: Helyszínelők - Sötét Halál

PÉNTEK

Wendac alagút, bűnügyi helyszín

Nem volt valami forgalmas út, ezért nem is keseregtek sokan, hogy éppen nem mehetnek arra. Az úton egy ideig persze mehettek, de le kellett térniük még az alagút előtt. Csak néhány kocsi állt a bejáratnál, amit már szalagok és útlezáró akadályok szegélyeztek. Odabenn lámpák fényei cikáztak, legalább tíz, tizenkettőé. A helyszínelő szakemberek megjelentével két újabb fényforrás csatlakozott, és közeledett a többihez, az alagút közepe felé.
- Te jó ég. Itt nincs villany? – kérdezte Alex, a rövid, fekete hajú a mellette haladó zseblámpa tulajdonosát.
- Azt mondták: várni kell, amíg megcsinálják. Már dolgoznak rajta. – felelt Jane, a hosszú barna.
- Remek. Nem lesz könnyű dolgunk.
- Vigyázz, hova lépsz.

Az apró törmelékek hangja Alex cipője alatt figyelmeztette őket, hogy megérkeztek a kocsikhoz. Egyébként meg a visszhang a benti nyüzsgést erősen felnyomta, és nehéz volt az apróbb zajokat elcsípni. A hátsó egy piros Opel, az elején eléggé megtörve. Elöl pedig…
- Egy rendőrautó?
- Akkor ez volt a meglepetés.
- A jelek szerint az Opel belehajtott a rendőrautóba. A kocsit ért sérüléseket tekintve… úgy: 80-al mehetett, a sebességhatár itt: 60. – állapította meg Jane.
- Te még sosem lépted át a sebességhatárt?
Jane pillanatnyi gúnyos vigyorral az arcán társa felé fordult, majd előrébb lépett a szolgálati autóhoz, és benézett. A rendőr, a volán mögött, eldőlve az anyósülésre, a szélvédő kitört, véres.
- A rendőr meghalt.
- Igen, de aki ezt a kocsit vezette, nincs itt.
- Azért, mert kisebb sérülésekkel kórházba vitték. Nincs semmi komoly baja, egyelőre. – lépett oda az egyik zsaru.

- Ismerte az áldozatot személyesen is? – kérdezte Alex.
- Nem, de maguknak biztosan nem kell mondanom, hogy ez egy nagy csapat. Inkább egy család. Egyébként: Daniel Stobbs volt a neve. A Társát ismertem jól: Nick Manner-t. És ha kiderül, hogy ez a nyavalyás hülyegyerek részeg volt, vagy valami más, ami bizonyítja a bűnösségét, akkor nem ússza meg, garantálom.
- Hm. Hát mi is azért vagyunk itt, hogy segítsünk, és megtudjuk: mi történt. De amíg nincs rendes kivilágítás, nem láthatunk neki az apróbb nyomoknak.
- Ja. Igen. Már dolgoznak rajta, de megsürgetem őket, ha akarják.
- Igen, az jó lenne. És addig is meg tudná mondani, melyik kórházba vitték az Opel vezetőjét? És mi a neve? – érdeklődött Alex.
- Persze. A kis tetvet: Brian Cosler-nek hívják, és… St. Mitchell kórházba szállították, innen nem messze, Chicago-ban.
A rendőr továbbment, Alex és Jane pedig az alagút vége felé közeledtek. A világítást még beletelhet, amíg megcsinálják, a fiúk pedig remélhetőleg úgysem nyúlnak semmihez. Egy gyors látogatás a kórházban, és egy kicsit talán máris világosabb lesz minden.

St. Mitchell kórház

A Kórteremben rajta kívül még egy öregember volt, aki mélyen aludt. Brian az ágyban feküdt, és gondolkozott. Amikor meglátta a két alakot az ágya mellett, kicsit megijedt, és összerándult.
- Brian Cosler?
- I-igen.
- Alex Burton vagyok, a társam: Jane Fleer. A bűnügyi helyszínelőktől jöttünk, és csak szeretnénk feltenni néhány kérdést.
- Hát persze. Apám is itt van? Megjött már?
- Nem, az apjával… még nem találkoztunk.
- De hát nem tökmindegy? Úgyis végem van. Nekem annyi.
- Kérem, mondja el: mi történt. – szólt Jane.

- Este buli lesz: mondták a haverok. Menjek én is. Hát, ja. De a fater nem adta oda a kocsit. Én meg, gondoltam úgysem veszi észre, elviszem délután, és másnap reggel visszahozom, Sokat dolgozik, nem nézi a kilométerórát, és a benzint is utánpótolhatom. Szóval elvittem.
- Ez mikor volt? – vágott közbe Alex.
- Öm… Délután, öt óra tájt lehetett. Na igen. És kb.: rá tíz, tizenöt perccel elértem ahhoz az alagúthoz. De nem ittam semmit. Mindenki ezzel nyaggat. Vittem piát a buliba, igaz, egy üveg vodkát, de nem ittam belőle.

