Tartalom

EL�SZ�.......................................................................................................

L�THATATLAN VONATOK.......................................................................

KESKENYFILM..........................................................................................

R�VID HETEK �S EGY HOSSZ� PILLANAT..........................................

A STRUCC V�DEKEZIK..........................................................................

TAL�LKOZ�S EGY HALDOKL�VAL.....................................................

V�RCSEPPEK A SZEMFEN�KEN..........................................................

BARLANGVAS�T......................................................................................

K�ZLEGYINT�S AZ ABLAK�VEGEN..................................................

SZANAT�RIUM........................................................................................

A GYUL�K SZ�KE �SSZE�L.................................................................

VISSZA A TETT SZ�NHELY�RE.............................................................

BETEGL�TOGAT�K.................................................................................

A HAL�L MEGK�S�RT............................................................................

AZ �T�LET KIHIRDETTETIK.................................................................

A KOPONY�K HEGYE..............................................................................

ISTEN NEV�BEN - �SZAK FEL�..........................................................

„LE MIE PRIGIONI”.................................................................................

OLIVECRONA............................................................................................

L�KTET� CSILLAGOK............................................................................

AVDELNING 13........................................................................................

ADDISZ-ABEBA........................................................................................

KRIZANT�M.............................................................................................

T�R �S ID�...............................................................................................

TRELLEBORG FEL� FUT EGY F�L FEKETE EB.................................

„OLDOZZ�TOK EL K�TEL�KEIT”.........................................................

ROBINSON SZIGETE................................................................................

M�toszokon �s legend�kon t�l aj�nlom k�nyvemet a nemes, igazi tudom�nynak, mely soha nem volt olyan t�relmetlen a babon�val, mint vele szemben a babona.

EL�SZ�

melyben els�sorban azt igyekszem megmagyar�zni, hogy ezt az eg�sz bajos t�rt�netet mi�rt teregetem az olvas� el�. De m�sr�szt �s legf�k�ppen azt is mente­getnem kell, hogy mi�rt kell menteget�dzn�m olyas­mi�rt, ami a vil�g legterm�szetesebb, legmag�t�l�r­tet�d�bb dolga: hogy ugyanis az �r� elmes�l valamit, ami mindenkivel megt�rt�nhetik, abb�l a rendk�v�l figyelemre m�lt� alkalomb�l, mikor �ppen vele t�r­t�nt meg. El�bb az ut�bbi halmozott menteget�z�st int�zz�k el. Erre, n�h�ny h�t tanuls�ga alapj�n, az�rt t�rek ki, mert p�lyat�rsakkal �s szerkeszt�kkel val� besz�lget�sben t�bbsz�r sz�ba ker�lt, vajon he­lyes �s okos dolog-e, ha egy el�gg� ismert �r� tulaj­don �lm�nyeit v�lasztja t�rgyul, m�ghozz� olyano­kat, amikr�l az olvas� �gyis tud, teh�t mint „�rde­kess�g” m�r nem is id�szer�ek. Ami az okoss�got illeti... h�t k�rem, nem hiszem, hogy a mi p�ly�n­kon mindig az a helyes, ami okos. Az eff�le �vatos latolgat�sban t�ls�gosan sok nekem az irodalompo­litika.

Norm�lis id�kben, mikor az �rv�nyes�l�s�rt s az el�rt eredm�nyek �ps�gben tart�s��rt nem kellett olyan keservesen harcolni, az olvas� az �r�t�l tudta meg, hogy �t mi �rdekli �s nem megford�tva. Tal�n nagyobb volt a kereslet? A mi mesters�g�nkben nem �rv�nyes�l olyan egyszer�en a legf�bb gazdas�gi t�r­v�ny, �ppen ez�rt nincs �rtelme az „irodalompolitika” tetszet�s terminus�val elkeresztelt kereskedelmi szempontnak. �gy teh�t a k�nnyed legyint�s �ll�s­pontj�ra helyezkedem, azzal az �vatoskod� megfon­tol�ssal szemben, hogy vajon illik-e, vagy nem illik (hasznos-e vagy nem hasznos) olyan �r�nak, akinek nemcsak l�rai verseit, de k�z�rdek� gondolatait is meghallgatj�k, �nmag�t v�lasztani reg�nyh�s�l, ama legfantasztikusabb reg�nyben, amit a val�s�g produk�l. �m illemen �s hasznoss�gon t�l - s ez m�r az alapmenteget�dz�sre vonatkozik - igenis, sok bel­s� ellen�ll�st kellett legy�zn�m, miel�tt stockholmi kalandom meg�r�s�ra r�sz�ntam magam. Mert ha nem is szimatolgatom t�ls�gosan, hogy mit v�rnak t�lem, azon bizony eleget t�prengek, amit magamt�l v�rok.

