: A futás...

Rögtön öltözni kezdett, már sportdzsekijét húzta magára, mikor a fia megkérdezte: ilyen pocsék időben mész futni? Muszáj - próbált érzelemmentesen válaszolni, sokat ettem ma. Szinte menekülve lépett ki a lakás ajtón. Kapucniját fejébe húzva, elindult sétálva a megszokott úton. Nagy kört fut ma, döntötte el. Először le a völgybe, majd a McDonalds-ig, a rendőrség új épülete mellett majd visszafordul.

Lába felvette a futó ütemet. Gondolatai csapongani kezdtek. De jó lenne magából kifutni, mindent, ami mostanában bántja. A fájdalmat, szomorúságot, az elveszettség érzését. Családban van, mégis mindig magányosnak érzi magát. Most jutott eszébe, férje meg sem kérdezte, hogy hova indul. Már egy ideje keveset kommunikálnak. A legszükségesebbeket, amit a gyerekek miatt muszáj. Élik monoton életüket egymás mellett, de már nem fontos egyikőjüknek sem, hogy mit csinál, mit gondol, mit érez a másik. Ő már nagyon szeretne ebből kilépni, de halogatja. Tudja lépnie kellene, mert ez a helyzet, teljesen felemészti.

Lábai egyre gyorsabb ütemben indultak meg. Nem számított, ha pocsolya került elé, beletrappolt. Egy-két lakás ablakában már karácsonyi fények villogtak. A közelgő karácsony gondolata újból belemart szívébe. Már évek óta hiányoznak életéből azok az emberek, akiknek még mellette kellene lenniük. Az édesanya, a testvér hiánya ünnepek közeledtével még fájdalmasabb.

Észre sem vette, hogy már nem csak a szemerkélő eső áztatja, hanem könnyei is akadálytalanul gördültek le arcáról. Futása olyan mértékben felgyorsult, mintha kergetnék, mintha élete múlna rajta. Elért a McDonalds sarkáig. Hirtelen megállt, mert úgy érezte megfullad. Leguggolt, és próbált apró levegőket venni.

Egy darabig, így pihent, majd elkezdett sétálni, tovább gondolkodva. Legszívesebben nem menne most haza. Csak a gyerekek... Miattuk muszáj, de az ünnepek elmúltával rendezni kell a dolgait. Már most tudja, hogy a fia nem fogja megérteni, miért csinálja mindezt. Még nem tudja, hogyan fogja neki megmagyarázni, hogy ha nem lép ki ebből a házasságból, akkor megfullad. Kezét zsebébe dugva, most már csak ballagott. Lassan ment, nagyon lassan, ráér hazaérni.

Zsebében jelzett a telefonja, ránézett a kijelzőre, s mosoly öntötte el az arcát, mikor elolvasta az üzenet küldő nevét. Talán az első mosoly aznap. Napsugár üzent. Hol vagy Kedves, már várlak- szólt a rövid, tömör sms. Már egy ideje ez a fiú tartja benne a lelket. Soha nem találkoztak, telefonon beszélgetnek, üzeneteket küldenek egymásnak, s esténként a számítógép monitorja előtt kapja meg azokat az érzéseket ettől a fiútól, amit otthon nem talál meg. Furcsa helyzet volt először, nem gondolta, hogy valakit ismeretlenül is ennyire meg tud szeretni. Szeretet, szerelem, barátság, nem tudja mi ez, de egyenlőre ez élteti Messziről jövő simogatások, a törődés halk szavai, a neki írt erotikus tartalmú levelek, mind-mind olyan hiányt pótolnak, amit most máshol, mástól nem kap meg.

Futásra fogta lábait. Most már van miért sietnie haza. Legszívesebben már a zuhany alatt állna, hogy minél előbb, puha köntösébe burkolódzva, meleg fahéjas-almás teát kortyolgatva leülhessen a számítógép elé. S ott a kékes fény előtt, a távolba szavakat közvetítsenek egymásnak. Érzésekről, álmokról, megtörtént, vagy soha át nem élt vágyakról...