Az év elsõ hónapjai szorgos munkával telnek a faluban. Ez a disznótorok ideje. Ha az idõjárás kedvezõ, mindenfelõl felhangzik az ijedtségét és fájdalmát szétkürtölõ disznó visítása. Ez igazi ünnep a vidéki ember számára. A bõség, a vidámság ünnepe.

«14. Prológus

Már nem emlékszem, hogy nagyanyám csoszogására, anyámék suttogására vagy az óra csörgésére ébredtem. Csak annyi maradt meg az
emlékezetemben, hogy a pokolba kívántam az egész disznótort korán keléssel, pálinkával, hagymás vérrel együtt. A következõ megpróbáltatás az öltözés volt. Ez a máskor egyszerl, hétköznapi mozgássor most maga volt a keresztút. A duruzsoló kályha ellenére ugyanis farkasordító hideg volt a szobában. Nagyanyám takarékosságból mindig csak az év e jeles napjára fltötte be a vendégszobát. A kályha tíz centiméteres körzetében meleg volt, ám a falak ontották magukból a hideget.

A széken ott várt a disznóöléshez elengedhetetlen munkaruha. A disznótorok divatjának megfelelõen: kopott frottírzokni, viseltes alsó, mosásban megkopott póló, levágott lábfejl harisnyanadrág, jégeralsó, honvédségi gyakorlónadrág, mackófelsõ, egykor szebb napokat látott márkás pulóver, apám kinõtt garbója, végezetül nagyanyám bekecse, amely talán még a dédapám hagyatékából maradt rám. Mindezt dideregve magamra húzkodtam, a fejembe csaptam a családban jumbónak becézett, kisiskolás koromból maradt zöldd színl bojtos sapkát és kiléptem az elõszoba nyüzsgésébe.
-Na mi van öcsém -fogad Tamás öcsém, aki -el kell ismernem- sokkal jobban bírja a korai felkelést mint én, övetkezésképp a hangulata is kifogástalan. Valami nyöszögésfélét préselek ki magamból válaszképp és teszek valami gúnyos megjegyzést az öltözékére, mire zsibbasztó ütést kapok a vállamra.Az arcomba locsolt hideg víz szinte éget, de legalább kimossa azá lmot a szemembõl. Mosakodás után magamra kapom a gumicsizmámat és harcra készen lépek ki a hajnalba. Cefet hideg van odakinn. A nyári konyha ablakaiból fény szurõdik az udvar deres gyepére. Odabenn kellemes meleg és a családom fogad.
-Csakhogy magadhoz tértél- mondja apám, aki legalább két órája fenn van már.
-Egyél valamit, kisfiam- kérlel öregszülém.
-Minek Éppen elég pohos anélkül is- jegyzi meg öcsém.
-Köszönöm, inkább megvárom a friss húst!
-Legalább több marad nekünk- tódítja apám.

Az évelõdésnek nagybátyám és unokatestvéreim érkezése vet véget. Nagyanyám most érzi igazán elemében magát. Körülötte a család és õ, akár egy hadvezér irányíthatja a disznóvágást.
-Pálinkás jó reggelt- köszön be az ajtón egy alacsony, zömök, indigókék munkásruhát és kopott svájcisapkát viselõ ember. Z Pisti, a böllér. Nagyanyám pálinkát tölt mindenkinek. Néhány perc múlva hálásan gondolok felmenõimre, akik minden áldott reggelt féldecivel kezdtek. A
HP (házi pálinka) kellemes meleggel tölt el és meghozza az élet- kedvemet.

«14. Dráma

Apám, öcsém, nagybátyám, unokaöcsém, Misa bácsi, a böllér, anyám és é n átballagunk a szomszédba. A néhány méteren a böllér a disznó
elpusztulásának lehetséges módozatait ismerteti.
-Van aki Hilti-patronból készít pisztolyt és azzal lövi fejbe a malacot, de én már csak maradok a késnél. Igaz, ennek is van hátránya de ezt szoktam meg- mondja.
-Én már hallottam olyan disznótorról is, ahol a vadõrnek a falu végén kellett lelõnie a menekülõ disznót, mert nem sikerült rendesen leszúrni- jegyzem meg.
-Én meg hallottam olyan böllérrõl, aki önmagát szúrta térden -nevet a nagybátyám.