- Mi történt az alagútban? – kérdezte Jane.
- Mondom. Szóval behajtottam, tök sötét volt, és akkor hírtelen nekiütköztem valaminek. Azt hittem: ott helyben összeszarom magam. Az övem én hülye: nem csatoltam be, de nem lett komoly bajom. Azt mondják. Aztán kitámolyogtam. Megláttam, hogy egy rendőrautóba mentem bele. Már csak az egyik lámpám égett, és alig lehetett kivenni bármit is, de ezt jól láttam, a kocsi előrébb gurult a falhoz. Én meg totál megijedtem. Kiabáltam. Hahó! Jól van?! Úristen, Jól van?! De semmi válasz nem jött. Így hát elindultam kifelé, és kint hívtam segítséget. Bent nem volt térerő.
- Tudjuk, hogy egy ilyen baleset nagy sokkhatással jár, de nem kellett volna valamilyen jelzést hagyni másoknak, hogy ők nehogy belehajtsanak a két autóba?
- Én… nem tudtam mit kitalálni, és nem is voltam jól. Ez tényleg az én hibám, róják fel nekem, de árulják el: Jól van?
- Aki a másik kocsit vezette: meghalt.
- Te jó isten. Megöltem egy zsarut. Nekem végem van. Én… Hogy történhetett ez?
- Maga nyolcvannal hajtott a megengedett: hatvan helyett. Ezért lehetett, hogy nem vette észre időben a kivilágítatlan kocsit. Még utána kell néznünk néhány dolognak, egyelőre ennyi lesz. Köszönjük. – mondta Jane, és felállt.
- Még beszélünk magával. Viszlát. – búcsúzott el Alex, és mindketten elhagyták a kórtermet.
Vajon igazat mondott? Eléggé ijedtnek tűnt, valószínűleg ez történt. De ha visszaérünk a helyszínre, talán összeáll a kép.

Wendac alagút, bűnügyi helyszín

- Remek! Életre kelt. – ujjongott Alex, amikor az alagút végénél megálltak a kocsival, és látta, hogy odabenn erős fény van.
- Valóban nagyszerű. De visszatérve az előzőre: az esetet a fiú később jelentette be.
- Miért?
- Mert a bejelentés háromnegyed hatkor érkezett egy mobilról. Jóval az után, hogy állítólag Brian elhagyta a helyszínt. Mit csinált a köztes időben?
- Talán tényleg meg volt ijedve. Balesetet okozott, ráadásul egy rendőrautóba ment bele, egy lopott járgánnyal. Össze lehetett zavarodva.

- Ez azért különös. De lássuk a bizonyítékokat.
Megérkeztek a két autóhoz. Jane maradt az Opelnél, míg Alex a rendőrautót kezdte el vizsgálgatni. A táskából elővett fényképezőgéppel lefotózta az áldozatot három szögből is, valamint a kitört szélvédőt. Majd az ajtóhoz nyúlt, hogy kinyissa, de az nem is volt rendesen bezárva. Alaposan megvizsgálta az ecsettel, talált rajta egy ujjlenyomatot. Valószínűleg az áldozaté. Róla is levette a mintát. A csomagtartó elég csúnyán összeroncsolódott, de ami még furcsább, hogy nyitva volt. Maga a zár volt nyitva, habára fedél is, de a slusszkulcs, mégis az indítóban volt. A kerekeket megvizsgálva pedig egy jókora üvegdarabot talált a bal első kerékben. Defektes volt. Mellette még néhány másik hasonló méretű üvegdarab volt. Egyik sem a kocsiból való. Közben Jane megvizsgálta az Opel aljában heverő, összetört vodkásüveg maradványait. Az üveg nyaka a kupakkal együtt tört le, ezt bezacskózta, majd előre ment Alex-hez.
- Valami? – kérdezte a nő.
- Igen. Az ajtó nem volt rendesen becsukva, szerintem nem az ütközés miatt került ilyen állapotba. Továbbá megvan a defekt oka, bezacskózva, vettem ujjlenyomatot, és találtam egy hajszálat. Barna, de úgy nézem: nem az áldozaté. – felelte Alex.
- Én is találtam valamit.
- Helyes. Vidd be a laborba az enyéimmel együtt. Én addig beszélek az áldozat társával.
Jane-t elnyelte a kinti sötét. Alex pedig bent puhatolózott tovább. Ha kezdetben nem is volt itt, már biztosan megérkezett a társa. Megkérdezett néhány rendőrt, ők azt mondták, hogy kint van a kocsijánál. Valóban ott állt. Kint csak a két kocsilámpát kellett követni. Nick Manner ott állt, és cigarettázott egy autónak dőlve.

- Részvétem a társa miatt.
- Ja. Megesik néha, mi? Bárkivel. De pont egy rendőrrel?
- Én helyszínelő vagyok, a nevem: Alex Burton, és szeretném, ha válaszolna néhány kérdésemre a társával kapcsolatban.
- Nagyszerű. Most már itt tartunk. Hogy a rendőröket faggatják. Előbb bentről, most meg már maguk is. Hát legyen. Jó zsaru volt.
- Mit tud Daniel mai napjáról? Mikor beszélt vele utoljára?
- Tegnap este. Azóta nem láttam. Ha nem volt dolga, általában nem mozdult ki otthonról. Néha elmentünk sörözni, meg biliárdozni, de most arról sem volt szó.

- Értem. Volt Daniel-nek felesége, vagy barátnője esetleg?
- A feleségével nincsenek együtt. Az most egy másik madárral járkál. De a nő nagyon sürgeti a válást. Daniel viszont még nem írta alá a papírokat. Barátnőről nem tudok. Miért? Jutottak valamire?
- Még nem tudjuk biztosra. Szokott utazni magán és Daniel-en kívül más is abban az autóban?
- Nem. Csak mi használjuk.
- Mikor volt legutóbb szervizben az autó?
- Nem vittük szervizbe nagyon. Én értek az autószereléshez is, és kb.: egy hónapja néztem meg.
- Volt valami baja?
- Nem. Néha nehezen indul. Próbálgatni kell, de hát már öreg egy járgány. Különösebb baja nem volt.
- Értem. Egyelőre ennyi elég lesz, köszönöm.
- Jól van. Nincs mit.
- És fogadja még egyszer őszinte részvétem.

