Elsõ nap
Mivel ma mentési nap van, eléggé tele van a hócipõm. De sebaj, elvégre én lennék ugye a pokoli operátor, ezért azt hiszem igazán kellemes a helyzetem. A szalagos egységet nullára irányítom - így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul még gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet. Hirtelen egy felhasználó rám csörrenti a telefont.

- Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer? - kérdi.
- Talán... - gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást - az órajel lehet a bûnös"
- Ó! - (ha nem tudják, mirõl beszélek, mindig megnyugodnak) - Nem tudja, mikorra fog rendbe jönni?"

- Rendbe??? 275 user van a rendszerben és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önzõ! Lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer!

- De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom és csak egy nyomtatásra lenne szükségem!
- (Naná, mindegyik ezt mondja.) Tudod mit? Mondogasd csak magadnak! Ezzel lerakom.


Fújj. Igazán megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan... A telefon ismét csöng. Aha, ez megint õ lesz, érzem. Tisztára kikészít! Felveszem a legszívélyesebb hangom.
- Igen? Beszerzési osztály...
- Ó, bocsi, mellé ment
- Iiiiiiigeeen???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedbõl a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a login-nevedet!

Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezébõl, és futólépésben elmenekül. Fogadni mernék, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre, ha valami történne. Gyorsan megnézem a login-nevét és megkeresem a részlegét. Fel is hívom a dékán titkárnõjét.

- Igen? - mondja a nõ.
- Hali! Az Operátor vagyok. Figyelj! Mikor az a fickó kb. 10 mp. múlva berohan az irodádba, átadnál neki egy üzenetet? - Hááát, nem is tudooom...

- Na, rendben. Mondd meg neki: lehet, hogy elfuthat, de elbújni nem tud!
- Hm. Oké.
- Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnék senkinek beszélni arról a fájlról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod...
Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján.
- Ne aggódj, van másolatom. Légy csak jó kislány és add át azt az üzenetet!
Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor le is másolhatom ennyi erõvel. Talán jó lesz még valamikor elolvasni. Ezalatt a backup be is fejezte. Rekordidõ! 2. 03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika!
Egy másik felhasználó.
- Több helyre van szükségem! - kezdi.
- Igen? Költözz az Alföldre!
- Nem, nem! A gépen mondom te bolond!
Bolond?!?... ÓÓÓ!
- Ó, nagyon sajnálom! - mondom olyan udvariasan, mint Rózsa Gyuri a showjaiban - Félreértettem. Mit is mondtál?
Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késõ. Ezt már elveszítette, és ezt õ is tudja.
- Hm, azt mondtam, hogy több helyet szeretnék a gépen. "Kééérem!"
- Ó! Persze, semmi akadálya. Egy pillanat!
Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bár letakarta a kagylót.
- Meg is van. Most már rengeteg helyed van.
- Mennyi?
Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, még azt is akarja, hogy leellenõrizzem, és ha neki nem elég, még adjak? Na azt azért már mégsem engedhetem! Nemhogy elég lenne neki, amit kap!
Ismét Rózsa Gyuri stílus.
- Hadd lám csak! Van 4 megád!
- Wow! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi! - mondja, és fogadni merek, hogy oda van magáért, hogy ennyire tud alkudni.
- Nem, nem! - szakítom félbe negédesen - összesen 4 mega!
- Hogyan??? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4?
Nem is mondok semmit... Majd eszébe jut.
- "AaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrgggggghhhhhH!"
Juj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos!

Második nap
Épp az asztalomnál ülve szaggatom az x-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem.
- Igen? - kérdem.
- Ki van ott? - kérdi a valaki.
- Hát, azt hiszem én - mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám!
- Na de ki az az én?
- Mi van? Nem elég, hogy én vagyok? - kérdem tõle, miközben megpróbálom visszafogni magam.
OOOPSZ! Késõ! Ennek a pacáknak vége. Most aztán igazán tele a pumpa!
- Mit tehetek önért? - kérdem udvariasan (ez egyike a legfontosabb figyelmeztetõ jeleknek)
- Nos, csak azt szeretném megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren...
- Melyikre kíváncsi?
- Ó, a neve B-A-S-I-C
>clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e<
- Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen...
- No mindegy. Ja, és még azt szerettem volna megkérdezni, hogy le lehetne-e menteni a login-om alatt található dolgokat szalagra, arra az esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb?
- A legrosszabb???
- Hát tudja, letörlõdne, vagy miegymás...
- LETÖRLÕDNE??? Ó, ne aggódjon e miatt egy cseppet se, vannak biztonsági mentéseink" (HÚ, de pocsék alak vagyok) - Mi is a login-neve?
Megadja. (A kis butus!)
>clickety click<
- De hát nincs egy fájl sem a könyvtárában! - mondom, a meglepettség felhangjaival hangszálaimon.
- De igenis van! Biztos rossz helyen keresi!
Aha! Elõször tönkrevágja az x-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez!
>clickety click<
- Ó, tényleg, hibát követtem el. - mondom neki.
Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy "tipikus"? Medve anyám!
- Azt akartam mondani, hogy ez a login-név nem is létezik!
- Hogyan? - hatalmas nyelés - De hiszen ma reggel használtam!
- Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaa... De Vinci Vírus, amelyik minden user-t, aki be van jelentkezve, kitöröl.
- De hát ez lehetetlen, a barátnõm is be volt jelentkezve, és én most is az õ neve alatt dolgozom!
- Mi is a login-név?
Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak!)
- Látom, õ épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust.
>clickety click<
Õ csak a fájlokat vesztette el a könyvtárából. - De hiszeeen...
- Ne aggódjon, minden megvan szalagon.
- Hála az égnek!
- Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben!!!!!
NYAHAHAHAHAHA!
Hát nem vagyok rossz?

