De Julia venante: A Julia vadászatjáról, kit írva küldött volt Juliának
Azon nótára
De voce ad vocem ex Angeriano

1 Széllyel hogy vadásza én lelkem, Julia egy igen szép cserében,
Tündérek egyike vevé őt eszébe, s monda lassú beszédben:
Itt ez földön angyal mit jár vadászattal, ha vagyon helye Mennyben?

2 Hevült vala penig Julia sokáig vadak után jártában,
Kikapcsolta azért hónál fejérb mellyét, hűl szép szellőn árnékban,
Kit hogy tündér láta, csak reá ámula, így szóla ő magában:

3 Két Diana vagyon talán ez világon? Mely hasonló ez hozzá!
Diana módjára megeresztve haja, kezében szép dárdája,
Könnyű, zöld ruhája, oldalán kézíja, szép aranyas puzdrája.

4 Képe, keze, szeme, teteme, termete olyan, mint Dianának,
Beszéddel, énekkel, magaviseléssel ők mely hasonlatossak!
Mulatságnak örül, s néha lóra is ül mindkettő, úgy vadásznak.

5 De csak szarvasokat és egyéb vadakat ver és vadász Diana,
De vitézek között szerelmére kötött s fogott sokat Julia,
Senki el nem szakad, valakire akad, mert erős ő hálója.

6 Kiben engemet is, mint egyebeket is, régen fogott s fogva tart,
S így ő el sem bocsát, fel sem mészároltat, kétség között tartóztat,
Hogy tüzében égjek, valameddig élek, mint egy gyújtó áldozat.