III. felvons
I. jelenet. - Prospero barlangja elõtt.
Belp Ferdinnd, fahasbot cipel.
Ferdinnd: A sport nehzsgt feledteti
az eredmny rme: az alantas
munka megnemesl, szegny gyek
gazdag clt rnek. Kznsges munkm
nehz s undok volna; de az rnõ,
akit szolglok, felkelti a holtat,
rmm teszi fradsgom: tzszer
kedvesebb, mint amilyen nyers az apja,
s az nagyon durva. Nhny ezer
hasbot kell halomba raknom itt,
ez a parancs: s az n des rnõm
sr, hogyha lt, ilyen alantas munkt,
mondja, ilyen munks mg sose vgzett.
Ez az des gondolat feldt,
ha mr nagyon nehz.
Belp Miranda s mgtte Prospero.
Miranda: jaj! Knyrgm,
ne hajtsd magad! Br villm gyjtan fel
ezt a sok ft, amit el kell cipelned!
Krlek, tedd le, pihenj: ha majd parzslik,
srni fog, hogy frasztott tged. Apm
a knyveibe mlyedt; pihenj, krlek:
van hrom ra nyugtod.
Ferdinnd: Drga rnõm,
lemegy a Nap, mielõtt befejeznm,
amit vgeznem kell.
Miranda: Amg pihensz,
viszem õket helyetted. Add ide;
viszem a tbbihez.
Ferdinnd: Nem, drga lny:
inkbb szakadjak meg, fjjon a htam,
mint hogy ilyen szgyent kelljen meglned,
mg n lustlkodom.
Miranda: gy illik hozzm,
ahogyan hozzd: radsul n
knnyebben tennm, mert n akarom,
te pedig nem.
Prospero: [Flre:] Szegny! Mr megfertõztek.
Azrt jttl hozz.
Miranda: Fradtnak ltszol.
Ferdinnd: Nem, nemes rnõm; friss reggelt jelentesz,
ha jjel jssz is. ruld el ht, krlek
- fõleg, hogy imimba foglalhassam -,
mi a neved?
Miranda: Miranda. - , apm!
Megszegtem a parancsod.
Ferdinnd: Csodlatos Miranda!
Tnyleg: mirkulum, vilg csodja,
a legdrgbb! nnekem mr elg sok
nõ tetszett, s a hangjuk dallama
sokszor mr-mr ktelkbe ktzte
szorgalmas flem: ms s ms ernyrt
ms-ms nõket kedveltem; soha egy sem
volt ilyen teljes-lelkû, valami
hiba mindig veszekedett a bjjal,
s le is gyõzte vgl: de te, , te!
Tkletes s pratlan vagy, minden
teremtmny kzt legjobb.
Miranda: Nem ismerek
nemembõl senkit: nem lttam nõi arcot,
csak tkrbõl a magamt; nem lttam
frfit se mst, mint tged, j bartom,
s az desapm; milyenek az arcok
msutt, fogalmam sincs; szerny vagyok
- ez hozomnyom rsze -, nem kvnok
senki mst a vilgon, csakis tged;
kpzelet sem alkothat alakot,
a tiednl tetszõbbet. Fecsegek
ssze-vissza s elfelejtem kzben
apm parancst.
Ferdinnd: A valdi rangom
herceg, Miranda; azt hiszem, kirly; -
br ne volnk! - s nem viselnm jobban
ezt az aljas fahordst, mint hogy egy lgy
a szmra szlljon. - A lelkem szl hozzd: -
ahogy meglttalak, replt a szvem,
szolglni tged; ott lakik most nlad,
szolgdd tett; s a te kedvedrt
lettem trelmes trger.
Miranda: Szeretsz engem?
Ferdinnd: g! fld! Legyetek a tanim,
koronzztok meg kedves jelekkel,
ha vallomsom igaz: ha res,
fordtsatok meg minden jsjelet !
Minden hatron tl s mindenen tl
szeretlek s tisztellek.
Miranda: n bolond,
srok az rmtõl.
Prospero: [Flre:] Kt ritka rzs
tallkozsa! g, ontsd kegyed arra,
ami most kztk szvõdik !
Ferdinnd: Mirt srsz?
Miranda: Nem rdemellek meg, nem merem adni,
amit adni szeretnk; s elvenni azt,
amirt meghalok. De csak cseklysg;
s minl inkbb prbl elrejtõzni,
annl nagyobb. Szgyenlõs cselek, csndet!
Sgj, szent rtatlansg, te egyszerû!
Hozzd megyek felesgl, ha megkrsz;
ha nem, cselded leszek; eltaszthatsz,
mint trsat; de akkor szolglni foglak,
ha kell, ha nem.