Bizonyos, hogy egyebet, mint amennyi �let�nk �szinte felt�r�s�hoz el�g. Annyi mindenf�l�t kellene meg�rni k�lvil�gi megfigyel�seimb�l, pl�ne most, hogy �jabb halad�kot kaptam a restanci�k elint�z�­s�re. �s ha m�r emberekr�l van sz�, annyi n�lam �r­dekesebb ember van a vil�gon. Mindez, bel�t�som �t�l�sz�ke el�tt, sokkal s�rg�sebbnek l�tszott, mint egy szem�lyes vallom�s. De k�l�n�s dolog t�rt�nt, amire nem sz�m�tottam. Kider�lt - amit ilyen m�r­t�kben sohase gondoltam lehets�gesnek -, hogy �r�­nak lenni nem is olyan k�nny� dolog: hogy ez a mi­n�s�g nemcsak jogc�m, de keserves k�nyszer is, d�n­t� esetben kedv�nk ellen�re jelentkez� bels� parancs. Nem akartam foglalkozni h�rhedt betegs�gemmel m�r csak az�rt se, mert hiszen, tudvalev�en, az em­ber sz�vesen �s gyorsan felejti el a k�nos �s veszedel­mes �lm�nyt, amib�l kim�szott. Az ember igen, de nem az �r�. A k�nyszer, hogy az eml�ket ler�gz�tsem, �gy jelentkezett, mint egy m�sodik betegs�g, amely­nek kezel�se n�lk�l az els�b�l se tudok teljesen ki­gy�gyulni.

Recipe verbum - r�olvas�s helyett le�r�s a ken�cs �s a felejt�s itala, ebben a furcsa patik�ban, amit a szeg�ny m�v�sz lelk�ben hord. �gy l�tszik, m�gis igazam volt, mikor egy tetszet�s rapsz�di�mban szi­gorlati tananyagnak neveztem az �r� �let�t, sz�let�s­sel, szerelemmel, k�nnal �s k�jjel egy�tt, tananyag­nak, amib�l majd, valami ismeretlen bizotts�g el�tt, vizsg�znia kell hal�la ut�n. �ntudatlanul - most eg�sz �lesen �rzem - mindig a vizsg�t�l val� drukk adta kezembe a tollat, mikor �lm�nyr�l sz�moltam be - sok �r�m�met rontotta el, de sok szenved�semet enyh�tette a lappang� figyelem, mely ott fesz�lt ben­nem, arra er�szakolt, hogy ne csak �t�ljem, ami t�r­t�nik velem, de k�pet is k�sz�tsek r�la, m�sok sz�m�­ra. Most, hogy a „Mennyei Riport” legels� kapuj�t (nem furcsa, hogy ezt a reg�nyt is akkor �rtam, mi­kor betegs�gem m�r ott bujk�lt bennem?) val�s�g­ban �tl�ptem, visszafordul�som ut�n egy sereg pilla­natfelv�telt fedezek fel riporteri t�sk�mban: el� kell h�vnom �ket, k�l�nben egy �leten �t k�nozna a lelki­furdal�s, hogy veszni hagytam k�z�tt�k ak�r csak egyetlen olyat, aminek eredeti mint�j�r�l eddig nem tudtam, se �n, se m�sok.

Ami pedig a k�telez� szer�nys�get illeti, ami vissza akar tartani t�le, hogy �nmagammal foglalkoz­zam...

F�ty�l�k a szer�nys�gemre. Egyszer m�r kifejtet­tem, hogy szer�ny csak �n lehetek - a v�lem�nyem �ppoly kev�ss� lehet szer�ny, mint a szel�d �s szem�r­metes Newton binomin�lis t�tele, mely a vil�g legsze­r�nytelenebb v�lem�ny�t fejezi ki, mikor �ltal�nos �rv�nyt k�vetel, vagy egy felfedezett gy�gyszer rek­l�mja, amivel seg�teni akarunk.

�gy l�tszik, nemcsak a v�lem�ny�nkre vonatkozik ez, de �lm�nyeinkre is, ha az �lm�ny emberi �s nem­csak egy�ni.

Van szerencs�m h�t a k�vetkez�kben az olvas� �t�let�re b�zni, milyen m�rt�kben siker�lt �rv�nyre juttatnom szemben a velem sz�letett orvosi diszkr�ci­�val a velem sz�letett p�ciensi indiszkr�ci�t.

�s most m�g valamit.

Fenti sorok az �rtelmes olvas�hoz sz�ltak, al�bbi­ak a t�bbiek sz�m�ra, akikkel szemben szint�n el�­z�keny �hajtok lenni, nem tudv�n, melyik r�teg van nagyobb t�bbs�gben.

B�r azt hiszem, vil�gosan megmagyar�ztam, mi­�rt �rom meg ezt a reg�nyt, most m�gis bevallom: so­ha nem sz�ntam volna magam r�, ha egy �r�val ez­el�tt nem olvasok az egyik sz�ls�jobboldali lapban egy sz�ljegyzetet, mely azzal v�dol, hogy betegs�­gemmel s a h�rneves agyseb�sz budapesti l�togat�s�­val rekl�mot csin�ltatok magamnak. Olcs� dolog volna szer�nyen arra k�rni a sz�ljegyzet �r�j�t, sz�­veskedj�k az �n stockholmi utamat oper�ci�val egy�tt v�gigcsin�lni, annak ellen�rz�se c�lj�b�l, va­jon rekl�mbefektet�snek el�g gazdas�gos-e? Egy ilyen v�dra k�tf�lek�ppen lehet v�laszolni. Vagy �gy, hogy �szre se veszem, �s egyetlen sz�ra sem m�lta­tom, vagy pedig egy eg�sz k�tettel.

Mint l�tjuk, az ut�bbit v�lasztottam.