Harmadik nap
Megint itt dolgozom, annyi a meló, hogy alig van idõm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielõtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, míg megkapják a nyomtatásaikat. A sor valami baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukét egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. A legegyszerûbbnek azt látom, hogy kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettõ maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni; szinte pillanatok alatt. Aztán, mikor mozi után (tudják, az a Bertolucci féle, amiben három órát vesz igénybe, hogy kinyírják a fõhõst valami vizuális orgazmus keretében), visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket. Kb. 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bár azt hiszem, most egy kicsit többet lõttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betûkkel: "TÕRLENDÕ LOGINOK". Valahogy mindenki csöndben van. Mint mindig.
. . .
Éppen hátul üldögélek az operátori fõnökszékben, nézem a géptermi zártláncú TV hálózat adását, ami rá van kötve a gépem video-grabber kártyájára, (ami valamikor 93-ban került ide javításra), mikor csörög a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít.
- Igen? - mondom, miközben leállítom a képet.
- Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat! - sírja a másik oldalon a hang.
- Igen? Mi a login-neved?
Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag.
- Á, dehogyis, nem te törölted. Én voltam az!
- Micsoda???
- Én töröltem. Tele volt mindenféle hazugsággal! Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se!
- Huh?
- No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnõd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk!
- Huh?!!
- Ja, és az akadémiai feljegyzéseid?! Leellenõriztem. Hazudtál!!!
- Hogy me... - majd hirtelen kapcsol - NEEE! Ugye nem! Ugye nem a POKOLI OPERÁTOR vagy???!?!?!!!!
- Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban.... Azt hiszem nem kellett volna megadnod a login-nevedet...
>clickety click<
Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod, amit a rendszergazdának szántál, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz róla.
- De hát nem is küldtem semm...
>clickety click<
- Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. NAGYON hamar!
>clickety click<
...na vissza is állítom a login-nevemet, és már...
- D-d-d.. - dadogja, mint akinél megakadt a tû.
- Visszhall... - mondom neki szívélyesen - Egy csomó cuccot kell még összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia!
Aztán lerakom.
Két másodperc múlva csörög a piros telefon. Felkapom. A fõnök. Bemondja az elõbbi pacák login-nevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-rõl, aztán azt mondja nekem "UGYE tudod, mit kell tenned...", tudják, a pontokkal meg a nagybetûkkel meg mindennel. Aztán, mikor késõbb szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképét belerakom az FBI online "Élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bûnözõ listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat. De sebaj! Az élet megy tovább.
Aztán mikor pár óra múlva az FBI kocsijai a lakása elõtt leparkolnak, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek. De ez már a következõ nap története.

Negyedik nap
Csütörtök van, fizetésnap, e miatt ma jó kedvem van. Azt hiszem szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnal csörög.
- Már órák óta próbálom elérni! - sikoltozik a másik végen egy hang.
- Neeem, nem lehet órák óta - mondom, miközben egy pillantást vetek a Szárnyas Fejvadász borítójára, "maximum 114 perc lehetett. Tudja épp a fõnökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot!
Nyelés, sóhajtás, nyelés...
- Ó, bocsánat.
- Semmi gond, értem én - bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavát lecserélni valami furfangosra.
- Szóval, azt szeretném tudni, hogy hogyan kell egy file-t átnevezni?
Medve anyám! Na várjunk csak, ma van fizu nem? Ma jó kedvem van.
- Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy rm és a file neve!
- Á, köszönöm!
- Semmi gond. (Most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kéne már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentést. Már régóta tervezem!)
A telefon megint csörög.
- Haló?
- Üdvözlet! - mondom neki.
- Az operátorral beszélek?
- Naná! - mondom édesen, mint egy málnatorta, amiben csörgõkígyók fészkelnek.
- Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgõs lenne, és már öt perce elküldtem.
- Login-neve?
Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz még valamikor.
- Semmi gond! - mondom neki, és már megyek is a printerhez.

Hát ott valami IRRRRRRDATLAN nagy kupac papír van, de azért 90 százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg egy párszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival.
Gyönyörû.
- Itt a printelése - mondom neki - Bocs, hogy késtem, de volt egy kis printer problémánk!
Ránéz, majd összepiszkítja magát.
- Kinyomtathatnám még egyszer? - kérdi aggódva.
- Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a printer.
- Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az mûködik?
- Persze, de az meg pénzbe kerül! - Mondom, miközben mindenféle pofákat vágok.
- Nem érdekes! Fizetem, DE SÜRGÕS!
Visszavonszolom magam a printerekhez, majd behelyezem azt a festékkazettát amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pöpecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtatón, magamhoz ragadom és már rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni...
- D-D-d-d-d-de hát mi történt már megint? - gagyogja a képembe.
Még jó, hogy leírtam a login-nevét! Igazán; mintha kezdene kifejlõdni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz...
- Tulajdonképpen semmi. Igaz egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhét-ezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újra töltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör.
A fickó kiborul és elkezd nyüszögni.
- Na, ne sírjon már! Van magánál egy diszk, amin a munkája van?
Odaad nekem egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök.
- Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. Át kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tuti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják.
- Nagyszerû! Köszönöm!
- Nincs mit. Ja, és az oda-úton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erõs a Föld mágnesessége!
- Huh?
- Ne vitatkozzon, csak csinálja!
Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utálom magam...

Ötödik nap
Valami eszméletlenül unatkozom ma, ezért a felhasználók leveleiben csemegézek. Mit ne mondjak, nagyon unalmas a mai nap, egy darab szaftos levél, vagy ilyesmi sincs. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idõ van itt-ott a világban meg effélék. Hogy megszûntessem az unatkozást, átmásolok egy party-meghívást az egyik felhasználótól, és a küldõ nevében feladom az alt.singles.with.severe.social.dysfunctions területre és feljegyzem magamnak a címet, idõpontot, hogy ott legyek egy video kamerával. Ez lesz ám csak a buli!
A következõ dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják. Kiválogatom belõle azokat, ahol a herpesz, vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom az egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy "50.000 $, Orv. Feljegy. az Újságnak". Azt hiszem ez elég lesz.
Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon dolgozom, majd keresek egy olyan internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy el is indítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a fájlokat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmi. Úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben. Már éppen visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram.
Szinte másodperceken belül csöng a telefon.
- Igen? - mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot.
- Mikor lesz a sz ...
Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom kitépem a számítógép kábelét az szünetmentesbõl, majd bedugom a helyére a TV-t. A francba. Ez a lökött farkas megint elhibázta. Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fõ számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj mert az én gépem külön rá van kötve a szünetmentesre minden eshetõséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban.
A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom gyorsan a biztosítékát. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelõ ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig...
10 perccel késõbb visszajön az áram, itt meg két lemez leállt nekem. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, ráadásul az utolsó pályán vagyok! A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés)!
- Számítógépszoba. - mondom fontoskodóan.
- Haló! Mikor lesz a számí...
Gyorsan lerakom.
Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetõst kell kinyírnom, és már bent is vagyok.
A telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni.
- Számítógépterem! - üvöltöm, elmélyülve a játékban.
- Elvesztettem a fájljaimat! - hallom a felhasználó vinnyogását.
- Na ebben már biztos lehetsz! - gondolom magamban, mert e miatt a nem is tudom mi miatt eltévesztettem, és lelõtt egy szörny! - Mi is a login-neved? - kérdem, hangom csöpög a kedvességtõl.
Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt... És még csak nem is én tettem. Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login-shelljét nullára, az elérési útvonalát lenullázom, majd a "news" parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a fõnökének, majd törli magát.
Na, ezt próbálja meg a rendszer lefölözni!! ...

