Március 27-én, Thália templomának nagy ünnepén a világ minden színházában, mielőtt felmegy a függöny, felolvassák a Nemzetközi Színházi Intézet üzenetét. Az üzenetben, amelyet a szakma egy-egy kimagasló egyénisége fogalmaz meg (minden évben más és más földrajzi régió neves rendezője, színművésze, a szakma esztétája), általában a szerzőnek a színházról alkotott víziója kap nyomatékot a színház feladatának, szerepének, megújhodásának a szükségességét hangsúlyozva, természetesen az adott kor (ezúttal a XXI. század elejét célozva meg) szellemiségének, elvárásainak a függvényében.

Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának negyedik felvonásában hangzik el Jacques szállóigévé vált híres monológja: ,,Színház az egész világ''! Ezen a rendhagyó napon, ezen a bensőséges, igaz ünnepen ez a szállóige jut eszembe, természetesen nem a nagy drámaíró értelmezésében. Úgy érzem, hogy március 27-én a világ figyelme a színház felé fordul, hogy az emberek, a nézők vagy a szakma ismert és kevésbé ismert elkötelezettjei őszinte ragaszkodással tisztelegnek Thália temploma előtt. S így aztán ezen a napon valóban elmondhatjuk, hogy: ,,Színház az egész világ''!

Elemezgetve azt az üzenetet, amit évről évre ezen a napon olvasnak fel, gyakran hiányérzetem támad. Véleményem szerint ugyanis a szakma nagyjainak a színház jelenére és jövőjére is vonatkozó víziói nemigen foglalkoznak a színésszel, Thália templomának hűséges szolgájával. Valahogy megfeledkeznek róluk. Pedig hát az ő alkotó munkájuk nélkül a színház megújhodását célzó elképzelések, legyenek azok bármennyire szépek is, nem valósulhatnak meg.

Nem azokra a színészekre gondolok, akik csak a színházi kiskapunál és a kávéházi asztal mellett nagyok, vagy azok igyekeznek lenni, hanem mindenekelőtt azokra, akik az igazi művészemberek erejének, ismérveinek birtokában szólnak hozzánk onnan, a világot jelentő deszkáról, és megajándékoznak bennünket a katarzis felemelő élményével.

Úgy gondolom, hogy a színházi világnapon több figyelmet kellene szentelnünk azoknak, akik a színházcsinálók nem éppen könnyű munkáját választották, főként azoknak, akik itt, a kisebbségbe kényszerített kis közösségben végzik missziójukat. Persze, színészeinknek a figyelemre, a megbecsülésre nemcsak az ilyen rendhagyó ünnepeken van szükségük.

Színházi világnap! A kontinensek közös, nagy ünnepe. Ilyenkor, ugye, rendhagyó módon a színház felé fordulunk, előtte tisztelgünk. S reménykedünk, hogy a színházba járás múltbéli kultusza március 27-én újra ránk köszön, legalábbis reméljük, hogy ránk köszön, és ezzel talán a közönség színház iránti elkötelezettségének biztató jövőképét is előrevetíti.