Budapest, 1936

L�THATATLAN VONATOK

Ez �v m�rcius�ban - tizedike fel� lehetett - egy d�lut�n az Egyetem t�ri Central K�v�h�zban uzsonn�ztam, ablak melletti t�rzsasztalomn�l, ahonnan egyr�szt a k�nyvt�rra, m�sr�szt egy bank­fi�kra ny�lik kil�t�s. A bankfi�kra csak ennyi van ki�rva nagy bet�kkel: „Anyaint�zet”, �s �n m�r sokszor t�prengtem rajta, vajon a gyan�tlan olva­s�, f�k�nt, ha er�sen csal�dias k�pzetk�rben mo­zog, nem �rti-e f�lre a c�gt�bl�t, s az int�zetet nem t�veszti-e �ssze holmi j�t�konys�gi iskol�val, ahol a legszentebb k�teless�gre, az anyas�gra nevelik a fiatal le�nyokat. �n persze tudom, hogy nem err�l van sz�, any�mat hat�ves koromban vesztettem el, s a mostoha �let kor�n hozz�szoktatott, hogy a p�nzgazdas�got megk�l�nb�ztessem a n�pnevel�s­t�l.

B�r pontosan nem eml�kszem, az a gyan�m, ezen az eml�kezetes d�lut�non is ink�bb gazdas�gi k�rd�sek foglalkoztattak s nem a n�p oktat�sa, ami pedig els� k�teless�ge volna egy k�z�r�nak. Igaz, hogy a kett�, �ppen az �r�n�l, egybeeshetik. Teh�t mondjuk �gy: azt igyekeztem kisz�m�tani, melyiket �rjam meg el�bb: azt az elvi tanulm�nyt, a modern ember szerep�r�l a t�rsadalomban, vagy az eg�sz est�t bet�lt� h�romfelvon�sos sz�nm�vet. V�gre �gy d�nt�ttem, a sz�nm�vet �rom meg el�bb, hogy ennek j�vedelm�b�l azt�n annyi r��r� id�t bizto­s�tsak magamnak, amennyi egy tanulm�ny meg�r�­s�hoz kell, vagy kellene, ha lelkiismeretesebben �s szabatosabban csin�lom meg, mint ahogy egy sz�n­darabot szoktak.

Ezt elhat�rozva, megk�nnyebb�lten s�hajtottam fel. Persze, a sz�ndarabhoz is kellen�nek el�k�sz�­letek, t�rgyalni kell az igazgat�val, megn�zni n�­h�ny divatos darabot, t�j�koz�dni a szezonr�l, esetleg sz�n�szekkel besz�lni. Itt az ideje, hogy sz�npadi szerz� legyek magam is, a dolog k�rm�m­re �g. M�r-m�r r�sz�ntam magam, hogy felh�vjam D.-t, amikor eszembe jutott, hogy Pirandello �t­venhat �ves kor�ban kezdte, m�gis nagy sikert �rt el. Gyorsan visszapisszentettem a telefonosfi�t, no hiszen, ha �tvenhat, akkor m�g r��rek befejezni a keresztrejtv�nynek a megfejt�s�t, amibe �ppen be­lekezdtem. Ugyanis tudni kell, hogy �vek �ta min­den h�ten megfejtek egy keresztrejtv�nyt az egyik napilapban, amely hetenk�nt k�zli ezeket: szok�­somm� v�lt, kabal�mm�, ha egy h�ten elmaradna, azt a hetet szerencs�tlennek �rzem. Pedig sokat bosszankodom, mert a rovatvezet� �r - szem�lye­sen nincs szerencs�m ismerni - „sz�l�smond�s” c�­men, minden h�ten bevesz egy aforizm�t, f�gg�le­gesen �s v�zszintesen a rejtv�nybe. Kit�n�, j��z� n�pi mond�sok ezek, csak �ppen az a bajuk, hogy nem l�teznek a val�s�gban, �gy l�tszik, az illet� maga tal�lja ki, csak szer�nys�gb�l vagy m�v�sz­g�gb�l fogja r� �ket a n�pre, mint Thaly K�lm�n a h�rhedt „eredeti” kuruc ballad�kat. Ilyen k�zmon­d�sai vannak: „Ha cs�l� balra, jobbra bakaf�m” vagy „Asszonys�r�s repcepog�csa”. Most tess�k el­k�pzelni, milyen neh�z egy keresztrejtv�nyben re­konstru�lni egy ilyen ismeretlen k�zmond�st a hi­�nyz� bet�kkel. M�r gondoltam r�, hogy levelet int�zek hozz�, vagy ny�lt utc�n vonom felel�s­s�gre.

S�t val�sz�n�, hogy �ppen akkor gondoltam er­re, mert j�l eml�kszem, mennyire fel voltam izgat­va. Ennyi volt a k�zmond�sb�l: „Aki... on... terme... kuko is... sz�”. Nem akarom a kart�rs �r lelkiismeret�t megterhelni a feltev�ssel, hogy betegs�gem tulajdonk�ppen ezzel a keresztrejt­v�nnyel kezd�d�tt (ki fog der�lni, hogy r�gebbi kelet� volt), de annyi bizonyos, hogy nagyon d�­h�s voltam. Mi a csoda az, hogy „...on terme... kuko is... sz�?” Ilyen nincs. Eg�szen belev�r�s�d­tem a pr�b�lkoz�sba, hogy a gyan�s k�zmond�st kieg�sz�tsem.

Ekkor indultak meg a vonatok. Pontosan, me­netrendszer�en, h�t �ra t�z perckor.