Hatodik nap
Ma péntek van, emiatt korán jövök be a melóba. Még ebéd elõtt! A telefon csöng. Affene... Fellapozom a kifogás naptáramat. A "Napfolt tevékenység" bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót. - Igen? - kérdezem.
- HOL A FÉSZKESBEN VOLT??? REGGEL ÓTA PRÓBÁLOM ELÉRNI!
Utálom, ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettõl csak rossz kedvem lesz. Azt hiszem sejthetõ, hogy mennyire...
- Ja, persze. Ma reggel nagyon erõs a napfolt tevékenység! Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát... - mondom édesen, mint a mézes cián.
- Huh? Hiszen reggel kitûnõen tudtam beszélni a barátaimmal!
- Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan idõben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a fájljai aközben törlõdtek, hogy õ velük dolgozott.
- Tényleg? Ez borzasztó!
- Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát?
- Ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott!
- Oké. Mi is a login-neve?
Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelõni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövõ puskával. Fejbe.
(Kell még nekem mondanom azt a "clikety-click" dolgot? Azt hiszem nem...)
- Hány file is van a könyvtárában?
- Hmm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még 10 a könyvembõl amit most írok.
- Hmmm, azt hiszem idõben elkaptuk. Még van két file a könyvtárában... Valami .cshrc, meg .login...
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaarrrrrrrrggggggggghhhh!
Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfuj, felfordul a gyomrom!
- Most akkor mit tegyek??? - szipogja.
- Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra?
- Igen, de az már több hetes!
Begyújtom a lemágnesezõ egységet... - Oké. Mi lenne, ha leugranék érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson?
- Nagyszerû lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és majd egyedül felrakom.
- Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogyan védje le a lemezeit a sugarak elõl.
- Hogyan? Csomagoljam alufóliába?
- NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem?
- De...
- Na látja. Akkor ne azt használjon. Csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól... A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt nagyon utálják!
- Wow! Köszönöm!
- Nem gond, szívesen!
A fene essen abba a jó szívembe...

Hetedik nap
Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mert nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, elõrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért nyugodtan el is megyek.
Elsõ megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyed dollárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Ezután észrevétlenül kitépem a nõ termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót.
Úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról szeretnék egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! Megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATÓ login-nal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen rajta, meg a környéken. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentõl kezdve minden figyelemtõl megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír a pacák az észveszejtõ percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erõvel akár milliomos is lehetnék itt... befejezi. "MONEY". Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra!
Hirtelen egy felhasználót látok meg, akit valamikor még 89-ben töröltem. Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késõ. Az ürge idejön!
- Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta?
- ?????!!!! Iiiigeeeen... Hallott már a C64-rõl? - kérdem.
- Igen...
- Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek; tudja, néha akár 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrofális tud lenni egyes esetekben!
- Ó!
- Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX-81 duplakazettás egységgel; az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. Írja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart.
- Hé! Köszönöm!
- Nincs gond. Mi is volt a maga login-neve?
Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból.
Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy akar-e itt dolgozni, de azt mondja, hogy õ jobban szereti rátépkedni az emberekre a vécéajtót.
Visszarakom a telefont a helyére, és az egybõl csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót. HOPPPÁ! Ez a legjobb nõ, akivel eddigi pályafutásom alatt találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom!
- Mi is a login-neved? - kérdem.
Megmondja (mintha nem tudnám már rég...)
Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló!
- Mi a probléma? - kérdem mosolyogva, édesen.
- Nem tudom elmenteni a dokumentumomat, és valamit a helyrõl dumál gép.
- Már nem sokáig! - mondom, és gyorsan letörlök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. - Mostanra már rendben kell lennie...
- Köszönöm szépen! - búgja a kagylóba.
Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárába.
- Nincs mit! A felhasználókért vagyunk...
A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem.
- A könyvtáram kiürült! - sikolt rám egy hang.
- Mikor történt az eset? - kérdem.
- Épp az elõbb... - hallatszik a könnyeken keresztül.
- Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterbõl. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre...
Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A bolond.
A TELEFON ÚJRA CSÖRÖG!!!
- A számítógépem képernyõje nagyon homályos. Nem kéne vajon tekernem a fényerõ szabályzón?
- NEHOGY! - sikoltok fel - Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerõt???!!!
- Nos, én... - mondja teljesen bizonytalanul.
- Fogadja meg a tanácsom! Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája.
Azok a szavak, hogy meghajtó, meg az, hogy sokkterápia így együtt, valószínûleg készületlenül érték. Az emberek, amikor ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, olyannyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné! Hmm...
- Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele?
- Nincs.
- Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia... Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja ki és be a gépet egymás után harmincszor.
- Kivegyem a diszkeket?
- NE! El akarja az összes adatát veszteni??! - Ó, nem... oké, kezdem...
Figyelmesen hallgatózom.
...clicky..clicky...clicky.. .. .. ...clicky. ...clicky.. . . BUMMM!
Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összepiszkítja magát...
- A GÉPEM FELROBBANT!!!
- Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép?
- Nem!
- Ajjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni... Lementette a dolgait?
- Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett.
- Ajjaj. Mi is volt a login-neve? Megnézzem, hogy sikeres volt-e a mentés?
Megmondja...

Nyolcadik nap
Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál.
- Hello, számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek? - mondom.
- Nem tudok bejelentkezni! - nyögi kétségbeesetten egy felhasználó.
- Mi is a login-neve, kérem? - kérdem tõle.
Megadja.
- Nem gond, mindjárt megnézem! Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Már meg is csináltam, akár már be is léphet!
- Jé, köszönöm!
- Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra!
"MI EZ???"- kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megõrült? Netán szerelmes? Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét napló fájlba irányítják. És ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom...
Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvetõ. De tudom, hogy a fõnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyûzeten. Ideje egy kis kávé fröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be.
- Hol van a nyomtatásom? - kérdi savanyúan. Biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bûnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, "Nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, login-juk megszüntetésével, valamint a VALÓDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével."
Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyûzeten, amik valahogy egymásra keveredtek.
- Hoppacsek... - mondom, rémülettel arcomon. Az arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt.
- Ne hidd, hogy ezzel megúsztad! - röffen rám, és elrobog.