Bűnügyi labor

Már éjjel, tizenegy óra is elmúlt, amikor Alex befutott. Jane a második kávéját itta, és az asztalánál ült, előtte a törött vodkásüvegnyak. Kemény egy meló ez, a koncentrálás az apró részletekre ki tudja fárasztani az embert.
- Üdv, szépségem! Mire jutottál?
- A srác valóban nem ivott az üvegből. Megvizsgáltam, a kupak állapotát tekintve még bontatlan. De ez nem zárja ki, hogy mást sem ivott. Meg kell várni az eredményeket a véralkoholszintjéről. Már intézkedtem, holnapra megkapjuk.
- Nagyszerű. És a hajszál? Az ujjlenyomat?
- Huh. A hajszál valóban ismeretlentől származik, az ujjlenyomat pedig a társáé, Nick Manner-é.
- Gondoltam. Beszéltem vele. Az áldozat utolsó napjáról nem tud semmit, előző este látta utoljára. De a kocsit ő szokta szerelni.
- Hm. És gondolod, hogy megbütykölt benne valamit?
- Nem tudom. Elvileg jól működött, kivéve, hogy néha nehezen indult be. Van egy elméletem, de ugyanakkor van benne egy bökkenő is: Daniel Stobbs behajtott az alagútba, és rá erre a törmelékre. Defektet kapott. Leállította a motort, és kiszállt megnézni, hogy mibe hajtott bele.
- Nem kellett volna neki egy nagyobb fényforrás odabenn? Találnunk kellett volna egy zseblámpát, mondjuk.
- Hát pont ez aggaszt. Nem találtunk semmit. Mivel világított? Brian azt mondta: nem látott fényt. Ha pedig lett volna nála lámpa, biztos jelez a közeledő autónak, hogy álljon meg. Tehát akkor?
- Van egy nagyon rossz előérzetem ezzel kapcsolatban. A Halottkém talán többet tud majd mondani.

Bűnügyi labor: hullaház részleg

- Rendben. Most hozták be a holttestet. Még időm sem volt felvágni. Nincsenek eredmények. Mit akartok tőlem? – kérdezte mogorván Martin, a középkorú halottkém.
- Tudjuk, hogy még nem volt időd alaposabban szemügyre venni. De ha már most, így, ránézésre is tudsz valamit mondani, az nagy segítség lenne. – mentegetőzött Alex.
Jane odaadta a fotókat, amik a rendőrautóról és az áldozatról készültek. Martin csak nézegette, és vizsgálgatta.
- Az arcán és az egész fején több vágásnyom található. Az üveg, amibe belecsapódott okozhatta ezeket. De van itt egy mélyebb seb is. Ha megnézzük, nincs benne semmi, mégis sokkal mélyebb, mint a többi. Ha megvizsgálnám röntgenen, biztos, hogy koponyasérülés is kimutatható lenne. Mennyivel hajtott?
- Ő nem hajtott. Állt, és egy másik kocsi ütközött bele, úgy kb.: nyolcvannal.
- Igen. A kisebb sérüléseket ez megmagyarázza, de nincs az az Isten, hogy az ütközésnél szerezte volna ezt a sebet. Ami, ha tippelhetek a halál oka. De ezt csak holnapra tudom meg biztosan.

- Nagyszerű. Látod, én mondtam, hogy vannak még nálunk zsenik. – tréfálkozott Alex.
- Tehát gyilkossággal állunk szemben.
- Igen. A Halott személyes tárgyai? – fordult Martinhoz a férfi.
- Pénztárca, jelvény, szolgálati fegyver, meg miegymás. Minden, ami a munkával jár. A karórája. Rolex. És vettem nektek DNS mintát, mert az, tudtam, hogy kelleni fog.
- Volt nála pénz is? – érdeklődött Jane.
- Igen. 150 dollár, és néhány cent.
- Előre megfontolt. A támadónak még csak eszébe sem jutott, hogy kirabolja. Ráadásul balesetnek álcázza. Okos emberrel állunk szemben.
- Rendben. Köszi mindent, leköteleztél. A tárgyakat alaposan átvizsgáljuk holnap. Mit szólsz egy italhoz, Martin? – kérdezte Alex.
- Tudod, hogy nem lehet, és hogy egyébként nem mondanék nemet.
- Hogyne. Akkor majd legközelebb. A következőt már te fizeted. – mosolygott a férfi, és elmentek lepihenni. Ki-ki a maga útjára.

SZOMBAT

Liza Stobbs háza

Ahogy közeledtek a ház felé, dél körül, mindketten kialvatlannak érezték magukat. Nehéz úgy pihenni, ha a munkád megszállottja vagy, és egyszerűen nem áll össze a kép. Statisztikákkal is ki lehetne mutatni, hogy a legtöbb kávét a különféle nyomozók és bűnügyi szervek alkalmazottai fogyasztják.
- Szóval itt lakik… az özvegy Liza Stobbs. Szép kis ház. – jegyezte meg Alex.
- Remélem otthon van, és nem kell nagyon elmászkálni. A munkahelye a város másik végében van.
- Mit dolgozik?
- Könyvtáros.
Bementek a kiskapun, fel a lépcsőn, egész az ajtóig, és becsöngettek. Kisvártatva egy szőke, 35 év körüli nő nyitott ajtót. De mögötte állt egy korabeli férfi is.
- Igen?

