-F�zol? Lassan be kellene menn�nk.

-Ne m�g! Most majdnem olyan, mint r�g!

A fi� elkomolyodott, tompa puszit lehelt a l�ny homlok�ra.

-J�l van, Kicsim, ahogy szeretn�d.

M�ly csend �lt le k�z�j�k. Tal�n mindketten ugyanarra gondoltak. Ugyanarra a szombat �jszak�ra.

Lassan lek�sz�nt a Nap az �gr�l, s�t�tbe borult a t�j.

Felemelkedtek a f�r�l. Az �lel� kar tov�bbra is oltalmaz�n hajlott a l�ny v�ll�ra.

-Gyere, vigy�zz, �vatosan l�pj!

A l�ny beleb�jt az �lel�sbe, engedelmesen l�pkedett. �vatosan, vigy�zva.

A t�parti kis h�z az � igazi birodalmuk, mindig ide h�z�dtak el a vil�g el�l. A fi� meggy�jtotta a kopott kis petr�leuml�mp�t, azt�n leh�zta az �gyr�l a kock�s pl�det �s a l�ny k�r� csavarta.

-J� �gy?

-Igen. Na, ne f�lts m�r annyira, nem fagyok meg! – h�zta mosolyra a sz�j�t.

„Istenem, milyen gy�ny�r�!” – gondolta a fi�.

Le�ltek a hever�re, �sszegub�zva, egym�sba fon�dva.

-Odakinn…odakinn azt mondtad…hogy majdnem olyan, mint r�g…mint azel�tt.

-Igen. Az jutott eszembe, mikor m�g minden h�tv�g�n kij�rtunk ide. �lt�nk a t�parton, nagyokat h�ly�skedt�nk. Eml�kszel, mindig felvett�l a h�tadra, mint egy liszteszs�kot, �gy hozt�l be ide, azt�n v�gigdobt�l az �gyon. – hangosan felnevetett.

-H�t hogyne eml�kezn�k. Azt�n az eg�rke kir�gta a zs�kot.

-Igen… - kacagott fel a l�ny – a sz�ddal vetted le r�lam a ruh�imat! Nagyon �gyes volt�l, be kell vallanom! Milyen sz�p volt! Olyan j� azokra az id�kre visszagondolni! – egy k�nnycsepp csordult v�gig az arc�n. Gyorsan beletemetkezett a takar�ba, nehogy a fi� �szrevegye.

-Huh, na vegy�k ezt le most m�r, kezd melegem lenni. – b�jt ki a vastag pl�db�l. Ahogy a h�ta m�g� tolta, melleinek k�rvonala sz�pen kirajzol�dott a bl�z�n. A fi� nem tudta nem �szrevenni. Pillant�sa s�v�ran r�tapadt. „Nem, nem m�g….m�g nem merem!”

V�gigd�ltek a hever�n. �ssze�lelk�zve fek�dtek. A l�ny odad�rg�lte orr�t a fi� mellkas�hoz. J� m�lyen besz�vta test�nek finom illat�t. Keze felfedez��tra indult. Megtal�lta az arc�t. V�gigh�zta ujjait a hal�nt�k�n, az �lla vonal�n.

-Nem borotv�lkozt�l – nevetett.

-Csak k�t napos – v�dekezett a fi�.

-K�t napos dr�tkefe.

Simogat� keze tov�bb v�ndorolt. Belet�rt a haj�ba, a tark�j�t cir�gatta, majd megpihent a mellkas�n.

A fi� v�gyakozva s�hajtott fel. Minden porcik�ja k�v�nta a l�nyt, de f�lt, hogy nincs m�g itt az ideje, hogy tal�n nem is illik, hogy visszautas�tj�k…

Rossz eml�kek kavarogtak az agy�ban. Megint arra gondolt. �jra �s �jra!

H�rom h�napja t�rt�nt a baleset. Itt voltak a kis kunyh�jukban. Boldogan, �nfeledten, mint mindig. Sokat nevettek, hosszasan szerelmeskedtek, a j�v�j�ket tervezgett�k. K�s�re j�rt m�r, indulniuk kellett. Az �t forgalmas volt. Szombat �jszaka l�v�n a bulikb�l �sz n�lk�l cik�ztak hazafel� az aut�k.

Egy kocsi a semmib�l, f�kcsikorg�s, csattan�s, majd neh�z, s�t�t csend. � meg�szta egy t�r�ssel. De Denisa….! A szembej�v� aut� f�nysz�r�ja �s sof�rj�nek riadt tekintete volt a legutols� k�p, amire a j�v�ben eml�kezhet. �r�kre megvakult. „Er�s �t�s �rte a l�t�k�zpontot” – hallja m�g most is az orvos szavait – „De rosszabbul is v�gz�dhetett volna. �r�ljenek, hogy �letben maradtak!” „Rosszabbul? Tal�n nem el�g rossz ez is?! Ez a csod�latos, �letvid�m, fiatal l�ny. Aki soha t�bb� nem l�thatja a lemen� Napot, amiben annyira szeretett gy�ny�rk�dni. Nem l�thatja a vir�gokat, az embereket, a t�rgyakat, a gyermekei mosoly�t…. Milyen �let ez?!”