Átkapcsolok a hálózati figyelõre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-jébõl. Aha! Egy kis feljegyzés arról, hogy engem felfüggesszenek épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összepiszkítja magát.
Késõbb, miközben a rendszer boot-ol, letörlöm azt a csúnya kis naplófájlt. Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a fõnök irodájában lévõ RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba...
Igazgató: Biztos benne? Rendszergazda: PERSZE!" I: Nem akarja meggondolni magát? R: SOHA! I: Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek... R: CSODÁLATOS!!!
Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva.
- Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon... - mondja, eltelve magától.
- Ó! - mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtõl - És hová megy?
- Nem Simon - vigyorogja az arcomba - TE fogsz elmenni!
- ELÕLÉPTETÉS! - kiáltok fel - Végre megírta azt a levelet a fõnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtõl?
- Nem...
- Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt...
- T... - kerekednek el a szemei.
Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdõkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, ...
>clicky clicky<
... a kártyája nem mûködik többé. Amatõrök...
A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az elõbb.
- Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helybõl.
- Egy pillanat, mindjárt megnézem!
>clicccky<
rm -r " ....

Kilencedik nap
Épp autózgatok befelé a munkahelyre, mikor megragadok e mögött a vén pacák mögött, a klasszikus Pokoli Lassú Sofõr mögött, akinek az autóján csak a huszasig van kikopva a kilométer óra, a sarkokon meg kettõvel fordul be. Kidudálom a lelkem is, de valószínûleg a hallókészüléke le van tekerve nullára, úgyhogy itt ragadtam mögötte.
Megjegyzem a rendszámát. Az igazat megvallva, már hatvanszor megjegyeztem az elmúlt negyed órában. Affene... affene... Azt hiszem megint bele kéne turkálnom a rendõrségi adatbázisba, és be kéne raknom az öreg kocsiját, mint frissen lopottat amit a városszéli fegyverkereskedõk vittek el. Beérek a melóba. Felcsapom a kifogás naptárt. "ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS AZ ÛRBELI SZEMÉT MIATT." Elég kellemes. Azt hiszem jó nap lesz ez a mai. Belépek a "ROHADÉK" loginra, (a segítségkérõ loginnév), és megnézem a postát. Három új levél. Az elsõ 117 soros, valószínûleg tiszta nyavalygás. A mindenit. Ezt utálom. Ahelyett, hogy elmondanák, hogy szükségük van egy kis helyre, leírják, hogy miként oldják meg a hülye feladataikat a tanáruknak, és hogy már tegnapra kellett volna, és már rég kész lenne, de a nagybácsikájuknak most szedték le a herpeszét, és túl sok vért vesztett, e miatt be kellett rohanni a kórházba... stb, stb. Letörlöm.
A második üzenetet az az emberke küldte, aki még nem tudja igazán kezelni a levelezést, ezért teljesen üreset küldött. Válaszolok rá, hogy: "Semmi gond, jövõ csütörtökre meglesz." Remélem fontos volt...
Az utolsó üzenetet meghagyom holnapra, elvégre a szombat egy unalmas nap, legyen egy kis munkám akkorra is.
Csöng a telefon. Pedig azt hittem, mára már ennyi elég. Kihangosítom, majd berakok egy pizzát a mikróba.
- Igen! - kiáltom.
- Valami gond van a boot diszkemmel. Nem tudok belépni a rendszerre.
- Magánál van a lemez?
- Persze!
Leugrom érte, majd berakom a pizza mellé öt percre, ULTRA-NUKE fokozatra. Hat perc múlva visszatelefonál.
- Még mindig nem mûködik, ráadásul kerreg amikor beteszem, még büdös is!
- Ó, A FRANCBA! Már megint az elektromágneses sugárzás, amit a szemét okoz az ûrben!
- Tényleg? Azt hiszem hallottam már errõl. - Ez nem normális!!!
- Hát igen, azt hiszem új lemezt kell vennie!
- Ó semmi gond, a régi már úgyis kezdett kopni. De azért köszönöm!
- Persze, nincs baj. És ne feledje, hogy futtassa rajta az FDISK-et, mikor sok adat van rajta, a vírusvédelem érdekében...
- Persze, meg fogom tenni! Köszönöm!
- Nincs mit - ez a munkám!
Az xcbzone nagyon lassan fut, ezért kiirtok egy csomó felesleges adatbázis-kezelõ processzt és visszatérek a játékhoz. Na így már sokkal jobb. Nem egyszerû az élet itt a fronton, mindig csak a meló, meg a szakadás... Leugrom a kávézóba egy kis kétórás uzsira - olyan kedvesek ott hozzám. Azóta legalábbis, mióta valahogy bejelentõdtek a köjál gépére... Fura.
Felkapok egy pár doboz kokát, valami sajtosat, aztán visszarobogok az irodámba, egyenesen át az elsõsökön, akik a számítástechnika alapjait tanulják. Végignézek az osztályon, és valami feldereng bennem. Itt egy elsõs osztály és egy árva tanár nincs velük. NEKEM ITT SEGÍTENEM KELL!! Megállok az osztály elõtt.
- Rendben, én vagyok a maguk helyettes demonstrátora és ma félre fogjuk tenni az elõzetes terveinket fél órára, hogy a REMARK, vagy ahogyan azt a számítógépes rövidítések világban ismerik, az "rm" funkcióról meséljek...
Tanárnak kellett volna mennem - mindig olyan jól megtalálom a helyem ezekkel a diákokkal.