- Üdvözlöm. Sajnálom, hogy zavarunk, de bűnügyi helyszínelők vagyunk, és szeretnénk feltenni néhány kérdést a férjével kapcsolatban.
- Rendben. Persze, jöjjenek.
- Köszönjük.
Alex és Jane bementek. A férfi félreállt az útból. A Nőt, úgy tűnt megviselte az eset, bár erősnek próbál látszani. Vagy fordítva?
- Üljenek le. Én… nem tudom: mit szóljak a férjem halálához. Persze, megvisel a dolog. Szerettem őt, de ez váratlanul ért.
- Nem tudja, hogy a férje hol volt, és mit csinált tegnap?
- Nem, én… én igazán nem tudom. Nem élünk együtt. Még nem váltunk el, mert nem volt hajlandó belemenni, de már hónapok óta tart ez a huzavona. Kb.: másfél hónapja élek Gus Roberts-el.

- A férjének voltak ellenségei, akik zsarolni próbálták, vagy fenyegették mostanában? – kérdezte Jane.
- Én tényleg nem tudom. Rendőr volt, természetesen akadt elég ellensége. Még a belső ügyosztály is rászállt. Rajtam keresztül akarták elkapni a szemetek. Ismerem Daniel-t, és tudom, hogy ártatlan.
- Miért szálltak rá?
- Volt egy ügy. Egy rajtaütésen volt, a társával. Egy egész sereg drogost kaptak akkor el. És valamennyi kábítószer eltűnt. De Daniel nem csinált ilyet. Ő a becsületesség mintaképe volt. Mindig igyekezett tisztességesen eljárni. Ha valaki elkövette, hát csakis a társa lehetett.
- A társára is rászálltak, igaz?
- Igen. De nem tudtak felhozni ellene semmilyen bizonyítékot.
- Értem. Visszatérve a gyilkosságra: ön hol volt tegnap délután Négy óra és hat óra között?

- Gyanúsított lettem?
- Csak, muszáj megkérdeznünk.
- Nos, nincs alibim, ha erre akarnak kilyukadni. Gyakran elmegyek sétálni délutánonként. A könyvtárban már végeztem, így hát járkáltam egy kicsit. Este fél hétre érkeztem meg. Akkor mondta Gus, hogy telefonáltak.
- Értem. Köszönjük.
- És ön, Gus? Hol volt tegnap délután négy és hat között? – fordult oda Jane.
A férfi keresztbe tett karokkal állt, a falnak támaszkodva, és kis késleltetéssel válaszolt:
- Dolgoztam. Az építkezésen.
- Ön mikor beszélt utoljára Mr. Stobbs-al?
- Ritkán váltottunk szót. Talán a múlt héten. Éppen ment a biztosító irodába.
- Daniel Stobbs életbiztosítást kötött a múlt héten? – figyelt fel Alex.
- Igen. A Safe Life-nál.

Bűnügyi labor

- Oké. Kezdenek bonyolódni a dolgok. Tehát akkor van egy feleségünk, aki el akart válni az áldozattól, de az mégsem volt hajlandó, viszont kötött egy életbiztosítást, ami a halála esetén Liza-nak nyereség. Liza-nak nincs alibije. Talán eddig el akart válni, aztán meggondolta magát, és inkább eltette láb alól a pasast? – elmélkedett Alex.
- Nem hinném. Láttad a nő hasát?
- Terhes volt? Ti ezt nők, jobban látjátok, mint mi.
- Több hónapos. A gyerek lehet ettől a Gus-tól is, de végül is mindegy. Ha Daniel belement volna a válásba, Liza-t nem illeti meg a pénz. Talán a gyerekének akart egy jobb jövőt biztosítani, ha már a dolgok így tönkrementek a kapcsolatukban. Valamitől viszont félhetett is. Talán jobb lesz utánanézni ezeknek a Belső ügyosztályos gyanúsítgatásoknak. Nicholas Manner-nek lehetett indítéka. Félt, hogy Dan feldobja.
- Jó. Te nézd át a többi bizonyítékot, és futtasd le a gépben ezt a Nick Manner-t. Én meg elmegyek biztosításért.

Jane hosszú órákat töltött még a mikroszkópnál és a gépnél. A pisztoly, a jelvény, a tárca, a bilincs… egyiken sem volt idegen ujjlenyomat. Bevitte a DNS mintát a gépbe, és csak úgy, unaloműzésből összehasonlította a hajszál titokzatos tulajdonosának DNS-ével. Persze, hogy nem volt egyezés. Aztán megvizsgálta a még tegnapról megmaradt dolgokat. Az üvegszilánkot például, ami a kocsi kerekébe állt. Érdekes port talált rajta. Nagyon koszos volt, és több anyag mintáját is le tudta szedni a felületről. Többek közt: cement és téglapor. A törmelék, amivel a gyilkos megállásra bírta a kocsit egy építkezésről származhat.