Ferdinnd: n rnõm, n drgm,
tid vagyok rkre.
Miranda: Leszel frjem?
Ferdinnd: Igen, s mint szabadsgra a rab,
gy vgyik r a szvem. Itt a kezem.
Miranda: Ittaz enym, a szvemmel: g ldjon
- fl rra.
Ferdinnd: s ezerszer ezerre!
[Ferdinnd s Miranda kln-kln kimennek.
Prospero: Olyan boldog, mint õk, nem lehetek,
õket meglepte; de nincs, aminek
jobban rlnk. Megyek knyveimhez;
mert vacsorig mg sok sszefggõ
gyet kell rendbe tennem. (Kimegy.)
II. jelenet. - A sziget ms rsze.
Belp Caliban, kulaccsal, Stephano s Trinculo.
Stephano: Sz sincs rla: - majd ha fenkig rtettk, akkor iszunk vizet; addig egy csppet sem: szval btorsg, s csklyzd meg a hordt. Szolgaszrny, igyl az egszsgemre.
Trinculo: Szolgaszrny! de hlye egy sziget ez! Azt mondjk, csak t ember van ezen a szigeten: ebbõl hrom vagyunk mi; ha a msik kettõnek is annyi agya van, mint neknk, sszeomlik az llam.
Stephano: Igyl, szolgaszrny, ha mondom; mr egszen mlyen la fejedben a szemed.
Trinculo: Ht hol lne mshol? remek egy szrny volna, ha a szeme a farkban lne.
Stephano: Ez az n emberszrnyem belefojtotta a nyelvt a borba: n a magam rszrõl a tengerbe se fulladtam bele; n sztam, mg csak meg nem talltam a partot, harminct mrfldet, oda-vissza, ilyen fny mellett. Te leszel a hadnagyom, te szrny, vagy a zszlnyelem.
Trinculo: A hadnagyod, ha gy akarod; nem ppen zszlnyl.
Stephano: Nem fogunk szaladni, Sir Szrny.
Trinculo: De menni sem; fekdni fogtok, mint a kutyk; s meg sem fogtok szlalni.
Stephano: Torzszltt, szlalj mr meg, ha igazi j torzszltt vagy.
Caliban: Hogy van mltsgod? Hadd nyalogassam a cipõjt. Nem szolglok neki, nem elg btor.
Trinculo: Hazudsz, te ostoba szrnyeteg: elbnnk n egy rendõrrel is. Mirt, te elkorcsosult halflesg, ht gyva ember az, aki annyi bort iszik meg, mint amennnyit n ma megittam? Szrnyû hazugsgokat beszlsz, pedig flig hal vagy s csak flig vagy szrny.
Caliban: Ho-h, ez gnyol engem! Hagyod ezt, uram?
Trinculo? Azt mondja, "uram"! - hogy egy szrnyeteg ekkora idita elgyen!
Caliban: Ho-h, megint! harapd t a torkt, knyrgk.
Stephano: Trinculo, fogd be a pofd: ha zendlsen kaplak, felhzatlak a legkzelebbi fra! Ez a szegny szrnyeteg az n alattvalm, s nem jl tûri a mltatlan megjegyzseidet.
Caliban: Ksznm, nagyuram. Megtisztelnl, s
meghallgatnd, amit mr krtem egyszer?
Stephano: De mg mennyire. Trdelj le s ismteld el: n llni fogok, s Trinculo is.
Belp Ariel, lthatatlanul.
Caliban: Ahogy mr mondtam, egy zsarnok, egy varzsl uralkodik rajtam, aki ravasz mdon elcsalta tõlem a szigetet.
Ariel: Hazudsz.
Caliban: Te hazudsz, te nevetsges majom, te; vigyzz, az n vitz uram elltja a bajodat; nem hazudok.
Stephano: Trinculo, ha mg egyszer beleszlsz a mesjbe, az klmre mondom, megfosztalak egy-kt fogadtl.
Trinculo: Mirt, meg se szlaltam.
Stephano: Akkor kuss s ne tbbet. - [Caliban-hoz.] Folytasd.
Caliban: Mondom, varzslattal szerezte meg
tõlem a szigetet: uram, te vagy kpes
ezt megbosszulni, - mert, tudom, mered;
ez nem mern, -
Stephano: Ht az biztos.
Caliban: Te leszel az r itt s n a szolgd.
Stephano: Na most, hogyan vigyk vghez? Meg tudod mutatni az ellensget?
Caliban: Igen, igen, uram: amikor alszik,
s akkor szget thetsz a fejbe.
Ariel: Hazudsz; nem tudod.
Caliban: Ht ez mifle tkfej? Aljadk!
