam jól a szülei háznál, pedig ugye a szülei otthonom a legédesebb - kimentem... Hát ha a lélek nem érzi jól magát a testben: el kell bocsájtani...

ZOLTÁN. Várj csak. Vigyázni kell, hogy jól érezze magát benne...

ROZIKA. Igen, de ha nem lehet vigyázni...

ZOLTÁN. Ezt hol olvastad?

ROZIKA. Seholse... Én azt hiszem, ezt nem is írják le... Talán nem is szabad leírni...

ZOLTÁN. keményen, nagyon komolyan. Szeretnél gyereket?

ROZIKA. Nem.

ZOLTÁN. Nem?

ROZIKA. Én úgy elgondoltam a gyerek hálátlanságát a szülők iránt.

ZOLTÁN. Te is hálátlan voltál?

ROZIKA. Ugye, mégis nem úgy tettem, ahogy a mamám szerette volna. Hát mért törje meg az én szívemet is a saját édes gyerekem.

ZOLTÁN. Nevelés dolga.

ROZIKA. A gyereket nem az anyja neveli, hanem a világ. Ha az lehetne, hogy én magamtól a gyerekemmé legyek... De ki tudja: hátha az apjáé a gyerek? Az én nagymamám olyan jó asszony volt és lett neki egy rossz, ivó, kártyás, korhely fia. És az apám testvéröccse megölte az apját.

ZOLTÁN. Vigyázz... Ne beszélj olyat, amivel összerombolod, amit eddig építettél... Volt már szeretőd?

ROZIKA megijedve. Volt.

ZOLTÁN szigorúan. Beszélj.

ROZIKA. Olyan jó fiú volt...

ZOLTÁN. Mit adott? Neked az a jó, aki ad.

ROZIKA. Mindig utánam járt. És úgy nézett rám, könnyes vót a szeme. Még lopott is a szülejitől nekem. Búzát, eladta, hozott mindent. Cukrot, selymet, csipkekendőt, tükröt...

ZOLTÁN. Tükröt?...

ROZIKA. És egyszer csak azt mondta, hogy megnősül...

ZOLTÁN. No.

ROZIKA. Tizenhatesztendős vótam és addig nem is tudtam, mi az a szerelem. Félesztendeig meg se csókolt, és akkor nem volt nálunk két hete. Hallom, hogy nősül, és olyan nagyon szédültem, ágynak estem, akkor eljött... Jóestét, jóestét... hozzám jött: "Kedvesanyám akarja, hogy vegyem el a Mari néném jányát." "Hát csak vegye el, Laji, ha magának el lehet venni." Szilajon. Én nem bántottam... Mér?... Mer ő a férfi és a férfitől csak várni lehet. Se parancsolni, se tiltani nem lehet... "Csak menjen, Laji, de biztosítom, ahova mén, sose lesz nyugta." Félkilenckor elment. Nem akarták elereszteni. Azt mondta: "De megyek, kedves néni, mert elkések..." Az utcán tanálkozott a bátyámmal: "Szervusz, Feri, nemsokára hallotok rólam." Éjfélkor zörgetik az ablakot, Ferinek kiáltják: "Feri, a Lajit elvágta a vonat." Kiissza a poharat.

ZOLTÁN feláll, soká járkál. És hogy heverted ki?

ROZIKA. Zoltán bácsi, az emberek olyan jók. Kivált a férfiemberek. Én nem tudom, mért olyan jók hozzám!... De még a kapitány úr is - mert be kellett menni a rendőrségre vallomást tenni -, olyan kedves volt az énhozzám, egy szóval se bántott, csak megsimogatott: "Ejnye, azt a kis kócos fejedet, de megbolondítottad azt a szegény fiút. Az éccaka veled álmodok." És a fogalmazó úr azt mondta: "Ne sírjon, kisjány, elviszem a moziba." És a rendőr, aki bevitt, aszonta, hogy elvenne feleségül, ha nem lenne felesége, de nincs lelke hozzá, hogy elváljon tűle. Jó ember volt szegény rendőr. Nevet. Minden baját elmondta.

ZOLTÁN izzadságát törli. Most nem kellett volna nevetned... ez kár volt, hogy most nevettél... Meg se sirattad?

ROZIKA. Lajit? Ez volt a csudálatos, Zoltán bácsi... Hogy mikor megtudtam, hogy öngyilkos lett, akkor már nem sirattam!

ZOLTÁN mély lélegzettel. Van aki sírna... Haláláig, keserűen sírna... Haját túrja. Akkor magára eszmél. Gúnyosan. Minek is. Nem nagy dolog. Fiú van elég, s mind jó ember. Aki férfi, az egy ilyen kis ártatlanhoz az csak jó akar lenni, he?... Elmúlik.

ROZIKA nem érti, azt hiszi, vigasztalás. Elmúlik, Zoltán bácsi, de addig nem múlik el, míg egy másik, igazi hízelegve dörgölődzik Zoltánhoz be nem fészkeli magát az ember szivibe.

ZOLTÁN. Aztán befészkeli magát egy másik...

ROZIKA most megsejt valamit, hogy ez ellenséges hang. Maga nagyon hamis, Zoltán bácsi.

ZOLTÁN kidalol az éjszakába a tömeggel.

Hej, ílet, ílet, betyárílet, ez ám a gyöngyílet...
Ha megúnom magamat, magam is így ílek...

ROZIKA óvatosan s ijedten húzódik az oszlop mögé a jobb belső sarokba.

CSULI elöl jön, a tömeg követi, most már nők nélkül. Hát te miféle tündért őrizgetel itt, Zoltán?

ZOLTÁN rosszkedvűen. Tündért? Fenét. Nem őrzök én senkit.

CSULI. Mutasd be hát nekünk is.

ROZIKA az oszlop mögött, megütődve, ellenségesen les.

ZOLTÁN utána kiált. Rozika!

CSULI meglátja a lányt. Miféle kisjány ez, te? Hűj, te kópé, be jó kis falat... Ki ez neked?

ZOLTÁN. Nekem? Fene. Semmi.

ROZIKA belesápad, s nagy szemekkel, ijedten néz.

ZOLTÁN. Rozika!... Az urak várják. Rozika!

ROZIKA sápadtan előlép.

ZOLTÁN. Bemutatom az uraknak... gróf úr... őekcellenciájának... Szabó Rozália kisasszonyt... Szentkir