Csod�lkozva kaptam fel a fejem. Mi ez? Hat�rozott d�b�rg�s volt, er�lk�d�, lass� csi­korg�s, mint mikor a lokomot�v kerekei lassan ne­kil�dulnak, azt�n hangosan zakatolni kezdenek, mellett�nk szalad el a vonat, azt�n tov�bbfut, a za­katol�s halkul, mint az „Ej uhnyem” dallama, a munk�sok�, akik haj�t vontatnak.

Tal�n teheraut� volt. Visszat�rtem a titokzatos k�zmond�shoz.

Igen �m, de egy perc m�lva megindult a k�vet­kez� vonat, ugyanolyan �temben. D�b�rg�tt, za­katolt, elhalkult.

Idegesen forgattam a fejem, a mell�kutca fel�.

Mi az �rd�g, itt vonatok j�rnak, vagy valami �j j�r­m�vet pr�b�lnak ki? Az utols� vonatot Pest utc�in h�t�ves koromban l�ttam: g�zvonat volt, a Baross utc�n k�zlekedett, ahol laktunk. Az�ta, tudtom­mal, villamoskocsi van csak, az sem az Egyetem utc�ban.

N�h�ny aut� csapott el, m�s semmi. H�romszor kaptam fel a fejem, csak a negyedik vonatn�l j�ttem r�, hogy hallucin�lok.

Er�sebb hallucin�ci�m soha nem volt, �rthet�, hogy az els�t nem ismertem fel r�gt�n. Sokszor megt�rt�nt azel�tt is, gyerekkorom �ta, hogy ott­hon �ld�g�lve, de k�l�n�sen az utc�n ballagtom­ban, a nevemet hallom h�tam m�g�tt - egy na­gyon halk, szinte s�ket hang suttogja: „Frici!”, mintha figyelmeztetni akarna, vagy m�gink�bb, mintha egy sz�gyenl�s, szeg�ny, r�gi ismer�s sz�l­na, aki nem mer hangosan sz�lni: mintha ismer�s volna a hang is, csak nem tudom, ki� - elfelejtett valaki a gyermekkorb�l, akit halottnak hittem, t�­voli rokon, nem halt meg, csak nagy nyomorban van, bujk�l, restelli a dolgot, de musz�j gyorsan k�z�lni valamit velem, azt�n majd elt�nik. Eleinte meg is fordultam ilyenkor, azt�n r�j�ttem, hogy a f�lem k�pr�zik, nem nyugtalan�tott a dolog, to­v�bbmentem, m�g kedveltem is e rejtelmes hangot. Ez m�s volt.

Er�szakos, l�rm�s, k�vetel�z� hang. Vonatd�­b�rg�s, olyan er�s, hogy elnyomja a val�di nesze­ket; a pinc�r mond valamit, nem hallom.

S hi�ba - a hangnak nem l�tom a forr�s�t.

Ez bizony nem a k�lvil�gb�l sz�rmazik - �llap�­tom meg csod�lkozva.

De h�t akkor...

Odabent keletkezett a fejemben.

Mivel semmi m�s t�netet nem �rzek, cs�ppet se tal�lom ijeszt�nek. Csak nagyon k�l�n�snek �s szokatlannak.

Meg�llap�tom, hogy hallucin�lok. De nem lehe­tek �r�lt, teszem hozz� r�gt�n, mert hiszen akkor ezt nem tudn�m meg�llap�tani.

Valami m�s baj van.

KESKENYFILM

Otthon vacsor�zom, Cinivel janu�r �ta leg�ny­�letet �l�nk, �desanyja B�csben freudizmust tanul, �s a Wagner-Jauregg klinik�j�n neurol�gi�t gyako­rol. �br�zol� m�rtanr�l �s fizik�r�l besz�lget�nk, az emberi konstrukci�t mint g�pet, hozom fel p�l­d�nak. Cini �t�dista, nem veszi �szre, hogy term�­szetr�l �s �letr�l magyar�zva, gyakran haszn�lom fel k�s�rleti ny�lnak, �ltal�nos iskolai dolgok k�z�, mintha olyasmir�l besz�ln�nk, k�nnyed�n, amit majd a fels�bb oszt�lyban fog tanulni, saj�t elm�­leteimet csemp�szem be, amikr�l m�g senki sem tud, kipr�b�lom rajta. Most a gondolkod�s me­chanizmusa �rdekli, sz�nokolok valamit, engram­mokr�l, „kitaposott” elektromos p�ly�kr�l a k�z­pontban, felt�teles reflexekr�l, de gyorsan r�t�rek - mintha k�ztudom�s� dologr�l volna sz� - ked­venc vessz�parip�mra, a szervek „auton�m” m�­k�d�s�vel kapcsolatban. Szerveinknek k�l�n-k�­l�n megvan a maguk saj�tos kifejez�si eszk�ze, „besz�lni” tudnak, csak �rteni kell a szavukat. Ma­gamat hozva fel p�ld�nak, t�nynek �ll�tom, amit - autizmus! - csak szeretn�k: hogy �n p�ld�ul, ha nyugodtan gondolkodom, �s figyelem magam, k�­r�lbel�l meg tudom hat�rozni, hogy az aktu�lis gondolat agyamnak melyik r�sz�n keletkezik. Mi­kor sz�molok, sz�j�t�kot csin�lok, sz�tbontok va­lamit (anal�zis), el�l, a homlokom alatt t�rt�nik va­lami - �rzelmek, muzsika, indulatok (szerelem, gondolom k�zben, de ezt nem eml�tem), a kopo­nya h�ts� r�sz�n keletkeznek. Magamban elhat�­rozom, hogy ma, az �gyban folytatni fogom k�s�r­leteimet - �vek �ta �ltatom magam, hogy kitart� gyakorlattal ir�ny�tani lehetne a gondolatokat, mozgatni a ganglionokat, bel�lr�l, mint atl�ta az izmait, vagy zongoram�v�sz az ujjait. Ezt az �lmat­lans�g ellen eszeltem ki �vekkel ezel�tt, hogy el le­hetne aludni minden k�ls� szer n�lk�l, ha r�tal�l­n�k a k�pzelet-appar�tusban, lent valahol, a ny�lt­agy fel�, arra a pontra, ahonnan g�piesen el lehet zsibbasztani az eg�sz k�zpontot, kiemelni a val�­s�gb�l, mint Archim�desz csig�ja a f�ldet, meg�ll�­tani kerekeit. Cini unja a dolgot, v�zip�l�r�l be­sz�l, �s hogy magasugr�sban els� lett. Szer�nyen, de n�mi l�d�t�ssal (m�r az szemtelens�g t�lem, hogy szer�ny vagyok - „mire szer�ny �n?” mondta Osv�t egy fiatal k�lt�nek) ifj�kori sporteredm�­nyeimet emlegetem. Ezzel kapcsolatban felhozom, hogy a skarl�t �ta, amin gyermekkoromban �tes­tem, nem voltam soha beteg (vakb�l nem sz�m�t), titokban sz�m�tok r�, hogy ezzel impon�lni fogok Cininek.