Az�ta nem j�rtak itt. Nyomaszt�ak voltak az eml�kek. Az�ta nem is �rintett�k egym�st – szerelmesen.

A fi� felk�ny�k�lt, tekintete elid�z�tt a l�nyon. Kedves, mosolyg�s arc, sz�pen �velt szem�ld�k, fitos orr, v�kony, pajkos ajkak. Ez volt �. A „Kicsi Kincs”, ahogy mindig sz�l�totta. Most olyan mintha �t n�zn�, de tekintete �res, a pillant�sa a semmibe v�sz.

Gomb�c nyomult a tork�ba.

Ujjaival kisim�tott egy k�sza s�t�t tincset a l�ny homlok�b�l. Gyeng�den meg�rintette ajkait, arc�t cir�gatta.

-Olyan sz�p vagy!

V�gigsim�totta a v�ll�t, leh�zva r�la a v�kony kis bl�zt. Sz�tpattant a k�t fels� gomb. „Tal�n nem szabadna.”- v�v�dott mag�ban.

A fedetlen g�mb�ly� v�ll l�tv�nya hihetetlen �rz�seket v�ltott ki bel�le. Legsz�vesebben felki�ltott volna, s�rva – �rj�ngve ord�totta volna vil�gg� f�jdalm�t, ami h�rom h�napja marta a sz�v�t, test�t, minden�t. „Mi�rt kellett ennek �gy t�rt�nnie? Ki a hib�s minden�rt? Mi lesz ezut�n? Lehet �gy �lni??” T�pte, k�nozta a b�ntudat, a kil�t�stalans�g, a v�gy… mind egyszerre! �lelni akarta, �rezni, szor�tani, soha el nem engedni, �gy, mint azel�tt. „De lehet-e b�rmit is �gy, mint azel�tt?”

-Mi�rt vagy csendben? – k�rdezte a l�ny.

-Csak n�zlek. �s k�v�nlak – mondta ki v�ratlanul.

Denisa finom, meleg kis keze a fi� arc�t kereste. Mikor megtal�lta, ujjait a tark�j�ra kulcsolta, belet�rt a haj�ba �s k�zelebb h�zta mag�hoz. Hossz�, lass� cs�kban forrt �ssze az ajkuk. Mindketten beleborzongtak az �rz�sbe.

-Nick, k�rlek, oltsd el a l�mp�t! - s�gta a fi� f�l�be alig hallhat�an.

-Mi�rt?

-Azt szeretn�m, ha s�t�t lenne a szob�ban.

A fi� kib�jt az �lel�sb�l, engedelmesen a petr�leuml�mp�hoz l�pett. A f�ny kialudt, vastag s�t�ts�g ereszkedett a szob�ra.

„S�t�t van. Minden rendben, csak s�t�t van” – ringatta mag�t ill�zi�ba a l�ny. Ajkait beharapva pr�b�lta visszatartani k�nnyeit.

Hosszasan simogatt�k egym�st. Sz�p lassan leker�ltek a ruhadarabok, l�gy cs�kokat leheltek a mez�telen, puha b�rre.

Denisa szorosan odab�jt kedves�hez. Minden porcik�j�val �rezni akarta. Mellei odasimultak a fi� er�s mellkas�hoz, l�b�t �sszekulcsolta l�bai f�l�tt, tenyer�vel h�t�t, karj�t simogatta. Csod�latos �rz�s volt b�r�n �rezni test�nek meleg�t, szagolni illat�t, �rezni cs�kj�nak �z�t. Minden apr� r�szletre er�sen koncentr�lt, minden pillanatot, minden �rz�st ki akart �lvezni.

A k�t test lassan �sszeforrt. �vatosan, mintha csak el�sz�r tenn�k. A fi� tenyer�re t�maszkodva kicsit megemelkedett, gyeng�d, ringat�z� mozg�sba kezdett.

Ahogy haladtak a gy�ny�r �tj�n, �gy er�s�dtek a mozdulatok. Test�k�n verejt�k gy�ngy�z�tt, fokoz�dott a sz�vver�s, gyorsult a ritmus, s�hajok, ny�g�sek hallottak, a v�gy, a m�mor, a k�n, a f�jdalom l�ktetett minden mozdulatban.

Ahogy sz�t�radt benn�k a k�j, �gy oszlott semmiv� a val�s�g. Csak lebegtek a gy�ny�rben �szva, felszabadulva, b�dultan, k�b�n hossz�-hossz� percekig. Azt�n megpihentek egym�shoz b�jva.

-Szeretlek! – s�gta a fi�.

-�gy is?

-Te buta! Mindenhogy! Tudod, te vagy az �n Kicsi Kincsem! Soha el nem eresztlek!– �s szorosan mag�hoz h�zta.

K�nnycseppek csordultak v�gig a l�ny arc�n. Maga sem tudta biztosan, a szomor�s�g, vagy a boldogs�g k�nnyei-e ezek…