Krve krlek, nagyuram, vgd jl fejbe,
s vedd el a kulacst: akkor aztn
ihat ss vizet, n nem mutatom meg
neki a friss forrsokat.
Stephano: Trinculo, ne tedd ki magad tovbbi veszlyeknek: ha mg egyszer kzbeszlsz, amikor a szrny beszl, klmre mondom, vge a nagylelkûsgemnek s szrtott tõkehall laptalak.
Trinculo: Mirt, mit tettem? Nem csinltam semmit. El is mehetek.
Stephano: Nem azt mondtad, hogy hazudik?
Ariel: Te hazudsz.
Stephano: Szval n? Nesze. [Megti Trincul-t.] Ha gy akarod, hazugozz le jra.
Trinculo: n nem hazugoztalak le: - Elment az eszed s meg is sketltl? - Franc a kulacsodba! ezt teszi a bor s a rszegeskeds. - Fene esne a szrnyedbe, s vinn el az az rdg kld!
Caliban: Ha, ha, ha!
Stephano: Na folytasd a mesdet. - Krlek, llj arrbb.
Caliban: Jl elverted: na de majd nemsokra
n is verem.
Stephano: llj arrbb. - Gyernk, folytasd.
Caliban: Szval, mondtam, megvan az a szoksa,
hogy dlutn alszik: ott csapd agyon,
vedd el a knyveit; vagy egy hasbbal
verd fejbe, vagy szrd hasba egy karval,
vgd t kssel a torkt. Ne felejtsd el
elvenni a knyveit; azok nlkl
olyan tkfilk, mint n vagyok, nem tud
egy szellemnek sem parancsolni: gyûllik,
rgen, mint n. gesd el minden knyvt;
van sok holmija - gy nevezi õket -,
azok dsztik majd, ha lesz egy hza:
s legfõkppen vedd majd szre, hogy
mennyire szp a lnya: õszerinte
pratlan: n mg sose lttam ms nõt,
csak Sycoraxot, anymat, meg õt;
de õ pont annyival szebb Sycoraxnl,
amennyivel lehet.
Stephano: Ilyen remek lny?
Caliban: Igen, uram: hidd el, õ lesz az gyad,
s nemes tenyszetet szl neked.
Stephano: Te szrny, n meglm ezt az embert: a lnya meg n lesznk a kirly s a kirlynõ, - Isten vja felsgnket! s Trinculo s te lesztek az alkirlyok. Hogy tetszik ez a terv, Trinculo?
Trinculo: Nagyszerû.
Stephano: Add a kezed: sajnlom, hogy megtttelek; de, amg csak lsz, tartsd a pofd.
Caliban: Ebben a flrban biztos alszik;
akkor elpuszttod?
Stephano: Becsletemre.
Ariel: Ezt elmondom a gazdmnak.
Caliban: Felvidtasz: olyan boldog vagyok.
nekeljnk! Ddold el azt a dalt,
amit az imnt tantottl nekem!
Stephano: Brmit megteszek a kedvedrt, te szrny: gyere, Trinculo, nekeljnk.
[nekel.
Bkd meg s lkd meg, s bkd meg, s lkd meg;
a gondolat szabad.
Caliban: Ez nem az a dal.
[Ariel jtssza a dalt kzidobon s spon.
Stephano: Ez mi a csuda?
Trinculo: Ez a mi dalunk dallama, ppen csak az nincsen, aki jtssza.
Stephano: Ha ember vagy, mutasd meg magad: ha rdg vagy, csinlj, amit akarsz.
Trinculo: Jaj, bocssd meg a bûneimet!
Stephano: Aki meghal, megadja minden adssgt: dacolok veled. - Kegyelmezz neknk!
Caliban: Flsz?
Stephano: Nem, szrny, n nem.
Caliban: Ne flj, a sziget tele van zajokkal,
hangokkal, dallamokkal, egy se bnt.
Van gy, hogy ezer hangszer hrja peng
a flembe, nha meg olyan hangok,
ha rjuk brednk alvs utn,
elaltatnnak jra: s lmomban
kincseiket mutogatnk a felhõk,
s az mind rm zdulna; bren aztn
srnk, hogy jra lmodhassam ezt.
Stephano: J kis kirlysg ez, ahol ingyen zenlnek az embernek.
Caliban: Ha legyõzted Prospert.
Stephano: Majd csak meglesz az is. Nem felejtettem el.
Trinculo: A hang tvolodik: menjnk utna, s azutn elvgezzk, amit kell.
Stephano: Vezessl, szrnyeteg; kvetnk. - De szeretnm ltni ezt a dobost! de jl ti. Jssz?
Trinculo: Jvk, Stephano. [Kimennek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