Fut�an eszembe jutnak a d�lut�ni vonatok, de r�gt�n elfelejtem.

Reggel m�r nyolckor j�nnek valami korrekt�r�­�rt. Azt�n titk�rom, D�nes, jelentkezik, az iratszek­r�nyt, amit tegnap olyan olcs�n vettem, polit�roz­ni kell, de j� lesz szem�lyesen elint�zni, r�mesen becsaphatj�k az embert: ha magam megyek el, f�l­�ron megcsin�lj�k. El is megyek, j�akarat� f�l�nnyel besz�lek az asztalossal, n�pszer� kifejez�seket haszn�lok, ahogy egyszer� emberekkel szoktam, de az�rt j�lesik, hogy m�v�sz �rnak sz�l�t, teh�t „felismert”. Ut�na a Bucsinszkyban gyorsan „leke­nek” egy krokit, tizenegyre m�r a kiad�n�l vagyok, a novell�sk�tetet �ssze kell �ll�tani, c�met adni. Ar�nylag hosszan t�n�d�m, lapozgatom a levona­tokat, melyik novell�t tegyem el�re, arr�l nevez­n�m el a k�nyvet. El�bb az „Any�m” c�m�re gon­dolok, de azt�n, nem is tudom mi�rt, a „Nevet� betegek”-et v�lasztom ki erre a c�lra, pedig nem tetszik nekem mint k�tetc�m: Kosztol�nyi „Bete­gek” c�m� r�gi novell�s k�tete jut eszembe, m�r akkor gondoltam r�, hogy h�v� �s halad� �r�hoz er�teljes szavak illenek, nem helyes a boldog �s puha b�kebeli impresszionist�k m�dj�n nyava­ly�kban tetszelegni, elismerni ezzel, hogy a m�v�­szet, viszonylagosan, valami beteges �llapot, sz� sincs r�la, ink�bb k�l�nleges, magasabb eg�szs�g. A kiad�t�l �tmegyek a laphoz, riportt�m�t k�rek, az el�szob�ban B.-vel tal�lkozom, sz�ba ker�l, hogy meg kellene csin�lni azt a szeml�t, ha tavasszal elind�tjuk, j�v� kar�csonyra egyenesben va­gyunk. �tveszek egy levelet egy irodalmi t�rsas�g­t�l, felolvas�sra k�rnek. Elhessegetem magamt�l a lelkiismeret-furdal�st, szent Isten, mennyi lev�lre nem v�laszoltam, de most nem lehet, musz�j azzal az igazgat�val t�rgyalni, meg a miniszt�riumba is fel kell menni, a protekci� miatt, meg a j� R�zsi h�zvezet�n�m ur�nak, Szabados Palinak �ll�st kellene szerezni. Kett�re jutok haza, Cini eb�d k�zben gy�t�r valami zs�r miatt, sz� sincs r�la, az nem neked val�. Eb�d ut�n R�zsi kisfia, az els� elemista Pali, remek mok�ny k�ly�k, pal�cos kiej­t�ssel (azt mondja: „�desap�m”, meg hogy „tik­h�s” lesz est�re) az �b�c�sk�nyv�b�l magol vala­mit. Meg�ti a f�lem: „M�ricka olvas”, meg „Sa­muka �r”. Te, mutasd csak azt a k�nyvet. Sz�p, modern �b�c�sk�nyv, sok k�ppel. De mi ez? K�p­r�zik a szemem, vagy ilyen liber�lis lett n�lunk, tudtomon k�v�l, a n�poktat�s? Az egyik �br�n eb�dn�l, ter�tett asztal k�r�l a csal�d, mindenkinek kalap a fej�n. Alatta versike „Sz�dereste” c�men. Mif�le k�nyvb�l tanulsz te, Pali? El�relapozok, ki­der�l, hogy egy zsid� felekezeti iskola tank�nyv�­r�l van sz�. R�zsit h�vom, csod�lkozik, v�ll�t von­ja, � nem �rti, mi az, a legk�zelebbi iskol�ba �ratta be tan�v elej�n a gyereket, nagyon sz�p, tiszta is­kola, a tan�t�n� olyan j�s�gos, a gyerek remek�l tanul, csupa kit�n�, az igaz, hittan�ra k�l�n van a katolikusoknak. Cini gurul a f�ld�n, �gy r�h�g: na Pali, zsid�gyerek lett�l, m�t�l fogva Sm�le a neved, tincset fogsz n�veszteni. Pali eleinte h�sie­sen �s dacosan v�laszolgat, de azt�n b�gni kezd, „nem akarok zsid�gyerek lenni” ord�tja. K�s�bb megnyugszik, m�r hanc�rozik a pamlagon �s mi­kor csiklandozom, kacar�szva azt kiab�lja: „h�, zsid�gyereket nem szabad �m b�ntani!” J�t van in­form�lva.

