Sokféle dolgokhoz hasonlítja magát és a szerelmet; ezt jobb részint németből fordította meg
A Már szintén az idő nótájára

1 Ha ki akar látni két eleven kutat,
Kik ő forrásokból szüntelen kifolynak,
Nézze két szememet, kik mindenkor sírnak

2 Az én szerelmesem háládatlanságán,
Szívem gyulladásán, szörnyű kínján, búján
Sok könyvet hullatnak, csaknem kiapadván.

3 Ha ki akar látni olthatatlan szenet,
Nézze az én véghetetlen szerelmemet,
Ki mint Pokol tüze, örökké csak éget.

4 Noha lángját ennek senki nem láthatja,
De azért lelkemet fogyatton fogyatja,
Soha semmi bennem már meg nem olthatja.

5 Ha ki akar látni szörnyű mély sebeket,
Nézze szerelemtül sebesült szívemet,
S ottan megesmeri, mint gyötör engemet.

6 Ha ki akar látni egy nyomorult lelket,
Nézze az én árva keserves fejemet,
Kit szerelem tüze csaknem hamuvá tett.

7 Ég olthatatlanul buzgó szerelemben,
Bízik csak egyedül egy vidám kegyesben,
Kinek ajánlotta életét kezében.

8 Ha ki ez kínokat akarja megtudni,
Ily kegyetlenképpen hogy bennem ki szerzi,
Életemnél lelkem azt inkább szereti.

9 Igaz szerelmemért de la, mennyi kínt ád,
Ha szolgálatomért egyszer jó szemmel lát,
Ahelyett viszontag érzem ezer kínját.

10 Híves forrás felett serkenvén álmomból,
Fordítám magyarul vidám Juliáról,
Mikor lelkem fűlne szerelme lángjától.