Tizedik nap
Ma meghívtak egy órára, hogy vendégként tartsak elõadást a "Számítástechnika Alapvetõ Mûveletei"-rõl, ezért miután Sam, a szemetes kezeiben hagyom a géptermet, lemegyek.
Az óra megkezdõdik és rendben lemegy, majd a végén a diákok kapnak tíz percet arra, hogy kérdéseket tegyenek fel egy igazi operátornak. Magamhoz ragadom a tollam és papírom.
- Kérem, mielõtt ezt elkezdenénk, megkérnék mindenkit, felszólalás elõtt mondja meg a loginnevét, hogy minél jobban, hatásosabban tudjak a kérdéseikre válaszolni. Köszönöm!
Az óraadó hálásan rám néz. A személyes érintkezés valahogy mindig meghatja õket...
- Elsõ kérdés? Maga ott!
- Mit gondol a megosztott rendszereken lévõ felhasználók egyéni titoktartásáról?
- Mi is a login-neve?
- CMS1103
>Scratchy scritch<
- Számítógépes titkok... Hmmm. Ez tényleg fogós kérdés. Arra gondol, hogy nem szabadna elolvasni azokat a szexuális indíttatású leveleket, amiket az osztályfõnökével váltogatnak?
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAGGGGGGGH!
- Ah. Nos, Úgy tûnik barátunk távozott - biztosan rossz TÖKÉLETESEN VÉLETLENSZERÛ példát választottam. Maga ott?
- CMS1136. Arra lennék kívá...
- Ó igen, 1136 az egyetlen az egyetemrõl akinek jár a alt.sex.buggery.by.sailors.dressed.in.mums.clothing terület!
- Csakis, és kizárólag kutatási célból!
- Ebben biztos vagyok. Bár azért elég sok történetet mesél el, ahhoz képest, hogy kutat...
- NNGGGGGAAAAAAAAAAAAAAAGGGHGH!
- A következõt kérem!
Két perccel késõbb az elõadóterem üres.
Az a baj ezekkel a nyavalyás tanulókkal manapság, hogy nem akarnak tanulni. Visszamegyek a gépterembe, ahol Sam alszik. Azt hiszem a munkámra pályázik. Megjegyzem magamnak, hogy beleturkáljak a bérlistájába, és töröljem a biztosítási befizetéseit. Az ember soha nem lehet elég óvatos.
Visszarakom a telefont a helyére. A mai napon elõször. Ez a retek azonnal elkezd csörögni. Ebbõl elég ennyi, gyorsan átirányítom a 07-re, hogy ott folytassa. Ez majd megtanítja õket. HOPPÁ! Majdnem elfelejtettem a mai napra rendelt kifogást. "Statikus elektromosság a nylon alsónemû miatt". Nem jó, kikerülhetõ - bár egyes esetekben hajlamos lennék helyszíni kiszállásra. Á, nem éri meg a fáradságot!
Választok egy másikat. "STATIKUS ELEKTROMOSSÁG, MÛANYAG VONALZÓ MIATT." Na EBBEN aztán van kihívás! Visszakapcsolom a telefont, majd a szemetest a printer kimenete alá tolom. Még egy meló letudva.
A telefon felcsörren. Végre! Ez nagy fogás lesz...
- Helló?
- Szia, meg tudnád mondani, hogy miként kell helyesírás-ellenõrizni a dokumentumomat?
- Persze, csak írd be azt, hogy "spell", majd a fájl nevét!
- Köszönöm.
Hû, de nagyon kedves vagyok ma reggel. Persze, mivel tudom, hogy az általam írt spell inkább hibákat tesz be a szövegbe, ahelyett, hogy kivenné õket! Ilyesmit, hogy azt, hogy "kedves", "te dög"-re fordítja, meg ilyenek. Jó, mi?
A telefon csöng - már megint õ.
- Valami gond lehet az ellenõrzõ programmal!
- Ezt mibõl gondolod?
- Mert a fájlom tele van hibával!
- Szerintem pedig nem a program a hibás. PC-rõl vagy bejelentkezve?
- Igen, de...
- Kérlek, hagyd meg nekem a technikai diagnózist... Na, van mûanyag vonalzó a közelben?
- Umm - nyelés - igen...
- Na látod. Statikus elektromosság keletkezett a merevlemezeden, amit a vonalzód váltakozó elektrosztatikus mezeje gerjesztett - ugyanúgy, mint amikor a papírfecnik ráragadnak a vonalzóra, ha megdörzsölöd!
>BUTA MÓD BEKAPCS<
- Ó. És most mit kell tennem?
- Azt tudod ugye, hogy hogyan kell a papírt leszedned a vonalzóról, nem? Néhányszor odaütögeted az asztalhoz. Na, ugyanezt kell a PC-vel is tenni. Néhányszor, mondjuk hússzor, kb. 30 centirõl ejtsd az asztalra!
- Ó, Oké.
>crash< >crash< >crash<
- Um, a monitor elsötétült.
- Persze, azt kell tennie - csak így tovább. És ha végeztél, akkor ugyanezt tedd meg a képernyõvel is. Az elektromosság oda is felmászhatott a vezetékeken át.
>crash< >crash< >crash<
Leteszem. Felkelek, és lemegyek a külsõ laborba, hogy mézet tegyek a floppy meghajtókba, mikor egy Lee Harvey Oswald kinézetû ürge rohan oda hozzám, és lelõ. Az egyetlen hang, amit hallok, az az ex-rendszergazda vihogása...
Késõbb, a kórházban eszembe jut, hogy elfelejtettem megkérdezni a pacák loginnevét.
Majd minden elsötétül...

Tizenegyedik nap
Mikor a sötétség kitisztul és én kiérek az alagútból, feltûnt, hogy meg sem vagyok sérülve. Aztán mégiscsak. Lehetséges. Ezért még valaki megfi...
Meghaltam.
Persze egy igazi operátor ezt nem halálként könyveli el, hanem egy kiadós otthon töltött szabadságként.
Öt másodperccel késõbb megkapom azt a csekély 15KV-ot a tüdõcsúcsom környékére. (Ezek a kórházi fiúk aztán tudják, mi a buli!)
A POKOLI OPERÁTOR ÉLETBEN VAN!
Három héttel késõbb, mikor már le tudok ülni a fenekemre, visszatérek a konzolhoz. A pihenés jót tett nekem, egyszerûen "nagyszerûen" érzem magam. Bepótolom lemaradásomat a posták terén, majd értesítem a diákokat, hogy visszatértem, úgy, hogy egy jelzés nélküli karbantartási leállást hajtok végre azzal, hogy belerúgok a reset gombba. (Ezt igazán szeretik).
Felcsapom a mára rendelt kifogást. "Globális felmelegedés" IGEN IGEN IGEN!!
Micsoda fogadtatás!
Hónap vége van, amikor általában az automatikus, levélben figyelmeztetõ programok elkezdenek csipogni a gazdáiknak. E miatt visszaállítom a rendszeridõt négy nappal, hogy csend legyen, aztán lecserélem a printerben lévõ friss szalagot egy három évesre, amiben lyukak vannak. Végignézem a saját csigapostámat, és megnézem a Pokoli Operátorok havilapját, a "kill -9"-et, és végigolvasgatom a cikkeket. Van itt egy kis aranyos arról, hogy miként tegyük az OS/2-t lassúvá, unalmassá, de ez nekem tisztára úgy néz ki mint az OS/2 saját installációs utasításai... Na, de sebaj. Átlapozok a PokOp varázsló rovathoz, hogy leadták-e a cikkeimet. Mindegyik itt van! Még az is, amelyikben arról a C fordítóról írok, amelyik véletlenszerûen sorokat töröl a forráskódból.
A telefon csöng.
- A PC-m képernyõje elsötétült!!!
- A hálózati kábel... - mondom neki.
- Nem lehet, azt már megnéztem. Mikor bekapcsolom, nem csinál semmit!
- A hálózati kábel... - mondom neki.
- Nem, azt már leellenõriztem, és rendben van. De a billentyûzeten nem villannak fel a fények, meg máshol sem.
- A hálózati kábel... - mondom neki.
- Ó, most veszem észre a kábel nincs jól bedugva!
- A hálózati? - kérdem.
- Igen... bocsánat.
- Sebaj. Legalább rendesen mûködik?
- Igen, azt hiszem. És sajnálom, MAGÁNAK volt igaza végig!
- Persze, mostanában rengeteg ilyen hibával találkozunk, a globális felmelegedés miatt. Véletlenszerûen hõtágulást okoz ugyanis, és ez a szilárd halmazállapotú tárgyakban hõindukált mozgást eredményezhet.
Gondosan figyelek. Semmi. Más szóval: >BUTA MÓD BEKAPCS<
- Bár ezt véglegesen meg tudja javítani. - mondom neki.
- Igen, És hogyan?
- Egyszerûen csak sót kell kicsapni a fém érintkezõkön!
- Ó! - (A BUTA MÓD egyre keményebben érvényesül).
- Csak annyit kell tennie, hogy egy kis folyékony ásványi anyagot kell rá juttatnia. Van magánál oldott ásványi só ugye?
- Ó, nincsen.
- Oké, sebaj. Csak vegye be azt a kábelt a szájába, ami a PC-be megy és nyalogassa meg. De ne felejtse el megpucolni, hogy ne nyeljen szennyezõdést. És a monitort kapcsolja ki!
- Oké, csinálom!
>Fzzzt< >clunk!<
Hallom, ahogy a hallgató a földre esik. Kár beléjük a szabad kapacitás...