Szund�tok egyet, mert n�gyre a fiatal �r� jelent­kezett, mondan�m meg neki, van-e tehets�ge, �rde­mes-e neki... Meg fogja tudni t�lem, hogy igenis van tehets�ge, �ppen az�rt hagyja abba, s�rg�sen, az id� alkalmatlan. �tkor elhat�rozom, hogy azt a dolgot holnap d�lel�ttre hagyom, bemegyek az �l­latkeresked�sbe, ahol h�napok �ta alkuszom egy akv�riumra („antikv�rium”, ahogy Erzsi mondja). Fodor Lacival, a kit�n� dr�ma�r�val tal�lkozom, spiritiszta dolgokr�l besz�l, �rdekl�d�m egy filme­s�tett darabja ir�nt. Err�l eszembe jut, hogy hatra egy amat�r filmegyes�let el�ad�s�ra �g�rkeztem, ahol pomp�s keskenyfilmeket mutatnak be z�rt k�rben a bel- �s k�lf�ldi tagok. Rajongok ez�rt a m�faj�rt, a j�v� filmj�t l�tom benne, igazi, egy�ni m�v�szet lehet�s�g�t, a j�v� zen�j�t. Az amat�r�k �r�mmel fogadnak, mindj�rt elind�tj�k a g�pet, n�h�ny p�lyad�jnyertes keskenyfilm ker�l a v�­szonra, gy�ny�r� felv�telek. Ig�nytelen kaland a spanyol tengerparton, egy kisfi� reggeli s�t�ja az erd�ben, azt�n egy jelk�pes rapsz�dia.

Nini, ez nagyon �rdekes lesz. Orvosi film, ameri­kai amat�r vette fel. Cushing professzor bostoni m�t�j�ben egy Jackson-epilepszi�ban szenved� betegen koponyam�t�tet v�gez. Sok m�t�tet l�ttam fiatal koromban, de val�s�gban ilyet m�g nem, fe­sz�lten figyelek. Az asztalra sz�jazott betegnek csak a fej�t l�tni, a tan�r nekimegy, eleg�ns moz­dulatokkal el�bb megskalpolja, a fejb�rt h�tra­hajtja, azt�n egy perfor�l� nagy f�r�val k�rbelyu­kasztja a kopony�t, majd leemeli a fejr�l, mint va­lami sapk�t. Az agyh�rty�t - olyan, mint egy hajle­k�t� h�l�, szinte term�szetellenes - tiszt�n, gusztu­sosan sz�tv�gja, az agyvel� kocsony�j�t l�tni, ahogy remeg �s l�ty�g a csontcs�sz�ben. A tan�r udvariasan f�lre�ll, hogy a filmez� dolgozhasson, megfordul, belemosolyog a g�pbe. A jobb oldali n�z�t�rsamhoz fordulok, h�v�sen magyar�zva az esetet, hogy orvosi t�j�kozotts�gomat fitogtassam. De mondat k�zep�n �szreveszem, hogy a leveg�­nek besz�lek, partnerem sz�p lassan, l�bujjhegyen kiment a s�t�t teremb�l. Csakugyan, el�g r�mes ez a m�t�t, m�g �br�ban is, m�r csak �ten vagyunk, a t�bbiek nem b�rt�k, f�l�nyesen mosolygok ma­gamban, l�m, mennyivel edzettebb vagyok - igaz, elej�t�l fogva az a gyan� lappangott bennem, hogy be vagyunk csapva, lehetetlen, hogy ez �l� ember, olyan mozdulatlanul fekszik, biztosan hull�n csi­n�lja a m�t�tet a tan�r, demonstrat�v c�lokb�l, on­nan is gondolom, hogy v�r alig folyik. �gy is el�g h�tborzongat�, gratul�lok gyomromnak �s idege­imnek, j�l tudom fegyelmezni magam, egyszer egy t�megakaszt�st is v�gign�ztem. Egyik az �t k�z�l, h�tam m�g�tt (tisztel�m �s pszichoanalitikus) el�­rehajol, �s suttogva eml�keztet egy r�gi elm�letem­re az emberi �rtelem anat�mi�j�r�l. �szerinte ez csak jelk�pes, de �n el�kel�en kifejtem, hogy vala­mikor a val�s�gban is lehets�ges lesz, mire � mo­solyogva megjegyzi, hogy itt egy kis ellentmond�s van, mert ahhoz, hogy p�ld�ul valaki r�sz�nja ma­g�t egy ilyen m�t�tre, el�bb kellene kivenni a f�le­lem k�zpontj�t a fej�b�l. M�lt�nylom a viccet, de nem nevetek, mert szeg�ny Havas bar�tom jut eszembe, aki huszonk�t �ves volt, mikor valami agydaganatban elpusztult (akkor hallottam el�­sz�r, hogy ilyen is van), eml�kszem utols� napjai­ra, elferd�lt arc�ra, a b�na r�ngat�dz�sra, ahogy nevetni pr�b�lt. Hideg fut v�gig a h�tamon, mint akkor - milyen lelkes, l�ngol�, rajong�, nagyszer� tehets�g volt! Milyen furcsa volt arra gondolni, hogy most elviszi mag�val, t�nkrement agyvelej�­ben, nemcsak tulajdon �let�t, de a szeretettel �s meg�rt�ssel alkotott k�pet is, amit r�lam rajzolt ez az agyvel�: milyen borzaszt� ez, egy kicsit �n is meghaltam vele, �s ilyen nyomorultan �s ostob�n! H�t �rdemes hinni magunkban �s m�sokban, ha csak ennyin m�lik az eg�sz? De azt�n gyorsan megnyugtatom magam azzal a bizonyos, gyermek­koromb�l megmaradt, dogm�v� er�s�d�tt t�tellel, hogy ilyesmi, term�szetesen, csak m�sokkal t�rt�n­hetik, velem nem.