Safe Life, biztosítóiroda

- Üdvözlöm. Charles Tarmen vagyok. Miben segíthetek? – állt elő egy pasas, amikor Alex belépett az irodájába.
- Üdv. Én Alex Burton vagyok, és nem biztosítási ügyben jöttem. A bűnügyi helyszínelőktől vagyok, és szeretnék feltenni néhány kérdést.
- Ó. Csak nem halt meg valaki?
- Honnan tudja?
- Charles Tarmen. Életbiztosítás.
- Ó, hát persze. Emlékszik egy olyan ügyfélre, akit: Daniel Stobbs-nak hívtak?
- Hát így nem igazán. Talán a nyilvántartásban… mikor járhatott itt?
- A Múlt héten valamikor.
Rövid keresés után előbukott az íróasztala mögül, ahol a kartotékok vannak.
- Megvan. Daniel Stobbs. Múlt hét szerdán kötötte meg élete üzletét. 300 ezer dollárról.
- Emlékszik már rá?
- Derengenek dolgok. Rendőr volt, igaz?
- Igen. Emlékszik valamire? Mondott magának valamit, hogy miért van szüksége biztosításra?
- Nem. Nem tudom, szerintem semmit. Elég hűvösnek tűnt a tekintete. Nem volt túl beszédes.
- Értem. Egyelőre ennyi lesz, köszönöm.
- Biztos nem akar egy biztosítást?
- Nem, azt hiszem, még megvagyok nélküle.
- Hát rendben. De sosem lehet tudni.

Nick Manner lakása

- Üdvözlöm. Nick Manner? – kérdezte Jane az ajtóból.
- Igen. Én vagyok. És kegyed? – a férfiből áradt a sörszag.
- Jane Fleer. Bűnügyi helyszínelő. Csak néhány kérdést szeretnék feltenni.
- Ja igen. A társa már tegnap kifaggatott. Jöjjön, mondja.
A lakásban iszonyú nagy kupleráj volt, minden szanaszét hevert, de ugyanakkor volt egy amolyan jellegzetes, agglegénytanya kisugárzása is.
- Ön hol tartózkodott a tegnap délután négy óra és hat óra között?
- Az őrsön. Éppen megbeszélésem volt.
- Kikkel?
- A Belsősökkel. Hülyeség az egész, mégis kicsináltak. Nem érdekli ezeket, hogy ki a zsaru, és ki nem, mindenkit ki akarnak csinálni.

- Mire gondol?
- Hát csak arra, hogy tegnap elvesztettem a társam, és mellé még fel is függesztettek.
- Milyen bizonyítékuk volt ön ellen?
- Semmi. A rendőrfőnök már véget akart vetni a hercehurcának, és ő személyesen állított ki a sorból. Na erre nem számítottam, de hát van ilyen, nem?
- És Daniel-el mi volt a helyzet?
- Nem csinált semmit. Tiszta volt. Tudja, most már elmondhatom, hogy nem tudom: mit hallott ezektől, de nem vettem el annyit. A felét sem. De hát mit csináljak? Szükségem van a pénzre, valamiből meg kell élnem nekem is!
Eléggé részeg volt, hogy valljon.
- Tehát maga elvett a drogból a rajtaütésen, de Daniel nem.
- Persze, hogy ő nem! Ne is próbálják meg ráhúzni. Nekem már mindegy. De az ő emlékét hagyjuk csak békén. Éppen eleget bukott azon a Banki eseten.
Nicholas a kanapéja felé botorkált, és ledőlt rá. Már nem is beszélt, inkább csak motyogott. Szinte félálomban.

- Miféle Banki eset?
- Amikor elbaszta. Mindenki ezzel szívatta. Le is fokozták, pedig nagy jövője lehetett volna. Így került mellém, járőrnek. Szívás az élet, nem?
- Az. – mondta Jane, és eltöprengett.
Egészen idáig úgy gondolta, hogy a számítógépen talált belső jelentések alapján gyanúsíthatja Nick-et a gyilkossággal. Daniel a becsületesség mintaképe volt, és talán föl akarta adni a drog eset után társát. Ez elég indítéknak, de van alibije. Bent volt az őrsön. És egy részeg ember vallomása ritkán hamis. Nem, most valami más kezdte el mozgatni a rugót az agyában. Ez a Banki eset. Később utána néz, de előbb akart még egy pillantást vetni a roncsokra, hogy a teljes kép összeálljon a fejében.
Becsukta az ajtót, és elhagyta a lakást. Kocsiba szállt, és irány az alagút. Közben megszólalt a mobilja. Alex volt az.
- Igen? Mondjad.
- Hello, Jane! Kifaggattam a biztosítót. De semmi újat nem tudtam meg. Itt vagyok a laborban, te merre jársz?
- Visszanézek a helyszínre. Beszéltem Manner-el. Részeg volt, felfüggesztették. Úgy néz ki túlságosan is rászállt a belső ügyosztály, és tényleg sáros volt. Indítéka volt, de ő nem lehetett, kizárhatjuk. Analizáltam az üvegdarabot. Egy építkezésről lehet. Van rajta téglapor meg cement. Érdekes, nem?
- Valóban. Lenézek Martin-hoz, hátha kisütött már valamit az áldozatból. Aztán ügyesen.
- Igyekszem. Hello.

Wendac alagút, bűnügyi helyszín

Egy kissé félelmetes volt. Egymagában, a halványan kivilágított alagútban. Csak ő, meg a múlt hordaléka. Fel-alá járkált, vizsgálgatta a kocsikat, és próbálta magában rekonstruálni az esetet. Daniel Stobbs ült a kocsiban, és ráhajtott a törmelékre. Megállt, leállította a motort, és kiszállt. Akkor jutott eszébe, hogy nehezen indul be újra a motor, és veszélyben van, ha nincs kivilágítva. Elővette a zseblámpáját. Kiszállt, és megnézte a kereket. Nem hívott segítséget, előbb hátrament a csomagtartóhoz, mert ott voltak elakadásjelző lámpák. Kinyitotta. De addig már nem jutott el, hogy ki is vegye és be is kapcsolja őket. De mi történt közvetlen ez után? Valaki megtámadhatta. Nehéz ez az egész… Amikor Brian Cosler belehajtott a kocsiba, Daniel a volánnál ült. Nem égtek fények, nem ment az autó, és segélyhívás sem érkezett. Valaki odatette.
Bűnügyi labor: hullaház részleg
- Hogy rákos volt? – lepődött meg Alex.
- Úgy ám. Elég szépen. Rengeteg cigarettát elszívhatott egy nap. – felelt Martin a tetem fölé hajolva. A szervek ott tündököltek benn, a lyukon keresztül Alex is megcsodálhatta őket.
- Ez megmagyarázza az életbiztosítást.
- Igen. Továbbá megtudtam, hogy valaki egy nagyobb, ámde hegyes szélű tompa tárggyal vágta fejbe. Ez okozta a halálát. Aznap nem fogyasztott alkoholt, és minden más is rendben van vele.
- A Francba. Ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk.