Tizenkettedik nap
Beérek a munkába, de egy kissé fáradt vagyok, ezért bedugok egy kis rezet a konnektorba, hogy levágjam a biztosítékot. A szoba sötétségbe borul, és végre, a helység csendes.
Ez tetszik nekem.
Melléteszem a telefont, és behúzom a függönyöket a megfigyelõ ablakon. Most már igazán sötét van. Nem lennék meglepve, hogyha valaki balesetet szenvedne.
Kiemelek néhány ál padlókockát, majd felhívom a szerelõket, hogy a kisgép megint leadta a kulcsot. Ezután kicserélem a biztosítékot egy pár szögre, és leföldelem a rendszert. Az embernek nem csak várnia kell az eseményekre ugyebár, hanem elébe is kell mennie...
Tizenöt perc múlva a mérnök megérkezik, és beleesik a lyukba. Visszarakom a padlót, épp mielõtt a rendszergazda megérkezik - egy új, kedves egyén -, aki azt mondja nekem, hogy figyeljek oda, még a végén valakinek baja esik a sötétben.
Bólintok, majd mondom neki, hogy igazán nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyit álljon a rendszer, és mi van akkor, hogyha csak felkapcsolom a biztosítékot, remélve, hogy nincs nagyobb gond. Miután felhívom a figyelmét a negatív publicitásunkra, megteszi rövid karrierjének utolsó döntését; azt mondja, csak csináljam nyugodtan. Késõbb, mikor a füst eloszlik, megnézem a kisgép füstölgõ romjait. Nem valami kellemes látvány...
- Furcsa, hogy a biztosíték beragadt - mondom az ürgének késõbb, mikor a csomagjait pakolgatja a szobájában. - Az esély csak egy a millióhoz volt! Kár, hogy valaki látta az egészet és feladta levélben a világnak. Még szerencséje lesz, ha egyáltalán autó-számítógépekkel engedik majd dolgozni.
Visszamegyek a gépterembe, és visszakapcsolom a többi biztosítékot, hogy életre keljen az egész, majd nekiállok törölgetni a felhasználók levelei között. Kiszúrok magamnak egy szexuális jellegû levelet, amit az egyik kollégista lány írt a férfi úszócsapat egyik tagjának. Azt hiszem ez jó lesz. A feladó nevét átjavítom a dékánéra majd átmásolom a /etc/nologin névre, aztán a boot logint megváltoztatom "Winker"-re és a jelszavát "lsdfjhsdf"-re,, ezután felhívom a nagyfõnököt, hogy rendszerbetörésre gyanakszom. Legalább egy pár órába bele fog telni, míg helyretesszük, ez idõ alatt a népek meg csak azt a levelet fogják olvasgatni...
Mikor hallom a lövést a dékán irodája felõl, rájövök, hogy õ már elolvasta. A hívásokat átigazítom a rendszergazda irodájába. Biztos fog örülni annak a sok telefonnak ezekben a szomorú idõkben.
Még egy lövést hallok, és rá kell jönnöm, hogy õ ma már nem fog több hívást fogadni.
Visszairányítom a hívásokat, és megnézem a mai kifogást. "GYENGE ÁRAMELLÁTÁS". Túl nyilvánvaló. "STATIKUS ÁRAM". Még mindig egy kicsit túl gagyi, de nem akarok kifogyni a kártyákból még az év vége elõtt, ezért jó lesz. A telefon szinte abban a pillanatban csörög, mikor beteszem a Top Gun-t a videóba. Leállítom a képet, és kihangosítom a telefont.
- Azt hiszem roszz floppylemezt vásároltam...
- Igen? - Kíváncsi vagyok, hogy mióta lettem vásárlói tanácsadó szolgálat.
- Itt van ez a lemez és nem tudom megformattálni. A dobozból az összes többit igen, de ezt nem. E miatt gondolom, hogy hibás.
- Igen? De akkor miért engem hív? - kérdem tõle.
- Hát, a dobozra az van írva, hogy garanciális. Hol kaphatok cserét?
Aha! Persze.
- Na lássuk csak. Biztos, hogy a lemez a rossz, nem pedig csak a statikus elektromosság okoz problémát?
- Hogyan???
- Statikus elektromosság. Tudja, az, ami magáról szokott átpattanni a gépre.
- Pedig le vagyok földelve a csuklómnál!
Cirka mostanra rájöttem, hogy valami szakbarbárral akadtam össze. A csuklószalag nem igazán divat errefelé a városban...
- Persze, persze, de egy átlagos csuklószalag csak egy 1 megás ellenállás, ez pedig egy igazán rossz föld. Amire magának szüksége van az egy direkt földelés. Csak markoljon rá valami fém tárgyra, ami a közelében van!
- A fém íróasztalom jó?
- Kiváló! No mármost, van magánál valami gemkapocs, hogy levezesse az áramot?
- Egy pillanat, igen!
- Oké, a másik kezével nyúljon be a kapoccsal a ventillátoron keresztül és érintse meg a vastag piros drót végén a csatlakozást.
- Azt, amelyik a táphoz kapcsolódik?
- Igen, ez az...
- Hé, ez nem a >kzzzzt!< >clunk<
Még egy hívás, amit a pokoli operátor sikerrel megoldott...