De h�t �rakor, ugyanabban a k�v�h�zban, ugyanott: percnyi pontoss�ggal, mint tegnap, meg­indulnak a vonatok.

Most m�r nem fordulok az ablak fel�, tudom, hogy bel�l zakatol valami, a dobh�rty�mon. Ahogy eml�keimet rendezve, azt a d�lut�nt fel­id�zem, csod�lkozva k�rdem magamt�l e pillanat­ban, hogy lehet az, hogy a d�lut�ni mozi eml�ke nem t�rsult bennem a furcsa �j t�nettel, azzal a za­katol�ssal, aminek oka (ma m�r tudom) a carotis nev� �t��r izgalma volt. Eszembe se jutott p�rhu­zamra gyanakodni, kicsit bosszankodtam, �s r�g­t�n elhat�roztam, hogy a f�lemmel van valami baj, lehet, hogy zsirad�k gy�lt �ssze a j�ratban. Ezt nem szeretem, kedvelem a tisztas�got, �s t�l sz�p­nek igaz�n nem mondhat� testr�szeimre �ppolyan hi� vagyok, mint egy mozisz�n�sz vagy egy fiatal n�. Csak persze okosabb vagyok, hogy ezt �szre le­hessen venni rajtam, itt is �ltal�nos�t� elm�lettel k�b�tom el intellektu�lis �n�rzetemet, mely tiltako­zik ellene, hogy a testemet �ppoly fontosnak tart­sam, mint a lelkemet, a l�t�rt val� harcban. Ki­eszeltem, hogy az �l� testnek, v�gig a term�szetben kett�s jellege van: egy bel�gyi, �letfenntart�, egy, mondjuk �gy, szexu�lis. Ennek megfelel�en min­den szerv�nk k�tf�le, eg�szen k�l�nb�z� c�lra �s feladatra van berendezve: a szem nemcsak l�t�­szerv, de vonz� �kszer is, �r�km�cs, mely mag�ba sz�d�ti a m�snem� embert, a f�l nemcsak arra val�, hogy halljunk vele, de arra is, hogy enyelegve cib�ljuk, s a sz�j, a szerelmes ifj� sz�m�ra nem a b�lcsatorna fels� ny�l�sa, ev�sre val� eszk�z, ha­nem maga a megtestes�lt cs�k. Leg�l�nkebben ez a tendencia a nemi szervek k�r�l mutatkozik, me­lyek takar�koss�gi c�lb�l, v�gig az eg�sz �llatvil�­gon, az em�szt�s v�gs� k�vetkeztet�seit levon� szervekkel vannak �sszekapcsolva.

Eg�sz �letemben �l�nken igyekeztem magamban k�l�n tartani ezt a kett�ss�get, az�rt hagytam ma­gamon l�gni lelki hi�s�gom (�nfenntart� �szt�­n�m) ellen�re, testi hi�s�gomat is, ezt a k�nyes, oly k�nnyen sebezhet�, annyi szenved�st okoz� ballasztot.