Bűnügyi labor

Este Jane befutott az irodába, Alex már a székében ült, és komor képet vágott.
- Mi a baj? – kérdezte Jane.
- Semmi. Nem jutottam semmire. Annyit már eddig is tudtunk, hogy a fejsérülése vezetett a halálhoz, most még jön hozzá az is, hogy rákos volt. De ez még mindig semmi.
- Én sem jutottam nagyon előre.
- Lecsekkoltam a rendszerben, meg kérdezősködtem egy kicsit: az alibik mind rendben vannak. Gus Roberts az építkezésen volt. Nick Manner a rendőrségen, a nő ugyebár szerinted nem lehetett, és a kölyök sem. Semmi értelme nem lenne, még csak nem is ivott aznap semmit. Amúgy Brian azóta beszélt az apjával, és az meg nem hozta ki a sittről, a tárgyalásig benn marad. Legalábbis amíg ki nem derítjük az igazságot, addig biztos.

- Na várjunk csak. A gyilkos valamivel leütötte Daniel-t. El kellett vonszolnia a csomagtartótól, vissza az ülésre, a kulcsot ki kellett vennie, hogy visszavigye az indítóba, és a lámpát is el kellett tűntetnie, mielőtt valaki meglátná. Tegyük fel, hogy Brian mindezt elköveti, és vállalja a kockázatot, hogy valaki észreveheti. Aztán beül a kocsijába, és becsatolt biztonsági övvel belehajt. Szerez egy könnyed sérülést, és kiszáll, hogy eltűntesse a bizonyítékokat. Miért tenné mindezt?
- Fogalmam sincs. Az egész teljesen logikátlan, csak abban lehetünk biztosak, hogy valaki át akar minket ejteni, és kezdem azt hinni, hogy ez sikerül is neki.
- Van még valami, aminek utána nézhetünk. Egy régebbi ügy. Egy Banki ügy, amiben Stobbs is benne volt, és állítólag rendőri karrierjének töréspontja volt. – közölte Jane.
Ismételten munkához láttak. Átnézve a régi esetek jelentését. És az újságcikkeket, amiket a sajtó leközölt, meglepő eredményre jutottak. A Biztosítási ügynök is gyanúsítottá vált.

Charles Tarmen lakása

- Maga az? Mit akarnak? – kérdezte Tarmen.
- Csak volna még néhány kérdés, amit tisztázni kéne. Ígérem, nem zavarunk sokáig.
Egy kislány sétált be a szobába.
- Apu! Csöngött a mikrohullámú. – mondta, és köszönt a két látogatónak.
- Jól van, Casey. Menj fel, és csináld meg a leckédet.
- Már kész van.
- Nehogy megnézzem. Na mars föl. – mondta, egy csöppnyi szigorral sem a hangjában, és a kislány fölment az emeletre.
- Nagyon aranyos. – jegyezte meg Jane.
- Az. Most lesz tíz éves.

- Mi baja a jobb kezének?
- Születési rendellenesség. Elhaltak benne az izmok, nem tudja használni. Miről is akarnak beszélni velem?
- Mivel ön beszélt az áldozattal a halála előtt, és nem zárhatunk ki semmit, szükségünk lenne egy DNS mintára öntől, továbbá szeretnénk ujjlenyomatot venni, és egy kicsit körülnézni. – mondta Alex.
- Na jó. Ez már egy kicsit sok. Én csak üzletet kötöttem vele. Semmi mást. Nem is ismerem! Maguk meg engem gyanúsítanak? Engedély nélkül nem néznek meg semmit itt.
- Értjük. Annyiban hajlandó lenne együttműködni, hogy az ujjlenyomatát és a DNS mintát levesszük?
- Hát jó. Nincs rejtegetni valóm. De azt akkor sem engedem, hogy feltúrják a lakásomat. Egyáltalán milyen alapon gyanúsítanak?
- Tudjuk, hogy mi történt a lányával. – szólt Alex.
- Ó. Valóban? Arról is tudnak, hogy egyedül nevelem őt, hogy mindenemet felemészti a gyereknevelés, és a munka? A feleségem évekkel ezelőtt meghalt. Aztán a lányommal történik ez a tragédia, és most azzal jönnek, hogy megöltem azt a zsarut?
- Mi nem mondtunk ilyesmit. De ha nem tud megfelelő alibit péntek délután 4 és 6 óra közöttre, bevihetjük kihallgatni.
- Hát most erre mit mondjak? Nincsen. Itthon voltam, egyedül. Tévét néztem. Casey is csak este jött haza a barátnőitől. Én…

- Tehát maga ölte meg?
- Nem! Nem, figyeljenek. Megmondtam, hogy ártatlan vagyok, én, tudom bizonyítani.
- Hallgatjuk.
- Az emeleti folyosón fel van szerelve egy biztonsági kamera. Az biztos fölvette, hogy hazajöttem a vásárlásból, reggel 10-kor. Aztán itthon voltam estig. Nem hagytam el a lakást. Kérjék el a felvételt az emeleten az irodaház főnökétől.
- Úgy lesz. Köszönjük, még találkozunk.
Bűnügyi labor
- Ugyan már, hát nem látod: mi folyik itt? – akadt ki Alex.
- Dehogyisnem. Nagyon jól látom. A pasasnak kitűnő indítéka volt megölni Daniel Stobbs-ot, a hajszál is az övé, amit a halott ruháján találtunk, de egész végig otthon volt és így, nemhogy a házkutatási parancsot nem kapjuk meg, de többet szóba sem állhatunk vele.