Tizenharmadik nap
Nagyon el vagyok foglalva az új login scriptemmel. Már majdnem bolondbiztos. Mondjuk mi lenne, ha így indulna be: "Az IGEN azt jelenti, hogy NEM, a NEM azt, hogy IGEN. Töröljek mindent? [I]?" Kezdek igazán aggódni azok miatt a fura login betörések miatt... bár a rendszergazda nem annyira. Õt úgy tûnik inkább azok a rejtélyes számítógépes halálesetek foglalkoztatják mostanság. Fura dolog ez az élet.
Kiválasztom a kifogásomat mára. "DOPPLER EFFEKTUS". Elég tudományosan hangzik - természetesen egy kis rásegítéssel. A telefon, létezésem egyetlen kínja, megszólal.
- Igen, gépterem! - mondom, segítõkésznek mutatkozva.
- A szerelõvel beszélek? - kérdi a hívó.
Fura, hogy mennyi a süket ember manapság. Mi a szösz, tisztára unalmasak!
- Igen, vele. - hazudom (Még Nixon is ráfázott volna velem...)
- Valami baj van a floppy meghajtómmal. Úgy tûnik nem mindig tud olvasni.
- Hmmm, milyen idõs is a meghajtó?
- Hát, kb. egy éves...
- És néha hibázik, de néha meg mûködik, de egyre többet hibázik?
- IGEN!
- Igeen, ez bizony a magnetikus doppler effektus.
- Pedig én azt hittem, hogy ez csak a fénnyel és a hanggal történik...
>SZENNYES MÓD BEKAPCS<
- Igen, de kiderült, hogy a forgó felületeken, mint a lemezeken is, a részecskék magnetikus elrendezõdése állandóan változik, különösen, mikor a fej enyhén bemágnesezõdik.
- Daah, Ó!
- Tehát, annyit kell csak tennie, hogy lemágnesezi a fejet. Van fejlemágnesezõ hurokja?
- Ó, nem, sajnos nincs.
- Oké, akkor a bonyolultabb módszer kell. Megvannak a programjának az eredeti lemezei?
- Igen!
- Oké, akkor dugja be õket egyenként a meghajtóba, és formattálja meg õket.
- MICSODA!?!?!?
- Ne aggódjon, nem fog mûködni - emlékszik, hogy rossz, nem? Csak annyi fog történni, hogy a lemezek szûz mágneses mezeje visszaállítja a fej mágnesességét, mert azokat nem a rossz meghajtó doppler effektusos feje írta fel."
- Ó, nagyszerû!
- Tehát, mikor íráshibát ír ki, akkor csak folytassa. Ezt tegye meg az összes eredeti lemezzel, aztán, hogy biztos legyen a hatás, még egy tisztítólemezt is rakjon be, ami majd felszedi a lehullott mágneses részecskéket.
- Ó, köszönöm!
- Ne köszönje meg - EZ A MUNKÁM!
Lerakom a telefont, ami egybõl csöng is. A nagyfõnök.
- Simon, feljönnél az irodámba egy kávéra?
>RIADÓ!<
Amilyen gyorsan csak tudom, megnyomom a pánikgombot a LAN-Analizálón, hogy precíz legyek a "Generálj 90%-os forgalmat" gombot.
- Persze, persze, most menjek, vagy ké...
A másik telefon felcsöng. Kihangosítom.
- Igen, gépterem, Simon vagyok. Mit segíthetek?
- A HÁLÓZAT MEGHALT, A GÉPEINK ÖSSZERONGYOLTÁK MAGUKAT! - a kihangosított hang beleüvölt a másik kagylóba. Szuper...
- Értem - mondom nyugodtan. - Igen, a monitoromon látszik az eset. Valószínûleg egy rossz kábel a hibás, mindjárt megnézem! Kérem tartsa a vonalat!
Megnyomom a "felmentést kaptam" gombot (AKA "Forgalom Állj") az analizálón, és a felhasználó szinte azonnal felordít: "Kiváló, már mûködik! Köszönöm!"
- Rendben, szóra sem érdemes. Viszont hallásra!
A nagyfõnök mindent hallott, ezért azt hiszem ez a kis kiruccanás nem is lesz annyira rossz. Meg is mondom neki, hogy azonnal ott leszek, miután a hálót biztosítom. Miközben megyek felfelé, kitalálok egy új szlogent, ami boldoggá fogja tenni a vezetést. Komplett Betörõ Kizárás. Jobban hangzik, mint az, hogy kihúzom a dugót. Ugyanúgy, ahogy a Fõ Reset Kapcsoló is jobban hangzik, mint egy egyszerû kikapcs gomb.
Odaérek az irodához, ahol a személyisek fõnöke is ott van. O-Ó...
- Simon! Mit szólna, ha maga lenne a rendszer-adminisztrátorunk?
?!!!
- Nem is tudom... Szeretem, hogyha a dolgok a kezemben...
- Extra tíz rongy havonta, plusz egy Ford...
- Transit?
- Rendben.
- Oké, benne vagyok.
....
És itt véget ér a történet, ahogy a tizedik napon kellett volna, mert Simon a pokoli operátor elutazott Angliába egy kis továbbképzésre.
Ám ekkor hirtelen megjelent õ, egy hordozható lemágnesezõ egységgel kezében...
- Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást...
- Hogy micsoda? - Nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit.
- Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak.
Ez nem normális. Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfõ délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába.
- Mi is a login-neve?
Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerõs clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet...
- Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem?
- Igen!
- Tudja mit? Megduplázom! - mondom kedves, megnyugtató hangon.
- Nagyszerû! - motyogja.
- Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett!
- MI??? - sikolt fel - TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZÉL?!?!?!?
- Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami "tényleg" perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk elõtt - tudja, azok elõtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelõzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzõk és a szerelõk közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bûnös...
Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink elõtt... ...mint... - utánanézek a zsarolásra szánt füzetecskémben - ...mint amikor valaki nõi fehérnemûkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen nézõ számára) a "Mary Poppins" egyik fõszerepének tûnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem.
Hallom, ahogy sípolva levegõt vesz - és õ is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége.
- Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, fõleg, ha az elõléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bûvöskocka fejûekrõl. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye...
- Persze, természetesen... - mondja, önbizalmának utolsó leheletével.
- Akkor viszhall mostanra! - kiáltom vidáman - De mielõtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági Egyletének számlájára, legyen szíves. Igen hálás lennék - sõt, talán még a lemágnesezõ egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok, ... Mary...
Valami irdatlan mennyiségû ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám esõ felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek. Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/93), majd odadobom a fõnöke postájához... Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat.
A nap következõ hívása a Felhasználók Szövetségétõl jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük. Néhány embernek semmi sem jó. No mindegy. Hogy levakarjam õket a hátamról, meghívom õket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan elõkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztetõ berregõt, hogy elbolondítsam ezeket az agyatlan kreténeket... Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, figyelmeztetéseket állítok le, mikor az egyik savanyúarcú floppy-zsoké elszúrja az egészet.
- Tudja, ezek a csengõk, és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az idõben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerûen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzõt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!!
A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okos tojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós...
- Igen, ez így igaz - ismerem el szégyenkezve - ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben...
Bekapják a csalit. Amint úgy tûnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák.
- MIÉRT, MI VAN A GÉPTEREMBEN??!?!?! - kiáltanak fel, rágódva a husin.
- Nos, - mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon - azt hiszem, legjobb, ha megnézik...
......... ... ..
Késõbb, még aznap, segítek a rendõröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket.
- Ez rémületes! - mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel. - Egyszerûen félelmetes!
- Igen, igen - mondja a rendõr egy kicsit idegesen. - Menjünk csak ezen az egészen végig még egyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta õket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor õk valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést?
- Igen, igen, hát nem rémítõ?
- És bár van egy harminc másodperces figyelmeztetõ periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig...
- Igen micsoda tragédia.
- Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos!
- Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni!
- Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva... - Valószínûleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg E-mail-bõl, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelõ sem tudta megmondani, hogy micsoda.
- Ráadásul valaki odakintrõl az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját...
- PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket!
- És ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész?"
- Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntõl, de azt hiszem az arca nagyon ismerõs nekem valahonnan. Járt már errefelé valamelyik vécében, ugye?
- Hááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - fõleg öngyilkosságok miatt!
- Á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel?
Hohó! Javulnak a dolgok!

