: Lány és Fiú II.

- Édesanyámnak sikerült, lehet, hogy így nekem is sikerülne?- leült egy éppen kemencemelegen teremtett mező közepére és a köré gyűlt állatoktól kérdezte:- szerintetek, mit tehetnék? Magányos vagyok, édesanyám, Mimirilla, nemsokára elalszik... hisz már több száz éves, és nem bírja a kemény munkát...
- Én tudom, mit tegyél, Lány...! - szólt ki egy mély, barátságos hang az állatok tömegéből. - Menyetek innen, barátaim, beszélnem kell a lánnyal... - egy kutya volt, egy gyönyörű szőrű, hófehér kutya.

- Mondd hát, barátom, mit tegyek?
- Fogj egy darab húst a karodból, egy szál hajat a te hajadból, szőjj selymet kissé érdesebb anyagból, végy két gyémántot, és formázz embert belőle, olyat, mint te vagy.
- És anyám is így csinálta, Istenem?
- Lányom, honnan tudod, hogy én vagy az I...
- Nem sok kutyának van szárnya... - nevette el magát Lány és megsimogatta az (ál)lat fejét...
- Hát igen, kedvesem, átváltozásban mindig is rossz voltam,- mosolyodott el Isten kutyaképe. - Egyszer például megesett, hogy át akartam változni galambbá, egy kedves angyal megtréfálásából, és hát, mint te is mondtad, nem minden kutyának van szárnya, ahogy a galamboknak sincs uszonyuk... - majd mindketten felnevettek és Lány egy finom, leheletnyi köhintéssel jelezte, hogy várja a választ...

- Khm...nos igen, Uram, a természet csodái...de mint már kérdeztem, anyu is így készített el?
- Jaj, hát persze, leányom...nem pontosan ugyanigy, de majdnem...ha bármi kéne segítek...
Isten vissza akart változni önmagává, de még számtalan lehetetlen, nem létező, sőt, bizarr kinézetű állat testét öltötte magára megismételve az uszonyos galambot...majd mikor sikerült felölteni, sohanem látott formáját, elsietett, mondván: - megyek, megteremtem az első kobrát, aztán alszom egy nagyot...


*********

Amíg Istenünk ilyen könnyedén vette a teremtést, Lánynak minden napja munkával telt és persze azzal, hogy társát előállítsa...
- Lányom, - szólt Mimirilla immáron rekedtes hangja. - gyere ide, hadd mondjak valamit...
- Mondd, anyám.
- Megértem többszáz évet, megteremtettem az első embert,- itt lopva Lányra mosolygott. -Gondoztam a világot, amíg Istenem pihent, kipihente az Univerzum megteremtését...egyszóval: elfáradtam. Nem akarom tovább élni az életemet és megnehezíteni öreg napjaimat, sem a te munkádat azzal, hogy ápolnod kelljen... bezséltem Urunkkal, tudod-e mik azok az anygalok?
- Tudom anyám, de miért kérded?
Anyja egy mosolyt erőltetett arcára és sóhajtott egyet:
- Mert holnap éjfélre én is az leszek...

Lány szemei elkerekedtek, mintha egy vödör jég hideg vizet öntöttek volna a nyakába, mintha tőrt döftek volna gyenge kis szívébe...mintha mindenki elárulta volna, akit szeret; az anyja, az Isten, az állatok, a növények, a világ...Nem mondott semmit, mégcsak meg sem szusszant, levegőt sem vett, a máskor oly bájos, vidám, pajkos arc egyszerre tükrözött imádatot, gyűlöletet, sajnálatot, szomorúságot és egy hatalmas űrt. Behunyta a szemét, elképzelte édesanyját, amint átöleli és közli vele, hogy csak viccelt, de nem, anyja meg se moccant. csak feküdt és nézte pityergő kislányát.
- Nem... azt ne... azt nem teheted...te nem...de miért...csak a gyász nehezítené meg a napjaimat. Téged még szívesen is ápollak, dehogy itt hagyjál, az már... de hát...több száz év.. és nem bírod tovább... nem!!!

Lány a hajába markolt és megrázta fejét. nem bírta ki... egyszerre támadt egy ötlete:
- Anyám, azért teremtettél engem, hogy segítsek neked a munkába,ugye?
- Igen.
-Én is...
- Mit te is?
- Én is csinálok egy segítőt magamnak...és akkor ő majd ápol, amíg én dolgozom, vagy fordítva, ahogyan csak akarod!!!
- Nem érted...
- Dehát mit? Csak belefáradtál a munkába... ugye? Nem azért mondod ezt, mert nekem akarsz rosszat...ugye?
- Jaj, dehogyis! DE egyszer itt kellett hagynom a földet, nem élhetek én sem örökké...
- Dehogynem!
- És hogyan? - mosolyodott el az anya.
- Mindenféle gyógyfüvet kipróbálunk, minden varázslatot, minden imát, Istent is megkérhetjük, hogy segítsen!!!!
- Ez nem megy olyan könnyen, kis drágám...
- Akkor hát, bele kell törődnünk?
- Sajnos igen, édesem...
- Nem baj! Holnap egésznap együtt leszünk...megyek, megcisnálom a holnapi munka nehezét és jövök, holnap pedig nem dolgozom, és együtt tudunk lenni..És..és...és egy meglepetésem is lesz!
- Valóban?
- Igen és mindent megteszek, hogy az utolsó napod gyönyörűséges legyen...
- Köszönöm. Nagyon köszönöm.
- Nem tesz semmit...


**********

A következő nap valóban gyönyörűnek ígérkezik, gondolta Lány, mikor megkérdezte Istent milyen idő lesz holnap. És most, megcsináljuk azt a segítőt!
Elővette az alapanyagokat, amiket Isten tanácsolt...Nem telt bele sok idő és máris ott állt előtte egy kifejlett ember, de van rajta valami furcsa...Lány odament hozzá és levette kezeit az arcáról... belenézett a szemébe és ijedtségében majdnem elájult.
- Hiszen te fiú vagy!
- Mm...mmi...ii..va...gggyok???

Egy pillanatig csak nézték egymást és csodálkoztak, Lány hirtelen ötlettől vezérelve megölelte, ahogyan az anyja őt, mikor megszületett. Nem ölelt vissza, mégcsak megsme mozdult...aztán mással próbálkozott:
- Mondd szépen: Szia anyu!
- Ssszz...szi...szia..
- Ez az, menni fog...
- Szi...szia Lány!
- Nem, nem Lány. Anyu.
- Lány...

(folytatása következik)