�gy h�t m�snap, �jra elhalasztva a tegnapi elin­t�znival�t, be�ll�tottam a klinik�ra, a j� nev� f�l­specialista tan�rhoz. Szer�ny, rokonszenves, fiatal ember, nagyon kedvesen fogadott, megh�vott ren­del�j�be, ahol tudom�nyos k�rd�sekr�l is besz�l­gett�nk, m�g k�sz�l� �rdekes szakk�nyv�nek egy fejezet�t is ideadta, l�tv�n, hogy �rdekel a dolog. Orromba, ked�lyes cseveg�s k�zben, hossz� dr�tot dugott vatt�val, ami az Eustach-cs�v�n �t f�lembe szaladt. Fogamat csikorgattam, hogy ne tudjak til­takozni, �gy tettem, mintha �szre se venn�m, mi­kor kih�zta a dr�tot, folytattam az elkezdett mon­datot. A v�g�n odavet�en megjegyezte, hogy f�lj�­ratgyullad�som van, �s ezzel b�s�gesen magyar�z­hat� a hallucin�lt zakatol�s. Ezut�n mint humoris­ta, elmondtam neki, hogy egy selyp�t� orvos a sz�­l�szhez k�ldte egyik n�ismer�s�met, aki f�l�szt �r­tett, j�rt is hozz�, elhanyagolta val�di baj�t, s a v�g�n belehalt a f�lre�rtett bet�be. A tan�r �r j�t nevetett a helysz�nen r�gt�nz�tt anekdot�mon.

R�VID HETEK �S EGY HOSSZ� PILLANAT

„Munk�s embernek r�videk a napjai, hossz� az �lete.” M�r az iskol�ban tetszett nekem ez a mon­d�s, b�r mindig �reztem, mer�ben hamis, s ami a legnagyobb baj, m�g ford�tva sem haszn�lhat�. F� az, hogy paradox, �nmag�nak ellentmond�, s ez�rt j� ir�nyban keresi az igazs�got, ahov� tapasztala­tom szerint csak ellenkez� oldalr�l lehet elindulni, l�v�n a l�t kett�s, pozit�v �s negat�v �ram harc�b�l sz�rmaz� val�s�g. Annyi bizonyos, hogy ezen a h�rom h�ten, �prilis elej�ig, er�sen dolgoztam �s szaladg�ltam, de napjaim az�rt nem voltak r�vi­dek, sokat t�prengtem �s fecsegtem, valami nyug­talan �s f�raszt� �l�nks�g vett er�t rajtam. �s nem hagyott b�k�n az „elint�znival�”. �letem folya­m�n ez a hom�lyos �rz�s, hogy nekem valami „el­int�znival�m” van, valamit ottfelejtettem, valami­�rt vissza kellene menni, valamit s m�ghozz� a leg­fontosabbat, kihagytam, holott �ppen a valamir�l van sz�, k�l�nben tal�n nem is j�ttem volna a vi­l�gra - ez a noszogat�, s�rget� parancs gyakran je­lentkezett, de soha ilyen hat�rozottan �s makacsul. „Le kellene tenned a doktor�tust” - mondtam ma­gamban g�nyosan, Imre bar�tomra gondolva, aki egyszer bevallotta, hogy viharos �s kalandos �let�­nek d�nt� pillanataiban mindig jelentkezett benne ez a hang, hogy tal�n m�gis jobb lett volna annak idej�n letenni a doktor�tust, ahogy a sz�lei akar­t�k. De mit kell nekem elint�zni? A kusza selyem­gubancban egy fonalat keresek, amin�l fogva az­t�n az eg�sz gub�t le lehetne bonyol�tani. Mindig azzal nyugtattam meg magam, hogy hiszen mind­egy: ha a l�nc megvan bennem, ak�rmelyik szem�t fogom meg, mindig az eg�sz l�nc megmozdul. Ez�rt �rtam annyi rengeteg cikket is p�ld�ul, az egyetlen, ezerk�tetes reg�ny helyett, amit gyermek­koromban terveztem.

Egy k�lt� bar�tom, kiss� t�g �rtelemben, azt ma­gyar�zta, hogy „magamat keresem”. Igen �m, de akkor ki az a magam �s hol tal�lom meg a sok k�­z�l, akiket itt vagy ott felfedezek, mir�l ismerem meg?

Egy d�lel�tt minden ok n�lk�l befordulok a v�­s�rcsarnokba - l�d�rg�k a pultok k�zti utc�kban, n�zegetem a f�zel�kes kupacokat, gy�m�lcsdom­bokat: a k�poszt�stekn�k, ubork�shord�k s�rg�n �s z�lden k�rkednek. Mint dr�ga pointe-lace csip­k�k, f�ggenek a zsigerek a m�sz�rsz�k el�tt, sajthe­gyek ingerelnek, hogy f�rjam �t magam, alagutat v�jva, mint a kukacok; kett�szelt harcs�k r�zsasz�n h�sa dagad a vizes deszk�n. Sokszor hittem ma­gamr�l, hogy tulajdonk�ppen hasp�k vagyok, ut�­da �s�mnek, az egysejt� am�b�nak, aki mindent bekap, ami �tj�ba ker�l. K�l�n�sk�ppen nincs �t­v�gyam, a szok�sos k�stolgat�s is elmarad.

M�snap a v�g�h�dra megyek ki, azzal �ltatom magam, hogy riportot fogok �rni. �kr�t v�gnak �p­pen: halkan b�gve, kelletlen�l �dalog a fal mell�, de az�rt nem ellenkezik. Les�ti a szem�t, ahogy a leg�ny el�be �ll, sz�tterpesztett l�bbal, magasra emelve a tagl�t - mintha restelln� a dolgot, de be­lenyugszik, hogy be kell tartani az emberrel k�t�tt szerz�d�st, mely szerint �lete utols� �veir�l le­mond, hogy az els� �veket gondtalanul, harc n�l­k�l, j� legel�n t�lthesse. Mint