Második nap
- Ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet!
Az elõléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. Általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír.
- Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözõben történt.
- Igen - suttogom - tragikus.
- Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülrõl töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyû eset, ami a lifttel és a jelentkezõkkel történt, meghiusítja ezt a lehetõséget...
- Rémítõ - húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezõk iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestõl, mindenestõl. Baleset volt, remélem értik.
- Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendõrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tûzben.
Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük.
- Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak...
- Nos... - mondja az elnök, kétségbeesve nézegetve segítségért - ...igen.
- Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelõsség miatt, valamint még egy pár tizesre a költözködéshez.
- DE HISZEN CSAK KÉT IRODÁNYIRA VAN ONNAN!
- Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bõrfotel meg fog felelni. Ó, és ne felejtsék el a kávéfõzõt!
Felkelek a székrõl.
- Nos, egyenlõre csak ez jut eszembe, majd késõbb még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni!
Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással.
Cseng a telefon.
- Nem tudom elmenteni a munkámat! - sírja egy hang.
- Talán jobban kéne próbálnia!
- De a rendszer nem enged. Nem tudja megállítani a rendszerleállítást?
- Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja?
- Um... - szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - ... uh...
Lerakom. Nagyon határozatlan volt.
Mostanáig a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerûen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerûen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa. Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e-heti "Külsõ Behatoló" lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat. Kitaláltam egy új mókát. Elõkaparom a telefonszerelõk kézibeszélõjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe. Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerõ egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élõ csirkékrõl van szó. A lehetõségek végtelenek.
Egy felhasználó telefonál.
- Ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam? - kérdi.
- Sajnálom - mondom ezredszerre - A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren, e miatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit. - Ami butaság, mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztõk fogadni merek nem számoltak!
- Ó, oké! Meg tudná változtatni "homok"-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam.
- Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági elõírásainkkal!
- Ó, akkor tudna nekem új jelszót adni?
- Persze. Mit szólna mondjuk a "homok"-hoz?
- Hogyan? ... Ja, oké, ez megfelel!
Lerakom. Õ is. Tíz perc múlva megint telefonál.
- Megváltoztatta már a jelszavamat?
- Megváltoztatni??? - kérdem - Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról!
- De... Ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni "homok"-ra, kérem?
- Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági elõírások ezt nem teszik lehetõvé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van?
- Hát, igen...
- És ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye?
- Uhh, igen, azt hiszem.
- Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye?
- Igen, azt hiszem igaza van.
- Persze, hogy igazam van. Én vagyok az operátor. És nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek...
- Uhh...
Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek.
- Namármost - mondom megszakítva kínlódását - mindjárt megváltoztatom azt a jelszót!
- Köszönöm.
- Semmi gond. Visszhall...
- D...
>click<
Visszatelefonál.
- Nem mondta meg nekem a jelszavam!
- Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem?
- Na igen, de...
- Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall!
Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek "DOLGOZNIA" kell rajta.

Tizenhárom + kettõ + x. nap
Visszatértem Angliából, és újra a régi birodalmamban járok, hogy rendszergazdaként dolgozzak. Ezzel a poszttal sajna az jár, hogy reggel kilenctõl este ötig kell dolgoznom. Elég fura. De egyáltalán nem tetszik. Lemegyek a gépterembe, hogy megnézzem kedvenc gépeimet, de mivel már nem én vagyok az operátor, nincs belépési engedélyem. Fel is hívom a jelenlegi viperátort.
Felveszi. Rossz jel.
- Bejuthatnék a gépterembe? - kérdem, tisztelettudóan.
- Hááát... - habozik - ...mit akar tenni?
Határozatlan. Egyre rosszabb. Egyenesen ki kellett volna vágnia a farbát, hogy az a nap, mikor egy felhasználó be fog jutni az Õ géptermébe, az az a nap lesz, amikor õt dobozba teszik és felszáll a nagy Égi Gépterembe, hogy találkozzon a Legfõbb Operátorral.
- Csak szeretnék egy pillantást vetni a gépeimre.
- Um, Hát nem szoktunk senkit beengedni ide, hacsak nem vészhelyzetben! - nyögdécseli.
Medve anyám! Mintha bocsánatot akarna kérni! Nem bírom tovább, ezért gyorsan elmenekülök. Bocsánatkérõen utánam szól és ez felfordítja a gyomrom. Látom, hogy elpocsékolnak valamit, amit évek gondos munkájával építettem fel. Esztelen pusztítás folyik a szemem elõtt!
Nem hagyhatom, hogy így legyen vége. Valamit tennem kell! Visszatérek a szobámba és magamhoz ragadom a borítékot, amit nyugdíjazásom boldog napjaira tettem félre. Átfésülöm azt a néhány papírt, fotót, diktafon szalagot, míg meg nem találom amit keresek. A fénykép egy kicsit fakó, egy kicsit homályos, de az alakok még mindig felismerhetõk rajta.
- Igen? - a Nagy Fõnök maga veszi fel a kagylót.
- Jó napot, Simon vagyok a gépterem mellõl. Azt hiszem van valami nálam, ami a magáé.
- MICSODA?!?!?
- Egy fénykép. Egy a huszonnégybõl.
- MIRÕL BESZÉL? ELFOGLALT EMBER VAGYOK - NE PAZAROLJA AZ IDÕMET, JÓ?!
- Nos, ez egy fotó, amin néhány nõnemû barátjával látható, amint éppen mintha valami fura dolgot mûvelnének!
- Ó, tényleg,