- A fenébe! Tuti, hogy ő volt.
- És mégis hogyan? Kimászott a tizedikről, és leereszkedett a falon? A felvételen rajta kéne, hogy legyen. Más út nem vezet kifelé az épületből.
- Na jó. Oké. De valami köze van hozzá. Ebben biztos vagyok. Én rátapadok, mert tuti, hogy ez a pasas sáros.
- Jól van. Tégy, ahogy jónak látod, Alex. De én inkább a tényeket követve folytatom tovább a nyomozást.
- És neked mi a következő lépésed?
- Rászállok Brian Cosler-re, aztán…
- Aztán? A tényeket követed? Azokból most édeskevés van.

VASÁRNAP

Rendőr főkapitányság

Ő maga is bizonytalan volt, abban, amit csinál, de jobb nem jutott egyelőre az eszébe. Beszélt Brian-el, mert lehet, hogy látott valamit, és attól volt ennyire megijedve. A priccsén feküdt. Amikor meglátta a nőt, fülölt.
- Na? Hogy haladnak a nyomozással?
- Kicsit hepehupásan. Rendben vagy?
- Azt nem mondanám. Apám benn hagyott megrohadni a sitten. Jobban szerette a kocsiját, mint engem. Szar érzés, de majd túlteszem magam rajta.
- Figyelj, fontos, hogy most az igazat mondd, érted?
- Az ügyvédem azt mondta, hogy ne beszéljek erről, amíg nincs itt ő is.
- Kihívhatod, de semmi értelme, mi is téged védünk, te is áldozat vagy. A rendőr már eleve halott volt a volán mögött. – magyarázta Jane.
- Whoo! Ez magas. Valaki kinyírta?
- Igen. Így is mondhatjuk. Te nem láttál senkit? Senki gyanús alakot a környéken? Vagy esetleg egy parkoló autót?
- Nem. Tényleg, én semmit sem láttam.
- Gondoltam. A tesztek kimutatták, hogy nem ittál semmit.
- Hála az égnek.

- De már azt is tudjuk, hogy miért telt el annyi idő, amíg segítséget hívtál. Hova dugtad?
- Micsodát?
- Nézd Brian, mi segíteni akarunk. Segíts nekünk, hogy hamarabb végezzünk. Én hiszem, hogy semmi közöd az egész gyilkossághoz, de akkor együttműködőnek kell lenned.
- Rendben van. Az alagút végében, az emelkedő tetejénél, egy halom kő alá.
- Megnézzük. Tudjuk, mikor indultál el hazulról, és ha tényleg ott van az anyag, megvan az alibid a segélyhívásig.
- Várjon! – szólt a srác, mert a nő már indulni készült.
- Igen?
- Segítsen. Nem kerülhetek börtönbe.
- Nem adhatnak sokat, azért, amit elkövettél. Mi igyekszünk.
Kifelé menet érezte, hogy elönti a veríték, és csak elmélkedett.
Brian tiszta. Ő csak a kábítószert rejtette el a kocsiból, mielőtt kiérnek a rendőrök és a mentősök. Gus alibije nem megdönthetetlen, Liza pedig, ha személyesen nem is lehetett, de… a fenébe. Ez így nem megy.
Aztán megcsörrent a mobiltelefonja.
- Halló?
- Jane! Én vagyok az, Alex!
- Igen, gondoltam. Mondd, mi van? – kérdezte érdektelenül.
- Azt hiszem, feltehetjük a pontot az ügy végére. Gyere Tarmen lakásához. Most.
- Jó, indulok.

Charles Tarmen lakása

Az ajtó nyitva volt. Belépett a lakásba, és meglátta társát a padlón ülve, kezében egy feszítővassal. A szerszámon vérnyomok voltak, a teszt pedig kimutatta, hogy nem másé, mint Daniel Stobbs-é.
- Gondolom, kitalálod magadtól is. – mondta Alex.
- Hogy szerezted meg az engedélyt?
- Gyere csak. – kelt fel ültéből, és kiment a folyosóra. A Jane utána.
- Megnéztük a felvételt, igaz?
- Igaz.
- De két dolgot nem vettünk észre.
- Micsodát?
- Az egyik a kamera holttere. A Közvetlen alatta levő rész. Az emberünk simán el tudott jutni a lépcsőkig, ha szorosan a falhoz lapult.
- És a másik?
- A bizonyíték, hogy el is ment itthonról. A felvételen az egyik idős szomszéd, bizonyos Mrs, Monterger Tarmen-ék ajtajához megy, majd kicsivel később vissza. Először nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de aztán, mikor eljöttem ide, gondoltam: megkérdezem: mit akart. Kiderült, hogy túl hangosan szólt Tarmen-nél a tévé. És hiába dörömbölt nála, hiába kiáltozott, ő nem nyitott ajtót.
- Lehet, hogy elaludt.