Az ólhoz érünk. Bepillantok. A mázsás ártány a sarokba húzódva méreget bennünket. Misa bácsi szerint az áldozatok már napok óta érezhetik mi vár rájuk, mert nincs étvágyuk és ugyanabban a sarokban gubbasztanak. Misa bácsi kötéllel a kezében belép az ólba. A kötelet kedveskedõ dörmögések kíséretében a nagyobbik ártány bal hátsó lábára hurkolja, majd rápaskol néhányat a hátára és kivezeti az udvarra. A család férfitagjai egy emberként vetik rá magukat a disznóra. Nekem a bal hátsó lába jut. Az ellenfelek elõször méregetik egymás erejét, majd elkezdõdik a létért való küzdelem. Nagybátyám egy tökéletesen kivitelezett feszítéssel földre viszi a jószágot, én elgáncsolom, az öcsém pedig ippon értékl mögékerüléssel leteríti. A disznó fültépõ visítással tiltakozik a túlerõ ellen, miközben a négy lábát négyfelé húzzuk. A böllér, kezében a frissen fent késsel közelebb lép, majd... Mindenki szanaszét repül az udvaron, az ártány pedig diadalmas röffenéssel talpra áll. Csak a lábára hurkolt kötél tartja fogva. Újra rávetjük magunkat. Ezúttal mozdulni sem tud. A böllér a disznó torkába meríti kését, majd egy laza csuklómozdulattal hörgésbe fullasztja az áldozat sivalkodását.

Anyám -aki csak hosszas rábeszélésre vállalta el ezt a hálátlan szerepet- egy nagy fehér tálba fogja fel a kiömlõ vért, amit egy fakanállal folyamatosan kever. A disznó az utolsókat rúgja. Lekászálódunk róla és némán körbeálljuk, amíg kivérzik. Néhány perc múlva egy Wartburg személygépkocsi és egy Pannónia motor keresztezésébõl született csühögõ után ballagva kísérjük utolsó útjára a jobb létre szenderült ártányt.

«14. Bonyodalmak

Nagyanyám a "lángszóróval" a kezében vár bennünket. Ez a szerkezet a technikai fejlõdés nem egészen veszélytelen vívmánya. Egy PB-gázpalackból, gumitömlõbõl és egy házilag elõállított égõfejbõl á ll, amit pörzsölésre, illetve vízmelegítésre használnak. Eszembe is jut róla egy történet. Az egyik faluban sehogyan sem tudták lefogni a disznót, így a tömlõt lenyomták a torkán és gázzal elkábították, majd
utánna kivéreztették. A gond a pörzsöléskor adódott, mikor a nyílt láng hatására a disznó cafatokra robbant.

Nálunk szerncsére nem ez történt. A tetemet egy zománcozott kádba emeljük, majd a két legfiatalabb forró vizet zúdít rá. Misa bácsi és apám egy-egy láncot húzogatva vakarja le a szõrt a disznó hátáról. Közben a böllér nagyanyám rosszalló pillantásai közepette egy kupica pálinkát tölt magának. Sgy tlnik ma utoljára, mert alig hogy hátat fordít az asztalnak, az üveg a szekrénybe vándorol.
-Nem szabad itatni a Pistit, mert akkor az életbe nem végzünk, annyit beszél -indokolja a tettét nagyanyám.

A böllér azonban gond nélkül leperzseli a disznót, miközben nagybátyám egy acél fagylalttölcsérrel vakarja le a megperzselt bõrt. Ekkor jövök én. Meleg vízzel lemosom a disznót, amely idõközben színt váltott. A bõre rózsaszínbõl sárgásba ment át. Mire végzek a munkával a bõr hófehér. Nagybátyám az ujjaira húzott disznókörmökkel ijesztgeti az unokahúgomat, akinek az arcáról világosan leolvasható: egy életre elege van az efféle mulatságból. A megtisztított testet egyesült erõvel a rémfára akasztjuk.