- Gondoltam, hogy felveted ezt a lehetőséget is. De megdönthetetlen bizonyítékkal tudok szolgálni. A kamera látókörébe esik egy, a másik falon felhelyezett kis dobozka. Egy mozgásérzékelő. És ahányszor elmegy mellette valaki, felvillan a kis lámpája.
- Erre délelőtt jöttél rá?
- Az egész délelőttöm rászántam, de azt hiszem megérte. Te mit gondolsz?
- Azt, hogy hozzuk be Charles Tarmen-t, csevegni egy kicsit.
- Egyetértek. Ezért bátorkodtam már egy kb.: fél órája bevitetni.
- Hát te aztán mindenre gondolsz.
- Idegesít? Szólj, hogy hagyjam abba.
- Haha. Hagyd abba. Várj. És a lánya? Hol van?
- Még az iskolában. Ne aggódj. Gyere.

Rendőr főkapitányság: kihallgató szoba

- Mit akarnak tőlem? Ez felháborító. Ismerem a jogaimat, ügyvédet akarok! – kiáltozott Tarmen, amikor a két helyszínelő belépett a szobába.
- Tudjuk, hogy megölte Daniel Stobbs-ot. Be tudjuk bizonyítani. – szólt Jane.
- Baromság az egész! Nem tudnak maguk semmit! Engedjenek el!
- Úgy gondolja? Baromság? Mr. Tarmen. Akkor lássunk neki. Ön a lakását délután három óra ötven perckor hagyta el. Kiautózott az építkezésre, ahol Gus Roberts dolgozik. Elhozott néhány üvegdarabot. Törmeléket. Így gyanúba keverhette. Bement az alagútba, és előkészítette a csapdát. Már a múlt héten látogatást tett önnél az áldozat, üzleti ügyben, azóta figyeli, és készül a gyilkosságra. Minden apró részletet kifigyelt. Tudta, hogy Daniel Stobbs mindig arra megy haza, és azt is tudta, hogy körülbelül mikor. Egészen eredeti. Bár engem a Dolan és a Cadillac c. történetre emlékeztet Stephen King-től. Na és magát? – kérdezte Alex.
- Huhh.

- Innen folytatom én. Szóval, amikor Daniel ráhajtott a törmelékre, és defektet kapott, ő véletlen leállította a motort. Elfelejtette, hogy nehéz visszaindítani. Így hát kivette a zseblámpát, megnézte a kereket, és hátrament a csomagtartóhoz, az elakadásjelző fényekért. Kinyitotta. Ekkor maga zajt csapott. Ő megfordult, és maga fejbe vágta egy feszítővassal. Aztán bevonszolta a kocsiülésre, a kulcsot kivette a csomagtartó zárjából, és az indítóba tette, mintha az áldozat nem is szállt volna ki. De elfelejtette a csomagtartót bezárni, csak simán lecsukta. A zseblámpát pedig elvitte magával. Lekapcsolta, még mielőtt valaki meglátja a fényt. Kockázatos terv volt, hiszen bárki jöhetett volna arra, de maga kockáztat, ha kell, nem? - magyarázta Jane.
- És… mivel láttam volna a sötétben, ha mindez igaz? – kérdezte idegesen.
- Megtaláltuk az éjjellátó szemüvegét is. Tudja, ez a munkánk.
- Akkor én is már csak egyet kérdeznék. Mit akarnak tőlem?

- Tudjuk: miért csinálta. Csak a maga szájából szeretnénk hallani. – mondta Jane.
- Hát legyen. Kb.: Egy éve a bankba mentem, pénzt kiváltani. Casey-t is elhoztam, az iskolának már vége volt. Rosszkor mentünk. Bankrablás volt. Nagyon féltem, hogy valami baja esik, hogy bántani fogják. A feleségem már elvesztettem, már csak ő maradt nekem. A rendőrök körülvették az épületet, de a két rabló kirontott. Az egyiküket még a lépcsőn agyonlőtték, a másikat elkapták. Tisztának tűnt a terep, kimentünk. Mindenki. Nem kellett volna. Az a szemét kiszabadult a rendőrök karjai közül, az egyiknek kirántotta a pisztolyát, és elkapta Casey-t. Maga elé fogta, szorította, mint egy pajzsot. Mindenki üvöltözött. Minden pisztoly rá meredt. Én is üvöltöttem, hogy engedje el. Csak engedje már el! De nem engedte. Ahogy közelebb léptem, ő megijedt, és belém lőtt. A golyó csak súrolt. Nem esett komoly bajom. De a rendőrök tüzet nyitottak. A rabló a hullaházba került, a lányom pedig a műtőasztalra. Stobbs akkor hibázott. Lehetett akármilyen jó rendőr, akkor hibázott, mert az ő golyója találta el Casey-t, és tönkretette az életét. És mit kapott ezért? Semmit. Lefokozták. Nagy ügy. Eleinte ment az együttélés a tudattal, hogy nincs mit tenni, de aztán a múlt héten eljött hozzám, és életbiztosítást kötött. Pénzt a haláláért. Meg sem ismert. Nem tudta, hogy ki vagyok. Elborult az agyam, nem tudtam másra gondolni, mint hogy ez az ember meg is érdemli a halált. A többit már maguk is jól tudják.
- Jót akart a lányának, mi? És mondja, jót tett neki?
Charles nem szólt egy szót sem. Jó pár évre elfogják ítélni. Casey pedig intézetbe kerül majd, jobb híján. Daniel Stobbs hamarosan úgyis meghalt volna. És ez az egész nagyon nem lett átgondolva.

VÉGE