Anyám az asztalhoz szólít bennünket. A reggeli nem éppen kontinentális. Sült, hagymás vér, sonka, kolbász, savanyúság, kenyér, tea és forralt bor a menü. Alaposan belakunk belõle. Honnan-honnan nem elõkerül egy pálinkásüveg is. Pisti szeme felcsillan, a nagyanyámé elborul. A reggeli után azonban nincs idõ ejtõzni, hiszen hátra van még a munka nagyobbik része. A kissé már bizonytalankodó böllér a rémfához érve szakszerû mozdulattal felhasítja a hasfalat. Elkezdi adogatni a májat, a lépet, a tüdõt, a szívet, amiket a család nõtagjai vájdlingokban hordanak a konyhai abálóba. Jók lesznek a hurkába. A gyomor és a belek sem mennek veszendõbe. Ezeket ki kell mosni, mert hurka, kolbász, gömböc készül belõlük. Nagy megnyugvással veszem tudomásul, hogy ez is nõi munka.

Pisti a sertés darabolásához lát. Levágja az elsõ sonkákat, majd az oldalast. A borotvaéles kés cikázik ide-oda. Ahol megakad, ott segít a bárd. Pisti rám szól:
-Fogd meg itt és húzd szét a két csontot.
Engedelmesen teszem, amit kér. A böllér munka közben félig hátra fordulva a legújabb falubeli híreket osztja meg a mögötte serénykedõkkel. A keze azonban egy pillanatra sem pihen. Sajnos. Éles fájdalmat érzek. Bal kezem mutatóujjából dõl a vér. Számomra egyelõre véget ér a disznótor. -Mire katona leszel, begyógyul- nyugtat meg
Pista, aki valószínlleg nem tudja, hogy már régen leszereltem.

A munka zavartalanul folyik tovább. Alig egy óra múlva a disznó fõ alkatrészeire szedva fekszik az asztalon. Ekkor leválasztják azokat a részeket, amelyek egészben kerülnek a füstre. A két sonka, a két csülök és vagy négy tábla szalonna sóba temetkezik. A többi húst apró darabokra vágják. Külön edénybe kerül a kocsonyahús és a mélyhlteni való hús.

Én is találok elfoglaltságot. Ép jobb kezemmel remekül tudom kezelni a darálót. Apám és nagybátyám egy kiszuperált gyerekkádban a hurka és
akolbász alapanyagául szolgáló darált húst gyúrják, flszerezik, kóstolgatják. Anyám kisebb vita után néhány húsdarabot vesz el az estebédre készülõ frissensülthöz. Némi kárörvendéssel figyelem, amint a család legfiatalabb férfitagjai a hájat darabolják.

«14. Epilógus

A kockára vágott zsírszalonnából egy üstben tepertõ készül. Nagyanyám felváltva keveri az abálót és a töpörtylt, miközben irányítja az udvaron zajló munkálatokat. A sok szorgos kéz egy-kettõre elõkészíti a hurka és a kolbász alapanyagát is. Megkezdõdik a töltés. Apám tekeri a töltõt, nyagybátyám a belet igazgatja, Misa bácsi egy tlvel a légbuborékokra vadászik. Az öcsém hordja a hurkát az abálóban fortyogó zsíros lébe. A tejes rekeszekben egyre gyarapodnak a füstölésre váró kolbászkötegek.

A böllér -aki idõközben elrakta a szerszámait- megkapja a kóstolót é s bizonytalan léptekkel hazafelé indul. A kapuban már várja az asszony. Sötét van, mire kisül a zsír és végzünk a munkával. Benna melegen orjaleves, toroskáposzta, frissen sült hurka és kolbász emlékeztet a néhai ártányra. Vidáman, a hidegtõl pirosra csípett arccal üljük meg a tort.

Mihálovits András
Begépelte: »Sanyo.